2023. június 7. szerda - Róbert napja van

HÍREK

2016-10-11 10:38:49
Suba Robi körül megfordult a világ. A sporttörténelmi eredmény után lelkes tömeg, köztük 30 kiskőrösi fogadta a repülőtéren, majd pénteken a riói paralimpia ezüstérmes kajakosa a Magyar Érdemkereszt ezüst fokozatát vehette át Orbán Viktor miniszterelnöktől. Ezen a héten pedig nagyszabású helyi ünnepséget szerveztek tiszteletére. Robinak, a meglepetésekből és az interjúkból szinte felocsúdni sincs ideje, mégis óriási örömöt jelentett számára, amikor kedden a házuk elé gördült Somogyi Imre veteránautója, fedélzetén Kecskeméti Karesszel.
2016-09-23 19:53:25
Szeptember 21-én ünnepeltük gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulóját. Idén országszerte különböző rendezvényekkel, programokkal, irodalmi pályázatokkal emlékeznek meg a „legnagyobb magyarról”. Ebből az alkalomból Boldoczki Sándorné ötletét felkarolva Kiskőrös város, a Kiskőrösi Polgári Kör és a Közúti Szakgyűjtemény rá emlékezve koszorúzással és előadással egybekötött megemlékezést tartott.
2016-09-23 19:45:28
Magyarország Köztársasági Elnöke országos népszavazást tűzött ki 2016. október másodikára. A feltett kérdés: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországa történő kötelező betelepítését?”
2016-09-23 19:38:11
Különleges, és Kiskőrösön eddig nem látott kezdeményezés indult el a Wattayból. Franczia László igazgató ötlete nyomán a Bem József Általános Iskola felsős tanulói rendhagyó technika órákon vehetnek részt ezekben a hónapokban a középiskola tanműhelyeiben.
2016-09-23 19:31:08
Szeptember 20-án kedden Sao Paolo és Párizs érintésével hazaérkeztek Rióból a XV. Paralimpiai Játékokon résztvevő magyar sportolók és kísérőik. A mintegy 70 fős küldöttséget több százas tömeg köszöntötte a Liszt Ferenc Repülőtéren. A sporttörténelmi ezüstérmet szerző Suba Róbert fogadására több mint 30 fős lelkes csoport utazott fel Kiskőrösről.
2016-09-23 11:27:15
Továbbra is kellemetlen szagú a víz Kiskőrösön. A Kiskun-Víz szakemberei dolgoznak a problémán. Megkeresésünkre a következő választ kaptuk:
2016-09-22 19:04:25
18 utánpótlás gyorsasági motoros jött el Kiskőrösre a szüreti fesztivál vasárnapján, hogy a Szarvas fogadó előtt róják a köröket a nézősereg legnagyobb örömére. Köztük volt a kiskőrösi Kakuszi Ádám is.
2016-09-19 11:38:37
Megtartotta szeptemberi ülését szerdán Kiskőrös Város Képviselő-testülete. A Városháza dísztermében 21 téma került a döntéshozók elé.
2016-09-19 11:24:52
A Kiskőrösi Óvodák tanévnyitó rendezvénye volt szeptember 7-én a Művelődési Központban Uzsalyné dr. Pécsi Rita pedagógus és neveléskutató előadása, ahol a Mitől működik a gyereknevelés? kérdés mellett arra is választ kaphattak a szülők és a szakemberek, hogy hogyan lehetünk sikeres és hatékony nevelők?
2016-09-18 11:57:47
61 remekművel neveztek a sütés mesterei a 7. Kiskőrösi Sütiparádéra. Többen vannak, akik eddig minden évben megmérették magukat, és mindkét nemből és minden korosztályból évről-évre vannak újabb bátor próbálkozók is. Az esemény híre átlépte már a város határait, hiszen Császártöltésről, sőt Kiskunhalasról is érkeztek finomságok.
2016-09-18 11:47:03
Sporttörténelmi napokat élt át Kiskőrös ezen a héten. Hétfőn este a Digisport „Az év hőse” szavazásán Petróczi –Kis András kézilabdázó nyert, ezzel egy éven keresztül havi 100 ezer forint sportösztöndíjra jogosult. Csütörtökön pedig Suba Róbert parakajakos csodálatos versenyzéssel, egy hajszálnyi különbséggel ezüstérmet szerzett Rióban a paralimpián.
2016-09-13 08:01:46
Egyre több a telefonos csaló – vigyázzanak!
2016-09-09 17:46:18
Szeptember elsejétől már éles üzemben indulnak az új szakképzési intézmények, a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák – jelentette ki Varga Mihály az országos szakképzési és felnőttképzési tanévnyitó ünnepségen, Kecskeméten. A miniszter hangsúlyozta: a gazdasági növekedés fenntartásához elengedhetetlen, hogy minden területen megfelelően képzett szakemberek dolgozzanak Magyarországon.
2016-09-09 17:27:08
Dr. Pataricza Iván akvarellista „Otthon és a nagyvilág” című kiállításával és a Szilveszter Társulat előadásával csütörtökön kezdetét vette a 24. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok programsorozata. A város legnagyobb ünnepére idén is több ezer érdeklődőt vártak.
2016-09-09 17:20:47
A Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetsége demonstrációt szervezett Bócsa és Soltvadkert között augusztus 26-án pénteken. A tiltakozók mintegy két kilométer hosszan zárták le az utat fél pályán. Céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a borvidéken elenyésző számban kaptak csak agrár-környezet gazdálkodási támogatást, amely szőlőárra levetítve mintegy 20-25 forintos bevétel kiesést jelent a termelőknek kilogrammonként.
2016-09-09 17:10:08
Augusztus 31-én az ország legtöbb általános és középiskolájában megtartották a tanévnyitó ünnepséget. Kiskőrösön a Bem József Általános Iskolában különös rangot kapott az esemény, hiszen az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság Tanévkezdési kampányának részeként a Bács-Kiskun megyei tanévnyitóra itt került sor.
2016-09-05 20:28:13
Elindult a digisport Az év hőse szavazása!! A versenyzők között ott van a kiskőrösi Petróczi-Kis András kézilabdázó. A tét nem kevesebb, mint egy éven át havi 100 ezer forintos ösztöndíj. Aki még nem ismeri ezt a végtelenül kedves, alázatos, 18 éves korára már ízig-vérig sportembert, az feltétlenül nézze meg a következő összeállítást!
2016-09-05 17:29:30
Suba Robi kedden nagy útra indul. Rióba tart a paralimpiai játékokra. Kiskőrös városa vasárnap délután szűnni nem akaró vastapssal, "Hajrá Robi!" buzdítással, és a Himnusz közös eléneklésével bocsájtotta útjára.
2016-08-26 14:53:04
Ebben az évben drasztikusan megemelkedett a kóbor kutyák száma Kiskőrösön. Feladatot adva ezzel az önkormányzat illetékeseinek, és az állatvédőknek egyaránt. A megoldás a nem kívánt szaporulat megakadályozása lenne.
2016-08-26 14:46:45
„Én úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” Pál apostol korinthusiakhoz írt első levelének szavai adták a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola évkezdő tanári csendes napjának mottóját. A délelőtt az olimpia jegyében telt.
2016-08-26 14:39:58
Kis túlzással szólva, kihűlni sem volt ideje az elmúlt hetekben a város kemencéjének. Augusztus 11-én stábunk jelenlétében tartott próbasütést Gyepes Gabojsza és Szűcsné Marcsi, hogy augusztus 19-én és 20-án minden tökéletesen sikerüljön az általuk kitalált és az önkormányzat valamint a Kunság-Média Nonprofit Kft. közreműködésével meghirdetett „Süssünk együtt kenyeret” elnevezésű programon.
2016-08-26 14:32:42
Még nem tudni, hogy országosan mennyi bor terem, de egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon változatos lesz az idei szüret eredménye az egyes borvidékeken, amelyeket az időjárási viszontagságok eltérően érintettek. Minőség szempontjából meghatározó a következő napok időjárása, hiszen nagy kockázat a gombás fertőzések elterjedése, amelyet szintén az esőzések idéztek/idéznek elő.
2016-08-26 09:54:07
Augusztus 20-a Magyarország nemzeti és állami ünnepe – I. István király temetésének és szentté avatásának évfordulója, Szent István király ünnepe, az Új Kenyér ünnepe. Ebből az alkalomból városunkban is megemlékezést tartottak a katolikus templom előtt.
2016-08-24 14:25:52
A kecskeméti Városháza adott otthont az augusztus 23-án megrendezett „Alföldi kenyér, szőlő és bor, a Kárpát-medence kincsei-határon innen és túl” című konferenciának és bemutatónak.
2016-08-22 12:44:16
A TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján a rendőrök Magyarország egész területén 2016. augusztus 23. és 2016. augusztus 25. között a közúti forgalomban résztvevők sebességének ellenőrzését végzi.
2016-08-22 12:37:04
Fontos információ a KEVI középiskolája 7-13. évfolyamos diákjai számára! A tankönyvek átvételének időpontjai a következőképpen alakulnak:
2016-08-22 11:44:26
Elkészült az idén érettségizett gimnazistáink továbbtanulási statisztikája.
2016-08-19 16:34:19
2013. június közepétől fogadják az új Kossuth Lajos utcai szakrendelőben a gyógyulni vágyókat. Az új épületben a fogászat kivételével egy helyen érhetőek el a szakorvosi ellátások. A környezet mellett a felszereltség és a műszerezettség is a kor elvárásainak megfelelő színvonalat képviseli. Az elmúlt évek forró nyarai azonban bebizonyították, hogy mindemellett a klimatizálás nagyon hiányzik az épületből. A fenntartó és a működtető mostanra erre is megtalálta a megoldást.
2016-08-19 16:25:30
Augusztus elseje és 21-e között zárva tartott a Petőfi Sándor Városi Könyvtár. Ez magában nem újdonság, hiszen néhány hétre minden nyáron szünetelnek a szolgáltatások. Most azonban a leállás ideje alatt a megszokotthoz képest is nagy munkába kezdtek az intézményben. Új padlóburkolatot kapott a gyerekkönyvtár és felfrissült a falak napsárga színe is.
2016-08-19 16:22:21
A Megóvlak Állatbarát Alapítvány idén is megmozdulást szervezett a Hontalan ÁllatokVilágnapja alkalmából. Céljuk, hogy felhívják a lakosság figyelmét a magukra hagyott, kidobott, védtelen, kiszolgáltatott élőlényekre, akik csakis az emberi felelőtlenség miatt jutnak ilyen sorsra. Augusztus 13-án az alapítvány önkéntesei és néhány állatbarát belvárosi sétára indult, melyhez bárki csatlakozhatott saját kedvencével együtt.
2016-08-19 16:17:25
A városközpontban járók bizonyára észrevették már, hogy néhány héttel ezelőtt virágtartó ládák kerültek a főtéri szökőkút köré. Aki kicsit is odafigyel az újjáépített Petőfi tér megóvására, az kezdettől fogva sejtheti, hogy nem kifejezetten esztétikai okai vannak a kihelyezésnek.
2016-08-18 13:22:43
Az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság számára a gyermekek védelme és a közlekedésre nevelő munkában való aktív részvétel már évtizedek óta az egyik legkiemelkedőbb feladat, ezért 2008 szeptember elsején útjára indult az Iskola rendőre program, amely segíti a gyermekek védelmére irányuló baleset-megelőzési tevékenységet.
2016-08-12 17:59:04
Legyen közös az ünnep! Süssünk együtt kenyeret! Ezzel a felhívással fordult az önkormányzat, a Kunság-Média Nonprofit Kft., valamint a két ötletgazda, Gyepesné Gabojsza és Szűcsné Marcsi a kiskőrösiekhez nemrégiben. Az invitálás augusztus huszadikára szól, a helyszín pedig mi más lehetne, mint a város tavaly elkészült kemencéje.
2016-08-12 17:58:01
Nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő a kiskőrösi gyógyvíz, mely nagy sókoncentrációjú, nátriumkloridos, hidrogénkarbonátos, jódos-brómos hévíz, és kiválóan alkalmas reumás, mozgásszervi, degeneratív és nőgyógyászati megbetegedések eredményes gyógyítására. Elsősorban ez vonzza városunk strandjára az embereket, emellett pedig egyre többen választják az úszást, mint szabadidős sporttevékenységet. Ennek ellenére a változékony időjárás miatt jelentősen elmarad a vendégszám a tavalyitól.
2016-08-12 17:56:38
Immár 24. alkalommal várja minden kedves látogatóját a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok, mely minden évben szeptember első hétvégéjén zajlik. Ez az év legnagyobb eseménye, igazi összművészeti fesztivál, melyet a szüretelés hagyományát megőrizve, a bor és kultúra nemes kapcsolatát ápolva rendeznek meg évről évre.
2016-08-12 17:52:44
Ismét véradást szervez augusztus 16-án és 17-én, kedden és szerdán 9 és 13 óra között Kiskőrösön a Művelődési Központban a Magyar Vöröskereszt. A vér nélkülözhetetlen mind a különféle, többnyire súlyos betegségek kezeléséhez, gyógyításához, mind a nagyobb műtéti beavatkozásokhoz, de a gyógyszeripari kutatásokhoz is.
2016-08-08 13:40:31
Kakuszi Ádám két évvel ezelőtt egy bemutatót látva közölte szüleivel, hogy motorozni a szeretne. A céltudatos és elkötelezett srác ma már harmadik motorját koptatja, és Magyarország legnagyobb gyorsasági motoros csapatában, a H-Moto Team-ben versenyez. A Kispályás és Utánpótlás Bajnokságban négy forduló után pedig vezeti kategóriáját.
2016-08-08 08:29:36
Kálvária a sortüzek mentén - helytörténeti kirándulás indult Kiskunhalasról augusztus elején. Bács-Kiskun megyében 12 település emlékhelyein voltak, a Pásztortűz Egyesület szervezésében, azok a halasiak, akik részt vettek a négynapos túrán.
2016-08-05 15:42:54
„Jelet hagyni” mottóval szervezett nemzetközi grafikai alkotótábort immár harmadik alkalommal a Kőrös Körül a Művészetért Egyesület. Az alkotótábor a résztvevők meghívásával működik. A záró kiállításnak a Művelődési Központ ad majd otthont.
2016-08-05 15:38:48
A fehéregyházi Petőfi Múzeum fontos helyszíne az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékápolásának: az intézmény kertjében nemcsak a költő, hanem a névtelen katonák emlékét is őrzik. Az évek során kopjafák, domborművek, szobrok tették sokszínűvé a helyszínt, ahol vasárnap közel 500 ember gyűlt össze, hogy az 1849. július 31-én elhunyt Petőfi Sándorra emlékezzen. Köztük volt néhány kiskőrösi is.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180
181
182
183
184
185
186
187
188
189
190
191
192
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203
204
205
206
207
208
209
210
211
212
213
214
215
216
217
218
219
220
221
222
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.