Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

2016-12-12 14:03:27
Az év végi ünnepek közeledtével az üzletekben, a bevásárlóközpontokban és a különböző vásárokon megnövekszik a forgalom. Az ünnepi hangulatban sokan megfeledkeznek a legalapvetőbb szabályokról, amelyekkel megóvhatják értékeiket. Fogadja meg az alábbi tanácsokat, tegyen azért, hogy Ön ne váljon bűncselekmény áldozatává!
2016-12-09 12:08:03
Idén is közgyűléssel zárta az évet a Gmoser Györgyné vezetésével működő Kiskőrösi Szlovákok Szervezete. December 4-én a Pátriában tartott rendezvényen az elnök asszony részletesen beszámolt a szervezet 2016. évi tevékenységéről, majd a közgyűlés a hagyományoknak megfelelően lilahagymás-zsíroskenyér uzsonnával zárult.
2016-12-09 11:56:41
December 4-én vasárnap fellobbant a második gyertya lángja az adventi koszorún. A Művelődési Központ előtt ezúttal is sokan jöttek össze, hogy együtt éljék át a várakozás emelkedett perceit. Az ünnepi alkalmon az egyházak részéről Seffer Attila katolikus plébános, az önkormányzat képviseletében pedig Markó Ferenc képviselő mondott beszédet, majd közösen gyújtották meg a remény lángját.
2016-12-09 11:46:46
Régmúlt korok csodálatos egyházi és világi dallamait, valamint modern feldolgozásokat, dicsőítő énekeket, és spirituálékat egyaránt szívesen megszólaltat a kiskunhalasi Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus, akik a Gospel Sasok vendégeként énekeltek Kiskőrösön az evangélikus imaházban december 4-én vasárnap.
2016-12-09 11:41:04
Óriási várakozás előzi meg minden évben a Szilveszter Társulat év végi előadását. December 31-én a Petőfi Szilveszter keretében immár hagyományosan egy 19. századi művet állítanak színpadra városunk amatőr, ám annál népszerűbb művészei. A választás ezúttal egy kevésbé ismert szerző, Toldy István A jó hazafiak című vígjátékára esett.
2016-12-06 11:31:57
Közel 500 milliós beruházás eredményeképpen újult meg az elmúlt években Kiskőrös ivóvíz ellátó rendszere. A projekt végrehajtására létrehozott Kiskőrös és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás tevékenységéről Mátyus Zoltán, a Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója számolt be a legutóbbi testületi ülésen.
2016-12-06 11:18:26
Ahogy arról már beszámoltunk a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola ebben a tanévben témahetekkel igyekszik színesebbé tenni diákjai hétköznapjait, egyúttal pedig bepillantást enged az általános iskolások számára az intézmény életébe, az ott folyó munkába. A természettudományos projekthét után most a nyelvek kerültek középpontba.
2016-12-06 11:12:38
A KEVI középiskolája készítette el idén a városban élők összetartozását szimbolizáló adventi koszorút, melyen az első gyertyát Pénzes Péter református lelkész és Pethő Attila önkormányzati képviselő gyújtották meg advent első vasárnapján, november 27-én.
2016-12-03 09:21:54
Évtizedes hagyománya van már városunkban az adventi kórustalálkozónak, melyet a Kiskőrös Városért Alapítvány szervez évente más-más helyszínen. Az emelkedett hangulatú, igazi karácsonyváró eseménynek ezúttal az evangélikus templom ad majd otthont december 15-én 18 órától.
2016-11-29 09:57:58
November 19-én az Ültess Fát Mozgalom Egyesület szervezésében egy lelkes kis csapat 450 tő talajtakaró rózsát ültetett el a Petőfi úton a Pátriától a nagylámpás kereszteződésig az út mindkét oldalán. Az egyesület már eddig is azon dolgozott, hogy zöldebb és élhetőbb legyen városunk. Az „Ültess egy fát és nem éltél hiába!” mondás jegyében gyermekeink, unokáink jövője érdekében dolgoztak eddig is a lelkes önkéntesek.
2016-11-29 09:51:27
Kiskőrösön elkezdődött a báli szezon. Az elmúlt években a szezont mindig a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola Petőfi Sándor Általános Iskolája kezdte, idén azonban a KEVI óvodája egy héttel megelőzte az iskolát. November 19-én a diákok szülei időutazáson vettek részt, hiszen az iskola tornatermét az 1920-as éveket idéző dekorációval díszítették fel.
2016-11-29 09:38:52
November 21-én négy témában tartottak előadást a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei és Kiss Zsoltné Csővári Andrea körzetvezető falugazdász. Szó volt az engedély nélkül létesített kutak legalizálásával kapcsolatos tudnivalókról, a veszélyes anyagok közúton való szállításáról, a szabadtéri égetés szabályairól, illetve az őstermelői igazolványok megújításával kapcsolatos információkról.
2016-11-29 09:32:37
Különleges eseményt ünnepelt Kiskőrösön a Szent József katolikus egyházközség. Az Irgalmasság évének zárásával egy időben helyezték el Isten házában azt a Szent II. János Pál pápa vérereklyét, amit néhány héttel ezelőtt személyesen vett át Krakkóban Stanisław Dziwisz bíborostól Seffer Attila plébános.
2016-11-29 09:24:10
Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete 20. alkalommal rendezte meg „ A jövő útjai…” elnevezésű konferenciát a Kiskőrösi EGYMI-ben. Az esemény mottójául ezúttal a Változáskezelés – Értékmegőrzés – Szakmaiság hármasát választották.
2016-11-29 09:12:56
November 10-én és 17-én rendezték meg annak a történelem versenynek a döntőjét, melyet Kiskőrös Város Önkormányzata hirdetett meg általános- és középiskolás diákok számára az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére.
2016-11-23 11:56:51
„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim otthon lesznek!” címmel első világháborús katonai hagyományőrző emléknapot szervezett november 13-án a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület. Gyermekprogramokkal, kiállítással, katonai hagyományőrzők felvonulásával és a főtérre helyezett Szomorú katona szobor újraavatásával telt meg tartalommal ez a nap.
2016-11-23 11:41:09
Az esős, hideg idő ellenére is megtartották az immár második Kemencés Gasztronómiai Fesztivált Kiskőrösön november 12-én. A város négyosztatú kemencéje körül egész nap nagy volt a sürgés-forgás. Aki vállalkozott a nem kis kihívást jelentő, ám igen élvezetes feladatra, az sok ínyenc falatot elkészíthetett. A cél az volt, hogy a csapatok vendégeik mellett a nézelődő helyieket és környékbelieket is finom falatokkal lássák el.
2016-11-23 11:33:46
"Nyiss ajtót, ha kopogok..." címmel író-olvasó találkozó helyszíne volt november 16-án szerdán a KEVI Középiskolája. Az 5. Roma-magyar Diák Kulturális Fesztivál keretében a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház által szervezett rendkívüli irodalom órán Nagy Gusztáv író, költő, műfordító, tanár beszélt a cigány kultúráról.
2016-11-23 11:22:48
Kóstold meg az újboromat címmel rendezett bormustrát a Kiskőrösi Gondűző Borrend november 12-én a dr. Kuti Szőlészeti és Borászati Kft. Mediterrán Pincészetében. A rend már 13. éve szervez november első felében borkóstolást, melyre a környékbeli termelők küldik el a mintáikat. Az eseményen 56 borról mondtak véleményt a szakemberek.
2016-11-23 09:39:11
A vándorserleg 3 év után újra visszakerült a Wattay-hoz. A KEVI csapata a 4. helyen zárt.
2016-11-22 18:29:37
Újabb környezet szépítő, zöld növényzet növelő program zajlott le Kiskőrösön az Ültess Fát Mozgalom Egyesület szervezésében november 19-én. A korábbi évek hagyományainak megfelelően az egyesület tagjai most is közösségi összefogást hirdettek meg, melyre nagy szeretettel vártak minden olyan személyt, aki fontosnak érzi, hogy szépüljön a város és a környezet. (További fotók a galériában! )
2016-11-22 18:21:12
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idei második, polgármesterek számára rendezett fórumának ezúttal a kerekegyházi Varga Tanya adott otthont. Az évzáró, évértékelő szakmai rendezvény során a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) minél eredményesebb lebonyolítását segítő előadások, beszámolók voltak hallhatók, fény derült arra, hogy más forrásokból milyen beruházások valósíthatók meg, valamint a vidék életben tartásának és fellendítésének követendő, jó példái is bemutatkoztak. (További fotók a galériában.)
2016-11-17 14:34:52
KISKŐRÖS, 2016. NOVEMBER 16. Két éve hunyt el a kiskőrösi jégpálya névadója Rajz Attila. Gyertyagyújtással és jégkorongozással emlékeztek rá egykori sporttársai, barátai és tanítványai november 16-án este a kiskőrösi Rajz Attila Jégpályánál.
2016-11-17 08:17:58
Főöényes győzelmekkel zárta a szegedi jégkorong tornát a HC Kiskőrös U10-es csapata.
2016-11-15 12:20:14
A Látni és látszani az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság közlekedésbiztonsági kampánya, amelynek 2012, a kezdetek óta az a célja, hogy a balesetmentes közlekedés érdekében felhívja a figyelmet a látás és a láthatóság kiemelt fontosságára. Tavaly háromszáznál is több autós szerviz és közel száz optikai szaküzlet állt a Látni és látszani kampány mögé, míg a másik oldalon a 21 ezret is meghaladta azon autósok száma, akik csatlakoztak a kampányhoz és ezzel is kifejezték, mennyire fontos számukra a biztonságos közlekedés.
2016-11-15 12:13:03
Második alkalommal szervezte meg a Trizoli Jótifuti Egyesület az Imperiál Félmaratont november 5-én szombaton. Ragyogó napsütés, és kellemes idő fogadta a mintegy 60 előnevezőt, és azokat is, akik csak ezen a reggelen csatlakoztak az indulók táborához. A távot nemcsak futva, de kerékpárral is lehetett teljesíteni.
2016-11-15 12:09:03
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen tartott tájékoztatót a háziorvosi hétközi és hétvégi ügyleti feladatok ellátásáról Rédei József, az Emergency Service Kft. ügyvezetője. Összességében elmondható, hogy még mindig indokolatlanul sok a beteg az ügyeleten.
2016-11-15 12:04:18
A Petőfi Sándor Művelődési Központ a 2016/17-es színházi szezonra is meghirdette felnőtteknek szóló bérletsorozatát. Az első előadásra november 3-án csütörtökön került sor, amikor a Veres 1 Színház előadásában Ray Cooney és John Chapman Ne most drágám! című vígjátékát láthatta a teltházas közönség.
2016-11-15 11:23:43
November 15-én indul a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által meghirdetett „Értékőrzők Bács-Kiskunban” című verseny 1. fordulója. A versenyre a meghosszabbított határidő szerint december 5-ig még lehet regisztrálni! Aki lemaradt, most még csatlakozhat.
2016-11-14 15:15:30
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít a külterületeken élők személy- és vagyonbiztonságára a bűnmegelőzési munkája során. Erre tekintettel 2016. október 25-én tanyavédelmi akciót hajtott végre. Az akciót 10 és 18 óra közötti időben a körzeti megbízotti alosztály más alegységek tagjaival, valamint polgárőrökkel, mezőőrrel és hivatásos vadásszal kiegészülve tartotta meg Kiskőrös kistérségében a falopások megelőzése, a természetvédelmi területek védelme, illetve az egyedül élő tanyasi időskorúak felmérése céljából.
2016-11-14 13:03:49
A Magyar Pálinka Hete elnevezésű, hatnapos, keceli rendezvény keretein belül került sor a Bács-Kiskun megye pálinkája 2016 megválasztására gyümölcs- és szőlőpálinka kategóriában.
2016-11-14 12:53:48
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. „ÉRTÉK, ÉLMÉNY, EGÉSZSÉG” Bács-Kiskun megyei turisztikai konferencia 2016 címmel tartott ma rendezvényt a Megyeházán a megye idegenforgalomban érdekelt szakemberei számára.
2016-11-14 12:41:40
A kiskunhalasi Csipkeházban került sor annak az együttműködési megállapodásnak az aláírására, melyet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Halasi Csipke Közalapítvány kötött meg. Az együttműködés célja a hungarikum Halasi Csipke hírnevének öregbítése, népszerűsítse. Ezennel nyílt alkalom a MagyarBrands 2016 kitüntetés ünnepélyes átadására is, melyet ebben az évben többek között a Halasi Csipke is kiérdemelt.
2016-11-08 10:26:17
Ismét sikerrel pályázott a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Földművelésügyi Minisztérium „A tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatása” című felhívására. Cél: a tanyákon élők egészséges ivóvízzel történő ellátása érdekében szükséges vízminőség vizsgálatok elvégzése.
2016-11-07 19:18:29
Október utolsó péntekjén immár ötödik alkalommal volt Halloween party a Bem iskolában. Bár a Halloween nem magyar hagyomány, de az iskolában nagyon sok gyerek tanulja az angol nyelvet, és az angol-amerikai kultúrának fontos része a Halloween ünnepe, így úgy gondolták, hogy idén is csapnak egy igazi, boszorkányos, ijesztgetős bulit. A közös mókázásra tagiskolákból a bócsai és a fülöpszállási gyerekeket is meghívták.
2016-11-07 19:11:33
„A teremtett világ természeti csodái” címmel tartott természettudományos projekthetet a KEVI középiskolája. Ehhez kapcsolódott a csütörtöki csendesnap is.
2016-11-07 19:05:25
A Kiskőrös Város Fúvószenekarát és Mazsorett Csoportját Támogatók Egyesülete október 29-én immár 11. alkalommal szervezte meg az Kiskőrösi Országos Mazsorett Fesztivált a Városi Sportcsarnokban. A lányok négy korcsoportban mutatták be a koreográfiáikat.
2016-11-07 18:30:28
A szerdai képviselő-testületi ülés első napirendi pontja Font Sándor országgyűlési képviselő éves beszámolója volt. Immár hagyomány Kiskőrösön, hogy októberben első kézből tájékozódhat a város vezetése és a lakosság az országgyűlés tevékenységéről. A térséget érintő legfontosabb problémákról, tennivalókról a városatyák ilyenkor kérdéseket is intézhetnek a képviselő úrhoz.
2016-11-07 18:28:11
Október 26-án szerdán tartotta soron következő ülését Kiskőrös Város Képviselő-testülete, melyen napirend előtt bemutatkozott a város új főépítésze. Szabó János Gyulán született, 1990-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán. Budapesten él, 2015 nyara óta Hatvan főépítészi feladatait is ő látja el.
2016-11-07 18:24:47
Hét csapat több mint száz tízévesét mozgatta meg a kiskőrösi Rajz Attila Jégpályán rendezett U10-es torna október 29-én szombaton. A HC Kiskőrös otthonában reggel 9-kor kezdődtek és délután 3-ig tartottak a mérkőzések a HC Kiskőrös, a HK Spartak, a Hatvani Gigászok, a KMH, a Dunaújvárosi Acélbikák, a HK Partizánok fiai és a Girls’ Szerbia lányai között.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.