Petőfi tér

PETŐFI TÉR – Zenei időutazáson vehetett részt a közönség a Mazsorett esten

Február 28-án a Petőfi Sándor Művelődési Központban egy különleges zenei időutazásra hívta a közönséget Kiskőrös Város Mazsorett Együttese. Az est során a nézők megcsodálhatták a Kiskőrösi Mazsorettek mind az öt csoportjának látványos előadását, amelyet egy egyedülálló anya-lánya produkció is még emlékezetesebbé tett.

PETŐFI TÉR – Zenei időutazáson vehetett részt a közönség a Mazsorett esten Read More »

PETŐFI TÉR – A kerámiák a főszereplői a művelődési központ kiállításának

Február 12-én nyílt meg a Petőfi Sándor Művelődési Központban Mona Vintan és Papp József „Együtt alkotás” című kiállítása, ahol a keramikus művészek egyedi kisplasztikáit, táljait és a hagyományos valamint modern művészetet ötvöző alkotásait csodálhatják meg az érdeklődők.

PETŐFI TÉR – A kerámiák a főszereplői a művelődési központ kiállításának Read More »

PETŐFI TÉR – A festészet és a költészet kapcsolata állt a Műtermi teadélután középpontjában

Február 7-én műtermi teadélutánra várta a művészetek kedvelőit Kunhegyesi Ferenc festőművész és Háló Gyula költő a Délibáb utcai Alkotóházba. A résztvevők egy tea mellett beszélgettek a képek és a versek kapcsolatáról, hiszen a festészet és költészet két jó testvér.

PETŐFI TÉR – A festészet és a költészet kapcsolata állt a Műtermi teadélután középpontjában Read More »

PETŐFI TÉR – Sikeres és eredményes évet zárt a kiskőrösi Szivárvány Szlovák Táncegyüttes

Nem régen Filus Erikával, a Szivárvány Folklór Egyesület titkárával a kiskőrösi Szivárvány Szlovák Táncegyüttes 2024-es év szakmai munkájáról, és az együttes által megvalósított programokról, fellépésekről beszélgettünk. Az együttesnek a tavalyi évben minden eddiginél több, 25 megjelenési lehetősége volt Kiskőrösön, a térségben, Magyarországon és külföldön.

PETŐFI TÉR – Sikeres és eredményes évet zárt a kiskőrösi Szivárvány Szlovák Táncegyüttes Read More »

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használ. A Weboldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket. Az Uniós törvények értelmében engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt! Adatvédelemről itt olvashatsz bővebben.