2023. szeptember 30. szombat - Jeromos napja van

HÍREK

2012-11-16 21:00:45
November 14-én ismét véradást szervezett a Vöröskereszt Kiskőrösön, amelyen a helyi sportolók csoportosan, a mezükben vettek részt. Az eseményen 20 darab arzénmentesítő kancsót is átadtak.
2012-11-16 20:59:38
A Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend tagjai szőlőfelajánlással támogatják a következő szüretkor azokat a végzős vincellértanulókat, akiknek gondot okoz a vizsgaborukhoz szükséges szőlőmennyiség megvásárlása. – ez még egy év eleji hír volt. Most pedig már megvalósult a felajánlás. Ifj. Kecskeméti János borlovag egy mázsányi Kövidinkával támogatta Gudmon Krisztina vincellértanulót vizsgaborának elkészítésében.
2012-11-16 20:58:36
Kiskőrös Város Önkormányzata csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2013. évi fordulójához. November 23-ig a már főiskolai, egyetemi tanulmányaikat folytató, illetve azok a jelenleg érettségi előtt álló diákok pályázhatnak, aki valamilyen felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat.
2012-11-16 20:57:53
Domonyi László, a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke még június 7-én Kecelen írta alá azt a támogatási szerződést, amelynek tartalma szerint a kiskőrösi kistérség tizenöt településének ivóvize lesz minőségileg kifogástalan. A 15 településen összesen csaknem hatvanezer ember él, dolgozik és már évek óta próbál egészséges ivóvízhez jutni.
2012-11-12 20:18:48
Az idei évben a fagytól a jégverésen át az aszályig szinte mindenféle sorscsapás sújtotta a gazdákat, akiknek már előzetesen jelezniük kellett a kárukat a megyei kormányhivatal földművelési igazgatóságához. A végleges károk forintosításához azonban meg kellett várni a betakarítási munkálatok végét.
2012-11-12 19:55:38
Kiskőrös Város Önkormányzata 2010 márciusában pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett Dél-Alföldi Operatív Program keretében a kistérségi járó beteg szakellátó intézetének fejlesztésére. Városunk a pályázaton 441,5 millió forintot nyert el. 2011-ben kezdték meg a munkálatokat. A régi épületet a négy falig lerombolták, majd megkezdték a mintegy 1500 négyzetméteres épület kivitelezését. November 8-án pedig ünnepélyes keretek között átadták a kistérség lakósságának az elkészült épületet.
2012-11-07 19:24:15
A mai napon került átadásra a Kiskőrösi Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Intézmény, mely a DAOP-4.1.1/B-09-2010-0002 azonosító számú, 441.464.437 Ft támogatási összegből megvalósult projekt keretében került bővítésre, korszerűsítésre.
2012-11-05 19:46:03
Mozgalmas és izgalmas nap volt a Bem József Általános Iskolában az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon. Délelőtt a szorgos gyerekkezek egészséges salátákat készítettek, délután pedig az angol munkaközösség szervezésében halloween-partyt tartottak.
2012-11-05 19:44:46
Október 26-án 14 órakor Kiskőrös nyugdíjas korú lakosait várták a szervezők, Kiskőrös Város Önkormányzata, a Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Segítő Szolgálat és a Petőfi Sándor Művelődési Központ az Idősek Napja alkalmából rendezett ünnepségre. A hagyományoknak megfelelően az ünnepség keretében köszöntötték városunk legidősebb lakosait is.
2012-11-05 19:38:39
Fontos pontjához érkezett a járási rendszer kialakítása. Az érintett települések önkormányzatainak döntése alapján október 30-án a polgármesterek aláírták a Kiskőrösi Járási Hivatal kialakításának alapjául szolgáló megállapodást. Az ünnepi eseményen részt vett dr. Kerényi János a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, dr. Zombor Attila a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója és dr. Havassy Sándor a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója.
2012-10-27 11:19:57
Befejeződött az őszi szezon
2012-10-27 10:43:21
A 2012/13-as évadban három felnőtt színházi és négy gyerek előadással várja az érdeklődőket a megszépült Petőfi Sándor Művelődési Központ. Természetesen az óvodások sem maradnak színház nélkül, de az ő bérletes előadásaik még most alakulnak. Az első felnőtt előadás november 20-án egy két részes bohózat lesz a Fogi Színház előadásában, melynek címe: A szerelmes nagykövet. Az általános iskolásokat november 16-án a Diótörő című balettel várja a Művelődési Központ.
2012-10-27 10:42:06
Nem régen számoltunk be arról, hogy a sokszínűség jegyében csendes napot tartottak a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskolában. Október 25-én a Kiskőrösi Evangélikus Iskola Petőfi Sándor Általános Iskolájában szerveztek hasonló programot a gyerekeknek.
2012-10-27 10:41:27
A nyáron tisztasági meszeléssel felújított iskolaépület, a parkosított udvar, új játszótér és padok, hangulatosan berendezett osztálytermek várták a két általános iskolában a becsengetést és a nyári szünet után a gyerekeket. A külső mellett az idei tanévben jelentős tartalmi – szülőket és gyerekeket egyaránt érintő - változások is történtek a kiskőrösi oktatás területén.
2012-10-27 10:40:44
Zászlófelvonással vette kezdetét október 23-án az 1956-os Forradalom és Szabadságharc hőseire emlékező ünnepségsorozat Kiskőrös Város Önkormányzata, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, valamint az ’56-os Szövetség szervezésében.
2012-10-22 22:55:26
Szeptemberben, amikor az igazi gólyák útra kelnek, hogy melegebb helyen vészeljék át a telet, a Wattayba megérkeztek a kilencedikesek, azaz gólyák, akik október 12-én egy közösen koreografált színes műsorral mutatkoztak be a Gólyanapon.
2012-10-22 22:53:21
Az elmúlt hét végén Országos Mazsorett Fesztivált rendeztek városunkban. Az október 13-ai rendezvénynek a Sportcsarnok adott otthont. A mazsorett fesztiválok legrangosabb elismerése a Kiemelt Arany Oklevél, amit kemény és kitartó munkával is nagyon nehéz elérni, de minden csapat legfőbb vágya. A múlt héten rendezett kiskőrösi fesztiválon a Holdfény és a Vadmacskák csoportunknak is sikerült a bravúr.
2012-10-22 22:52:18
Az ORFK - Országos Baleset-megelőzési Bizottság október 15-től november 15-ig meghirdette a „Látni és Látszani” elnevezésű kampányát, melynek elsődleges indoka, hogy a nyár befejeztével az időjárás az őszi, majd a téli évszaknak megfelelően megváltozik, és ezzel együtt az út, - és látási viszonyok is romlanak, melyek sajnálatos módon a közlekedésbiztonságra is kedvezőtlen hatást gyakorolnak.
2012-10-22 22:51:40
Több év után újra Kiskőrös adott otthont a Bács-Kiskun megyei pályaválasztási kiállításnak. „A jövőd a tét” címmel megrendezett eseménynek a sportcsarnok adott otthont. A kiállításon elsősorban a térség, és Dél-Bács-Kiskun megye középfokú intézményeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Tájékozódhattak a továbbtanulási lehetőségekről, a felnőttképző-intézmények ajánlatairól, illetve élő szakmabemutatókat is megtekinthettek.
2012-10-22 22:50:52
Szeptember elején gyakorlatilag már birtokba vehették a kerékpározást kedvelők a Kecel-Soltvadkert között kiépült új kerékpárútszakaszt. A Közlekedési Operatív Program jóvoltából Kecel Város Önkormányzata lebonyolításában közel 330 millió forintból épülhetett meg a több mint 8 km hosszú útszakasz.
2012-10-15 15:46:04
Civil kezdeményezésre nagy sikerű baba- és gyermekruha börzét tartottak október 6-án a művelődési központban. Sokan gondolták úgy, hogy segítenek egymásnak és pár száz forintért árulták a babaruhákat, játékokat. A börzére ellátogatókat rendkívül nagy ruha, cipő, játék és egyéb babakellék kínálat várta. Bárki találhatott olyasmit, amire a gyermekének szüksége van, még hozza jutányos áron.
2012-10-15 15:44:28
A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola a Magyarországi Evangélikus Egyház legnagyobb oktatási intézménye, melynek 100 óvodás, 545 általános iskolás, 628 középiskolás és közel 180, a felnőttoktatásban résztvevő tanulója kezdte meg a 2012/2013-as tanévet. Azóta egy hónap telt el. Október 8-án a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola a sokszínűség jegyében csendes napot szervezett a diákoknak.
2012-10-15 15:43:09
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. A város nyugdíjas szervezetei az elmúlt napokban rendezvényekkel emlékeztek meg a világnapról. Az Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthonban október 7-én köszöntötték az idős embereket.
2012-10-15 15:40:47
Egy 20 hónapos projektet indított útjára a kiskőrösi Integrált Közoktatási Intézmény. A nyitórendezvényre meghívást kaptak az iskola partnerei, kecskeméti és helyi oktatási intézmények, iskolák és óvodák képviselői. Erre a közel két évre forrásközponttá válik az EGYMI, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban eszközök kiajánlásával segítik a többségi oktatási intézményeket, civil szervezeteket.
2012-10-05 22:15:55
Minden anyukának összeszorul a szíve, ha bölcsődébe kell adni a kicsit. Mivel az anyaság nem jár kimondottan előnyös anyagi juttatásokkal, sok nő kénytelen úgy dönteni, hogy már két éves kora előtt bölcsődébe adja gyermekét. Kiskőrösi bölcsödében már augusztus elején elkezdték az picik beszoktatását.
2012-10-05 22:14:11
A kiskőrösi evangélikus templom jövőre lesz 230 éves. A gyülekezet szeretné, ha az évfordulóra megújulna a templom. A felújításhoz mintegy 70 millió forint szükséges. Ebből a külső felújítás a városközpont rekonstrukciós pályázaton nyert pénzéből valósul meg, a belső megújulást segíti az a 28 millió forint, melyet a Magyar Evangélikus Egyház ad.
2012-10-05 22:13:21
Hamarosan ünnepélyesen is átadják a kistérségi járóbeteg szakellátó központot. Az új szakrendelő orvosi műszereinek gyarapítására már hetek óta adományokat gyűjt az Ordo Hungariae Lovagrend. Az adományokból megvásárolt műszerek által szeretnék emelni az ellátás színvonalát az új szakrendelőben, és elérni, hogy bizonyos vizsgálatokra ne kelljen a térség lakóinak a környező kórházakba menni. Október 19-én az Ordo Hungariae Lovagrend kiskőrösi tagjainak szervezésében nagyszabású gálaműsort szerveznek a művelődési házban, melynek bevételét szintén erre a célra ajánlják fel.
2012-09-28 20:05:42
Szeptember 15.-23. között zajlott a Templomok éjszakája és a Szakrális Művészetek Hete rendezvénysorozat. Kilenc napon át a nagy budapesti múzeumoktól a vidéki gyűjteményekig, a kis falusi kápolnáktól a Bazilikáig, sok-sok magyarországi helyszínen több száz program várta az érdeklődőket. Kiskőrösön a katolikus templomban Babucsikné Zeikfalvy Anna grafikusművész képeiből nyílt kiállítás.
2012-09-28 19:59:04
Baleset esetén mindössze minden hatodik ember tud, vagy mer segíteni a sérülteken, a bizonytalanság pedig még nagyobb visszatartó erőt jelent, mint az elsősegélynyújtási ismeretek hiánya – derül ki egy friss kutatásból. A WEBBeteg.hu egészségportál ezért – az Országos Mentőszolgálattal együttműködve – kifejlesztette az Elsősegély – Mit kell tennem? mobilalkalmazást, amely mostantól gyakorlati tanácsokkal segíthet a mentők megérkezéséig – tudatta az Országos Mentőszolgálat.
2012-09-28 19:53:32
Pénzt és energiát lehet megtakarítani a házak, lakások helyes hőszigetelésével. Városunkban egyre több társasházi és családi házban lakó igyekszik megoldani az épület külső hőszigetelését, a háztartások többsége azonban még problémás ezen a téren.
2012-09-28 19:48:51
A hatodik, valószínűleg a teljes átalakulás előtti utolsó tanév kezdődött a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás Óvodája, Általános Iskolája, Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma életében. 2007-ben 13 településen 33 telephelyen 6100 diákkal, és közel 700 alkalmazottal indult az első év. A 2012-13-as tanévben a tanuló és a gyermek létszám 2924, a pedagógus létszám 310.
2012-09-24 18:17:37
2007-ben nagy volt a sürgés-forgás a Béke úti körforgalomban, amikor az akkori képviselő-testület szinte minden tagja hadrendbe állt, hogy egy külföldről hozott ötlet alapján szőlővesszőt ültessenek a város déli kapujához. Ha már a Szőlő és a Bor Városába érkezik az utazó, lássa is, milyen tőkén terem a kiskőrösi bor. 2009-ben a Városi Napokra kizöldült a fű a szőlősorok között, és lugas formát kapott a kis ültetvény, a széleket pedig azóta is egynyári virágok díszítik. 2011-ben pedig helyére került id. Turán János felajánlása, egy 60 éves, ma is kiválóan működő szőlőprés.
2012-09-24 18:06:36
Városunk első polgármesterét, dr. Szenohradszki Bélát 20 évvel ezelőtt ezrek kísérték utolsó útjára. Két évig irányította csak a város életét, mégis olyan biztos alapokat tett le, melyre bizalommal építhettek az őt követő utódai.
2012-09-24 15:29:46
tavalyi országos cím után idén a Kunsági Borvidék legkedveltebb, valamint a 10001 – 25 000 fő közötti települési kategóriában lett díjazott városunk a Koccintás 2012 versenyben. A 21. Budavári Borfesztivál keretében megtartott eredményhirdetésen a díjakat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, valamint a Koccintás 2012. Szervezői adták át a települések küldöttei részére.
2012-09-24 15:28:06
Míg a szőlősgazdák, az apukák, anyukák, nagypapák és nagymamák a város határában szedték a szőlőt, addig kedden a Mohácsi úti óvoda kicsinyei a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola gyakorlókertjében lévő ültetvényén szüreteltek. A Mohácsi úti óvoda kis növendékei a mustkészítés fortélyaiba is bepillantást nyertek.
2012-09-19 15:01:28
Eredmények az 5. fordulóban
2012-09-14 14:44:19
A három napos szüreti forgatag egyik békés szigete volt az a kiállítás, melyet Interieur és design címmel nyitottak meg a Művelődési Központ emeletén, és amelyet Csányi Ibolya álmodott meg azzal a céllal, hogy a belsőépítészetben, a lakberendezésben, a művészetek színes forgatagán keresztül valami újat, valami mást mutasson meg az embereknek.
2012-09-14 14:42:04
Minden tanévkezdéskor kiemelt figyelmet fordít a rendőrség az iskolák környezetének közlekedésbiztonságára. A reggeli iskolakezdéskor és a délutáni órákban Kiskőrösön is rendőrök ügyelnek a gyerekek biztonságos közlekedésére.
2012-09-14 14:40:13
Nemrégiben országos aszályhelyzetet hirdetett Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter. A szárazság miatt kárt szenvedett mezőgazdasági termelők kártérítésre számítanak.
2012-09-10 19:28:57
2012 augusztusától igényelhetik a fiatal házaspárok a szocpol finomított formáját. Az újonnan bevezetett támogatásnak számos feltétele van. Az igénylők helyzetének megkönnyítése mellett a hosszú ideje pangó lakáspiacnak is lökést adhat a támogatási program. A szocpol mellett idén az új, állami kamattámogatású hitelprogramot is bevezette a kormány.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180
181
182
183
184
185
186
187
188
189
190
191
192
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203
204
205
206
207
208
209
210
211
212
213
214
215
216
217
218
219
220
221
222
223
224
225
226
227
228
229
230
231
232
233
234
235
236
237
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.