2023. szeptember 30. szombat - Jeromos napja van

HÍREK

2022-11-14 20:05:43
A Kiskőrösi LC női labdarúgó csapatai közül az U15-ös lányok a korosztályos megyei bajnokságban november 4-én játszották utolsó hazai mérkőzésüket, ahol 9-3-ra nyertek.
2022-11-14 20:04:02
- Kiírták a közbeszerzési eljárást a fürdő fejlesztésének előkészítése kapcsán - A katolikus gyülekezetben is figyelnek az energiával való takarékosságra - Három év után ismét volt Márton-napi ünnep a Petőfi iskolában - Változik a vízmérőállás bejelentése - Hatgólos győzelmet aratott az U15-ös kiskőrösi női labdarúgó csapat
2022-11-14 20:01:53
A Kiskőrös Városért Alapítvány sikeres pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A projekt keretében egy újabb bábelőadásra kerül majd sor november 12-én a művelődési központ színháztermében.
2022-11-14 19:59:43
Kiskőrös Város Önkormányzata és a tulajdonában lévő intézmények, valamint a civil szervezetek összefogásával valósulhatnak meg idén is a már nagy múltra visszatekintő Márton-napi programok. November 12-én futóversennyel, különböző műsorokkal, újbor kóstolóval és lámpás felvonulással is várják az érdeklődőket a Márton-napi vigasság és libafutam Kiskőrösön elnevezésű eseményre.
2022-11-14 19:58:05
A Fakupa Kispályás Amatőr Labdarúgó Bajnokság őszi szezonja végén a Sráczok csapata veretlenül vezeti a tabellát. A 12 csapatos verseny a téli pihenő után majd tavasszal folytatódik.
2022-11-14 19:56:30
November 9-én ismét megtelt a Petőfi Sándor Művelődési Központ színházterme. Ezen az estén az operett királyának, Lehár Ferencnek műfajújító operettjét, a Víg özvegyet láthatta a kiskőrösi közönség.
2022-11-14 19:54:58
November 12-én délután fél négykor mutatják be a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának ötödikes diákjai Márton napi műsorukat. A Libagaliba című műsorban, ahogy azt a cím is sejteti, madarak kerülnek majd középpontba.
2022-11-14 19:48:46
A Petőfi bicentenáriumi évnek állít emléket a Petőfi 200 emlékkapu mely átadására 2022 decemberében kerül majd sor. A tervezési, valamint a kivitelezési munkálatokat a Kőröskom Nonprofit Kft. vállalta több helyi céggel együtt.
2022-11-14 19:46:52
A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum a Petőfi 200 Emlékévre két új állandó tárlatot hozott létre. Az egyik a „7 év” című kiállítás, mely az Emlékmúzeumban kapott helyet és Petőfi Sándor legaktívabb éveit mutatja be.
2022-11-14 19:44:56
Évente átlagosan 600 esetben riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit szén-monoxid-mérgezéssel összefüggő esethez. Az esetek felében kisebb-nagyobb mértékű szén-monoxid-mérgezés is történik, melyek évente átlagosan 10 ember életét követelik. A szén-monoxid az emberi érzékszervek számára „láthatatlan”, hisz ez egy színtelen, szagtalan, íztelen, a levegőnél egy kicsivel könnyebb, mérgező gáz.
2022-11-14 19:43:32
November 12-én ismét elstartol a Libafutam Kiskőrös főteréről. A futóversenyre már közel 100 fő regisztrál előzetesen. Idén újdonság, hogy a Nordic Walking helyi csoportja is elindul, akikhez még lehet csatlakozni.
2022-11-14 19:41:41
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 11. fordulójában szomszédvári rangadót játszott a KLC a Kecel FC gárdájával. A november 6-án lejátszott találkozó alkalmával háromgólos győzelmet aratva tartották otthon a három bajnoki pontot a keceliek.
2022-11-14 19:39:59
- A Petőfi szilveszterig elkészül a Petőfi 200 Emlékkapu - Petőfi költészetileg legkomolyabb éveit mutatja be a 7 év című tárlat - Fontos, hogy legyen otthonainkban szén-monoxid mérő - Nordic Walking-al is részt lehet venni az idei Libafutamon - Szomszédvári rangadón a sereghajtó ellen szenvedett vereséget a KLC gárdája
2022-11-14 19:26:56
A Kiskőrösi Református Egyházközség működésében is több változásra lehet számítani a hidegebb hónapok beköszöntével a gáz és energia árak növekedése miatt.
2022-11-14 19:25:19
November 12–én libatánccal, bábelőadással és lámpás készítéssel és felvonulással is készül a Kiskőrösi Óvodák Kőrisfa Óvodája a város Márton napi rendezvényére.
2022-11-14 19:23:50
Október 20-án újra megnyitotta kapuit Kiskőrös főterén a Termelői piac, ahol a helyi és környékbeli árusoktól vásárolhatnak az arra látogatók. A piacot ezúttal minden hónap csütörtöki napján rendezik meg, így még két alkalommal lesz lehetőségük vásárolni a termelőktől.
2022-11-14 19:22:19
A kiskőrösi JP Team Sportlövész Egyesület versenyzője Maglódi Norbert egy nemzetközi és egy országos versenyen is kiváló eredményeket ért el a felnőttek mezőnyében a közelmúltban. Három arany és két ezüstérmet is szerzett.
2022-11-14 19:20:33
- Várhatóan 14-15 Celsius fok lesz a Református templomban a tél folyamán - A Kőrisfa óvodások is készülnek a város Márton napi ünnepségére - Még két alkalommal lesz idén termelői piac - Görögországban járt a Wattay 11.b osztálya - Két arany és egy ezüstérmet szerzett Maglódi Norbert sportlövő
2022-11-14 19:17:37
A kiskőrösi evangélikus temetőben számos olyan személy nyugszik, aki kapcsolatban volt a helyi Petőfi-kultusszal. Ezeket a sírhelyeket az Országos Petőfi Sándor Társaság, valamint a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum tagjai minden évben felkeresik, virágot és mécsest helyeznek el a síroknál. Így történt ez 2022. október 31-én is.
2022-11-14 19:16:01
November 5-én, ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány 20 éves jubileumáról Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az ünnepi esemény alkalmából több jelenlegi és egykori növendék is műsort adott.
2022-11-14 19:13:51
Kiskőrösön is működik a Petőfi 200 emlékév alkalmából megalapított Petőfi Klub, melynek részeként a Zene a Fiatalokért Egyesület látogatott el Kiskőrösre a Petőfi Sándor Művelődési Központba október 21-én. A Költő visszatér című előadásban a művészek Petőfi személyének és tetteinek nagyságát és a magyarság összefogásának, összetartozásának fontosságát hangsúlyozták.
2022-11-14 19:11:44
A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan 2022-ben közel félszáz program valósult meg Kiskőrösön, és nem régen megújultak a Petőfi-kultuszhoz kapcsolódó sírok a köztemetőben. Október 31-én az Országos Petőfi Sándor Társaság és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum munkatársai itt emlékeztek Petőfi dajkájára és bábájára, valamint a helyi Petőfi-kultusz ápolóira.
2022-11-14 19:09:57
November negyedikén az 1956-os Forradalom és Szabadságharc áldozataiért gyújtottak gyertyát Kiskőrösön az 56-os Kopjafánál. AZ eseményen Turán István helytörténész mondott beszédet, melyben megemlékezett a múlt eseményeiről, ahogyan az eleinte reményt sugalló események tragikussá váltak november 4-én.
2022-11-14 19:08:17
November 5-én, ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány 20 éves jubileumáról Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az ünnepi esemény alkalmából több jelenlegi és egykori növendék is műsort adott.
2022-11-14 19:06:48
Az immáron 30 éves Kiskőrösi Rendőrkapitányság Városi Balesetmegelőzési Bizottsága két év kihagyás után ismét megtartott ülését november másodikán. Az eseményen beszámoltak az elmúlt időszak történéseiről és a jövőbeni tervekről.
2022-11-14 19:04:51
- Az 56-os forradalom áldozatairól emlékeztek Kiskőrösön - Ülésezett a Városi Balesetmegelőzési Bizottság - A megújult sírhelyeknél emlékeztek a Petőfi-kultusz ápolóira - 20 éves jubileumát ünnepelte a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány - 5-0-ra nyert a Kiskőrösi LC II. csapata az izsákiak ellen
2022-11-14 19:03:34
A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 11. fordulójában a Kiskőrösi LC II. csapata hazai környezetben lépett pályára. A november 5-én lejátszott találkozó alkalmával az Izsáki SSE gárdáját látták vendégül, akik ellen nagy gólarányú győzelmet arattak.
2022-11-11 20:25:40
2022-11-06 19:35:45
Font Sándor országgyűlés képviselő tartott tájékoztatót a kormányzati munkáról a legutóbbi testületi ülésen, ahol Nikléczi Gábor képviselő kérdezte arról, hogy hol tart az Alföld vízgazdálkodásával, öntözésével és az aszálykezeléssel kapcsolatos kormányzati tervek megvalósítása.
2022-11-06 19:34:04
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság idén is csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának kampányához. A Látni és látszani elnevezésű akció célja, hogy a balesetmentes közlekedés érdekében felhívja a járművezetők figyelmét a látás és a láthatóság fontosságára.
2022-11-06 19:32:27
A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum a Petőfi 200 Emlékévre két új állandó tárlatot hozott létre. Az egyik a „Költőnek szült anyám” című kiállítás Petőfi felújított szülőházában kapott helyet.
2022-11-06 19:30:48
Idén is megszervezik, Kiskőrösön a Fuss az egészségedért Libafutam elnevezésű futóversenyt, mely az Együtt egy szebb jövőért projektnek köszönhetően valósulhat meg november 12-én. Az 5, 10 és 21 km-es távokra az előnevezés már elkezdődött a különböző felületeken.
2022-11-06 19:29:06
Az NB II-es bajnokság hatodik fordulójában hazai pályán játszott a Kiskőrösi KSK gárdája a Mecseknádasd csapata ellen. Az izgalmas mérkőzést 1 góllal a hazai csapat nyerte, akik így itthon tartották a győzelemért járó 2 pontot.
2022-11-06 19:26:51
- Idén is megrendezik a Libafutamot - Az aszálykezeléssel kapcsolatos kormányzati tervek megvalósításáról is volt szó a legutóbbi testületi ülésen - A „Költőnek szült anyám” című kiállítás várja a látogatókat Petőfi szülőházában - Kiskőrös is részt vett a Látni és látszani című kampányban - Az utolsó másodpercben szerezték a győztes találatot a férfi kézisek
2022-11-06 19:24:54
Csontvázak, zombik, múmiák, vámpírok, szellemek és boszorkányok lepték el október 28-án a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola folyosóit, termeit és auláját. Az intézményben ugyanis ezen a napon tartották az angol munkaközösség által szervezett, hagyományos Halloween-i partit.
2022-11-06 19:23:05
A reformáció napja alkalmából október 31-én ökumenikus istentiszteletet tartottak Kiskőrösön a Református Templomban. Az istentiszteleten Luptákné Hanvay Mária evangélikus lelkész hirdetett igét.
2022-11-06 19:21:21
Nemcsak az épületek újultak meg a Petőfi200 Emlékévben, hanem a János Vitéz Látogatóközpont és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum weboldalai is. A honlapok mellett pedig két új kiadvánnyal is gazdagodott a két intézmény.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180
181
182
183
184
185
186
187
188
189
190
191
192
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203
204
205
206
207
208
209
210
211
212
213
214
215
216
217
218
219
220
221
222
223
224
225
226
227
228
229
230
231
232
233
234
235
236
237
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.