Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

2012-01-16 13:47:59
A 7. forduló eredményei:
2012-01-13 16:45:08
Idén a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében megrendezett cipősdoboz akció keretében több, mint 240 cipősdoboz gyűlt össze Kiskőrösön. Ez kiemelkedően magas szám, hiszen ennyi eddig még nem volt.
2012-01-13 16:41:05
2013 szeptemberében bevezetik Magyarországon a duális szakképzést. A Wattay Középiskola és szakiskola azonban már 2011 szeptemberétől kísérleti jelleggel élt a német szakképzési rendszer kipróbálásának lehetőségével. A duális képzés lényege, hogy három év lesz a szakképzés ideje, és már az első évben a tanműhelyben nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati oktatás.
2012-01-13 16:38:10
2012-ben változatlanul nehéz helyzetben lesznek az önkormányzatok. Ahhoz, hogy működtetni tudják intézményeiket, adót kell emelniük. Kiskőrös különösen nehéz helyzetben van, hiszen olyan feladatokat is ellát, ami nem kötelező.
2012-01-13 15:53:03
A decemberi testületi ülésen döntöttek úgy a képviselők, hogy nem írnak ki pályázatot a nyugdíjba vonuló dr. Tátrai József 2. számú fogorvosi körzetére, hanem az itt ellátottakat átsorsolják majd a városban működő másik négy fogászati körzetbe.
2012-01-13 15:51:55
Több megyébe is mehetünk gyógyulni. A napokban kiderült, melyik egészségszervezési nagytérséghez tartoznak majd az egyes települések.
2012-01-13 15:50:55
A decemberi képviselő-testületi ülésen eldöntötték, január 1-jétől 6,45 százalékkal emelkedik a szemétszállítás díja.
2012-01-13 15:49:29
Január 1-től immár egységes állami szervezet irányítja Magyarországon a katasztrófavédelmet.
2012-01-13 15:48:21
A választójogi törvény tervezete szerint Bács-Kiskun megyében a jelenlegi 11 helyett 6 választókörzetet hoznának létre. A 3. számú választókörzet központja, amelyhez Kalocsa is tartozik, a tervezet szerint Kiskőrös lesz, ami Kalocsa számára elfogadhatatlan volt. A tervezettől eltérően Bács-Kiskun megyében annyi változással fogadták az új választási törvényt, hogy Kalocsa mégis választási körzeti státuszt kapott Kiskőrössel szemben. Erről kifejezetten a kalocsai körzetben mandátumot nyert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Orbán Viktor miniszterelnök egyeztetett.
2012-01-10 13:31:26
Hétvégén rendezik meg városunkban a VII. PECZNYIK SÁNDOR TEREMLABDARÚGÓ EMLÉKTORNÁt.
2012-01-10 13:29:35
2011. év végén is megrendezésre került a hagyományos SZILVESZTER KUPA AMATŐR TEREMLABDARÚGÓ TORNA. A versenyen 16 csapat vett részt, akik négy napon át rúgták a bőrt a városi sportcsarnokban.
2011-12-30 09:02:00
Kaland- és fitneszpark, illetve játszótér építése kezdődik tavasszal a Vadkerti-tó partján.
2011-12-28 11:35:18
Bár már évekkel ezelőtt bezárta éttermét a térség egyik legismertebb vendéglőse, a hivatásától nem távolodott el a soltvadkerti Szakál László.
2011-12-28 10:58:12
A kiskőrösi szlovákok rendezvényein mindig családias a hangulat. Így volt ez december 15-én is, amikor a Kiskőrösi Szlovákok Szervezete tartotta rendes éves közgyűlését a Petőfi Sándor Művelődési Központ kamaratermében. A 2011-ben végzett munkáról szóló beszámoló és a jövő évi tervek ismertetése után lilahagymás zsíros kenyérrel vendégelték meg magukat a szervezet tagjai.
2011-12-28 10:56:48
A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum 2011-ben ismét elnyerte „Az év múzeuma” díjat. Ez az elismerés, és a jubileumi alkalom is motiválta azt, hogy idén még impozánsabb keretek között szervezik meg a Petőfi Szilvesztert, melynek a Szarvas fogadó ad otthont.
2011-12-28 10:54:18
20 évvel ezelőtt, 1991-ben alapította az első magyarországi telephelyét a 100 %-ban német tulajdonban lévő Eckerle Bt. Hungary Kiskőrösön. Azóta biztosít elérhető munkalehetőséget, megélhetést a városban élőknek. Nem régen születésnapi ünnepségen emlékeztek az eltelt 20 évre a Szarvas Fogadóban.
2011-12-28 10:52:26
December 15-én kis ünnepség keretében, Kiskőrös város alpolgármestere és a beruházók jelenlétében adták át a Szarvas Inkubátorházat. A Szarvas Inkubátorház a város központjában saroktelek beépítésével valósult meg a Szarvas utcában. Az exkluzív épületben kezdő vállalkozások számára kínálnak irodákat, infrastruktúrát és a kényelmes parkoláshoz teremgarázst alakítottak ki. Az épületben az akadálymentességet panoráma lift biztosítja.
2011-12-27 12:36:39
SORSOLÁS 2012
2011-12-27 08:50:57
Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2012. január havi vezényléséhez
2011-12-20 14:55:50
1.251.000 forint támogatás gyűlt össze a Petői Sándor Általános Iskola idei szülők- nevelők bálján. Ezt az összeget idén két tanterem bútorzatának cseréjére, az iskola előtt található padok felújítására, és az elkezdett parkosítás befejezésére szeretné fordítani az intézmény.
2011-12-20 14:54:20
Közel két évtizede, 1991 óta működik városunkban a „Kiskőrös Városért" Alapítvány, amelynek létrehozásával az alapítók Kiskőrös kulturális életének támogatását, fejlesztését tűzték ki célként. Az alapítvány céljai közt szerepel, hogy elősegíti a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségét. Ennek megfelelően 2011-ben is pályázatot írt ki a hátrányos szociális helyzetű, tehetséges kiskőrösi tanulók részére. A kérelmet november 15-ig kellett benyújtani.
2011-12-20 14:52:51
Az elmúlt hetekben a város két nagy beruházásának kezdetéről is beszámoltunk önöknek. Az ünnepélyes alapkőletétellel augusztus 30-án kezdődött a Kiskőrösi Szakorvosi Rendelőintézet korszerűsítése és kistérségi járóbeteg-szakellátó intézménnyé történő fejlesztése. Október 6-án indult a Művelődési Központ felújítása, melyre a város a Dél-alföldi Operatív Program keretén belül nyert vissza nem térítendő támogatást. Akik autóval intézik az ügyeiket, azok tapasztalhatták, hogy a Polgármesteri Hivatal és a volt Járási Hivatal mögött szintén munkálatok folynak.
2011-12-20 14:50:47
A kiskőrösi két középiskola közül idén is a Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola szervezte meg elsőként a hagyományos szalagavató ünnepségét. A szalagavató rendezvény műsorát, ahogyan azt szokás, a 11. évfolyam és osztályfőnökeik állították össze.
2011-12-20 14:50:04
December 12-én ünnepelte kilencvenedik születésnapját a Kiskőrösön élő Schaffer Veronika, akit Domonyi László polgármester köszöntött Komáromi utcai lakásán.
2011-12-20 14:49:03
Új részleggel bővült az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kiskőrösi Rehabilitációs Központja, ahol a daganatos, leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekeknek hazánkban elsőként lesz lehetősége vízi terápiára. A vízi terápiás részleg december 9-én, pénteken 14 órakor, ünnepélyes keretek között került átadásra az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Rehabilitációs Központjában Kiskőrösön, a Mező u. 16. szám alatt.
2011-12-20 14:48:04
Az év elején megkezdett országjáró körútja során december 8-án Bács-Kiskun megyében járt Schmitt Pál köztársasági elnök. Ahogy eddig, úgy erre a megyejáró útra is elkísérte a Magyar Köztársaság Elnökét felesége, Schmittné Makray Katalin. Az elnök felesége külön programot teljesített meglátogatva a Ménteleki Általános Iskolát, a színházat és a játékmúzeumot, délután pedig ellátogatott a kaskantyúi Harmónia Szenvedélybetegek Otthonába.
2011-12-08 17:59:01
Eseménydúsan telnek a Kiskőrösi Német Kisebbségi Önkormányzat számára az év utolsó hónapjai is, ahogyan azt már tőlük megszokhattuk. December 1-jén immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg a német kiejtési és olvasási verseny döntőjét a város iskoláiban lebonyolított elődöntők legjobbjainak részvételével.
2011-12-08 17:58:04
November 29-én a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségének Szövetsége járt városunkban. Még az év utolsó napjaira is jut segítség, anyagi támogatás tehetséges, árva vagy félárva diákoknak.
2011-12-08 17:56:55
Újra kötelezővé tenné a zárjegy használatát a kannás és a palackos borra is Font Sándor, aki az adótörvényhez benyújtott módosító indítványában kezdeményezi a zárjegy visszaállítását. A javaslat az Országgyűlés honlapján jelent meg.
2011-12-08 17:54:13
Nyugdíjba vonul dr. Szentendrei István Kiskőrös Város címzetes főjegyzője, és felmondott a város aljegyzője. Kiskőrös város honlapján már megjelent a pályázat a jegyzői munkakör betöltésére.
2011-11-29 19:33:27
November 18-án, a hagyományokhoz híven, ismét lezajlott a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportjának őszi kiskőrösi távcsöves bemutatója.
2011-11-29 19:29:30
A kötelességtudat és kitartó munka motiválására a Bem József Általános Iskola új igazgatójának, Lasztovicza Lászlónak a javaslatára, megalakult a Vitéz Kosbor Diáklovagrend.
2011-11-29 19:26:33
Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, október 23., az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulója alkalmából a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta Faragó Imre, az ’56-os Szövetség területi elnökének részére. Az ünnepélyes átadásra 2011. október 24-én került sor a Sándor-palotában.
2011-11-29 19:24:08
Az egyik legnagyobb autópari beruházás Magyarországon, ami 2500 új munkahelyet teremt a Mercedes-Benz. Kecskeméti gyárába már tavaly elkezdték a toborzást, azonban még mindig gőzerővel folyik a munkaerő keresés. Elsősorban a logisztika, a termelés, a műszaki üzemeltetés és karbantartás valamint a minőségbiztosítás területére várnak jelentkezőket.
2011-11-22 15:51:03
Attól függetlenül, hogy már igencsak hideg van odakint, vannak olyanok, akik a széllel is szembe mennek. Ilyen ember Pásztor Gyula testnevelő tanár, aki nem rest napról-napra, hétről-hétre és évről-évre újabb gyermekeket az egészséges életmódhoz szoktatni, a sport szeretetére, a megfelelő testmozgásra nevelni. Ha kell, akár a szülőkkel együtt. Szerencsére, városunkban egyre többen fogékonyak Pásztor Tanár úr kezdeményezéseire, így a mostani fiatalok, már ezekben az időkben megalapozhatják megfelelő kondíciójukat, egészségüket, hogy aztán a mozgás szeretetét és tanultakat egyszer ők is tovább adják. A Petőfi Iskola diákjainak vasárnapra egy biciklis családi túrát terveztek, melyen szép számmal jelentek meg a diákok. A következő percekben egy rövid összefoglalót láthatnak a bringás délutánról.
2011-11-22 15:43:43
Az idei Kiskőrös Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok vendége volt többek között városunk testvértelepülésének, Margittának a delegációja. A delegáció tagja között köszöntötték Nagy Gabriellát, a Horváth János irodalomtörténész nevét viselő magyar iskolaközpont igazgatónőjét, akinek nem mindennapi tanévet kellett előkészítenie és megnyitnia, ugyanis hatvan év után sikerült kiszerveznie egy vegyes, magyar-román iskolából a magyar tanulókat és pedagógusokat.
2011-11-22 15:41:49
Bár még nem jelent meg a sokak által keresett, közkedvelt "kék könyv" a középiskolák felvételi tájékoztatóival, a középfokú oktatási intézmények már nyitott kapukkal várják a 8. osztályos diákokat. A "Nyitott kapuk" napjain fontos benyomásokat szerezhetnek az érdeklődők. Találkozhatnak az igazgatóval, tanárokkal, kérdezhetnek az iskola diákjaitól is.
2011-11-22 15:40:56
Tizenhat térfigyelő kamera pásztázza kívül-belül a Petőfi Sándor Általános Iskola épületét és az iskolaudvart. Ezentúl az iskolában ezek a kamerák folyamatosan figyelik az intézményt a diákok és a tanárok biztonsága, valamint a közvagyon megőrzése érdekében.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.