2023. december 11. hétfő - Árpád napja van

HÍREK

2018-11-23 15:23:10
November 17-én idén is megtartotta újbor mustráját a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend, Kiskőrös Város Hegyközsége és a Kiskőrösi Kadarka Kör a Kuti Szőlészeti és Borászati Kft. Mediterrán Pincészetében Kóstold meg az új boromat! szlogennel. A néphagyomány szerint Márton az újbor bírája, hiszen erre az időre kiforr és iható már az idei szüretelésből származó bor.
2018-11-23 15:21:03
Fesztiválhangulatban telik az idei év Kiskőrösön a város 300 éves fennállását ünnepelve. Ezeknek a sorába tartozik a negyedik alkalommal megrendezett Kemence Fesztivál is. November 17-én a Petőfi téren most is a város kemencéje és a gasztronómia játszotta a főszerepet. Emellett azonban minden korosztály számára kínáltak kellemes kikapcsolódási lehetőséget a szervezők.
2018-11-23 15:19:07
A Budapesti Honvéd Kórház főorvosa, a több innovációs műtéti eljárást kidolgozó, Prima Primissima díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett Dr. Csókay András idegsebész, csaknem hetente tart előadásokat országszerte. November 16-án Kiskőrösön a Kőrös-Körül Nők Egyesület meghívására az istenhit és orvostudomány kapcsolatáról beszélt a Petőfi Sándor Művelődési központ zsúfolásig megtelt színháztermében.
2018-11-23 15:17:09
22. alkalommal rendezte meg az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete a „Jövő útjai … „ nevet viselő konferenciát Kiskőrösön. A mottó ezúttal az Együttműködés - Inklúzió- Esélyteremtés hármasa volt.
2018-11-23 15:15:30
A 4. Kemence Fesztiválhoz kapcsolódva Ősszel is fitten mottóval szervezett egészségnapot a kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda november 17-én szombaton. A középpontban ezúttal is a mozgás állt, de táplálkozási és életmód tanácsokat is kérhettek az érdeklődők.
2018-11-23 15:07:13
Fedélzetre fel! Adta ki a hívószót a KEVI Harangvirág óvodája, és ezzel november 17-én szombaton el is indították a báli szezont Kiskőrösön. A tengerész bál résztvevői közel 180-an, megtöltötték a Fortuna éttermet.
2018-11-20 08:38:14
November 17-én a Kiskőrösi „Gondűző Borlovagrend, valamint Kiskőrös Város Hegyközsége szervezésében, a dr. Kuti Szőlészeti és Borászati Kft. Mediterrán Pincészetében megmérettek az idei újborok, ezzel kezdetét vette a 2018. évi IV. Kemencés és Gasztronómiai Fesztivál. A bortermelők az idei bormustrán 33 fehér, 17 rozé és 8 vörös borukat bocsátották szemlére. A város főterén mindeközben már kezdtek gyülekezni a futók és a kerékpárosok, akik regisztráltak a már hagyományos – hiszen második alkalommal álltak rajthoz női és férfi kategóriában, különböző távhosszúságokban – libafutamra. A szabadtéri színpadon a kiskőrösi óvónőkből álló Százszorszép bábcsoport adott elő a kicsinyeknek egy mesét, majd a Batthyány utcai óvodások csoportjai léptek – természetesen libajelmezben – színre kedves műsoraikkal.
2018-11-20 01:36:28
Négy évvel ezelőtt, november 16-án volt hunyt el Rajz Attila jégkorongozó, sokak Tiluja. Idén is megemlékezést tartottak gyertyagyújtással és egy kisfilm megtekintésével.
2018-11-20 01:34:09
A lányok sem pihentek a hétvégén. Vegyes küzdelmeket hoztak a találkozók a női szekcióban. Részletes beszámolót hallhatnak Szabó Tamás edzőtől. TELEFONNÁL: Szabó Tamás – edző – Kiskőrösi NKSZSE
2018-11-20 01:31:51
Hazai pályán fogadta a PEAC gárdáját az NB II. dél-nyugati csoportjában szereplő Kiskőrösi KSK együttese. A fiúk mindössze két gólos különbséggel, 12-14-es félidei eredménnyel vonultak pihenőre. A vége azonban 25-32 lett. A részleteket ma is Harangozó Péter csapatvezetőtől hallhatják. TELEFONNÁL: Harangozó Péter – csapatvezető – Kiskőrös KSK
2018-11-17 12:43:01
„Jövőd a tét!" mottóval rendezett Pályaválasztási Kiállítást a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya november 15-én Kiskőrösön a KEVI sportcsarnokában. Az eseménnyel elsősorban az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóit igyekeznek megszólítani. Az érdeklődők a vonzáskörzet középiskolái által kínált lehetőségekkel találkozhattak, de megismerkedhettek felnőttképzéssel foglalkozó intézményekkel, és a térség legnagyobb munkaadóival is.
2018-11-17 12:40:35
Immár hagyománya van a KEVI középiskolájában annak, hogy félévenként egy-egy projekthetet szerveznek. Ezúttal a különböző szakmák kerültek a középpontba, melyek között mindenki találhatott az érdeklődésének megfelelőt. Tapasztalt szakemberek, és egykori diákok beszéltek hivatásukról, és mutatták be az általuk választott szakma szépségeit, nehézségeit, kihívásait.
2018-11-17 12:38:29
November 11-e Szent Márton napja. Mint minden ünnepnek, úgy ennek is megvannak a maga hagyományai, népszokásai, jellegzetességei. Ehhez a naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány. Mindemellett Márton-nap a 40-napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. A kiskőrösi óvodákban és iskolákban régi hagyománya van a Márton nap megünneplésének.
2018-11-15 21:57:00
RIPORTOK: Szomor Ferenc elnök - Kikelet Egyesület, Opauszki György Intézményvezető - MBE Filadelfia Integrált Szociális Intézmény, Péczkáné Hegedűs Mária szakmai egységvezető – Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény A KIKELET Kiskőrösért Keresztény Egyesület, rövidített nevén Kikelet Egyesület Életképek Kiskőrös város szociális helyzetéről címmel három eladásból álló sorozatot indított. Az első előadás témája, melyet a baptista gyülekezet imaházban tartottak a Szenvedélybetegség és gondozása, családgondozás volt, a második előadáson november 4-én, a Család- és Gyermekjóléti Központ mutatkozott be.
2018-11-15 21:53:57
RIPORTOK: Pásztor Gyula – edző, Miszlai Orsolya – edző, Czérna János – edző Szép, és a jövőt tekintve biztató eredményeket produkáltak úszóink a Kőrösszolg Kft sport – és rendezvényszervező részlege által megrendezett térségi versenyeken. Stábunk a felső tagozatosok, vagyis a 3-4. korosztály küzdelmeibe pillantott bele, de az edzőket természetesen a többiekről is kérdeztük.
2018-11-15 21:51:03
RIPORT: Grünwaldné Takács Aranka – ötletgazda Városunk horgoló lányai és asszonyai újra közös projektbe kezdtek. A tavaszi rózsahorgoló akció után most karácsonyi gömbök készülnek szorgos és ügyes kezek által. A Petőfi Sándor Művelődési Központban Takács Aranka irányításával, a Kőrös-Körül Nők Egyesület szervezésében és támogatásával több mint 30-an fogtak horholótűt.
2018-11-15 15:14:03
A város kemencéjében Márton-naphoz kötődően sok-sok finomság készül a IV. Kemence Fesztiválon, Kiskőrös főterén november 17-én, ahová barátsággal hívnak mindenkit.
2018-11-14 00:48:24
Megyei I. osztályú női kézilabdázóink is idegenben szerepeltek a hétvégén. A hajósi sportcsarnokban léptek pályára a Nemesnádudvari NKSZE vendégeként. A mérkőzés 25-20-as félidő után 50-44-es végeredménnyel zárult. TELEFONNÁL: Szabó Tamás – edző – Kiskőrösi NKSZSE
2018-11-14 00:47:24
14-16-os félidőt követően 26-29-re legyőzte a Bajai KSE gárdáját a Kiskőrösi KSK vasárnap Baján a Posta Sándor Sportcsarnokban. A részleteket ma is Harangozó Péter csapatvezetőtől hallhatják. TELEFONNÁL: Harangozó Péter – csapatvezető – Kiskőrös KSK
2018-11-13 23:40:52
Az Egészségügyi Világszervezet 1992-ben nyilvánította augusztus 1-jét az Anyatej Világnapjává, augusztus első hetét pedig a Szoptatás Világhetévé. Kiskőrösön a Védőnői Szolgálat hagyományosan szeptember végén hívja és várja a témával kapcsolatos összejövetelre az éppen babát váró, illetve a kisgyermekes anyukákat. RIPORTOK: Lajkóné Kovács Regina – védőnő, Mezőfi-Horváth Antónia klinikai szakpszichológus
2018-11-13 23:38:29
A Forgószínpad – a nevelés színterei című EFOP projekt keretében interaktív előadást tartottak a Kiskőrösi Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény Család és Gyermekjóléti Központjának munkatársai a KT Bem József Általános Iskolában Tabuk nélkül … címmel. A foglalkozáson olyan témák kerültek elő, mint a családon belüli erőszak, a zaklatás, a másság, de a jogok és kötelességek témakörét is érintették. RIPORT: Péczkáné Hegedűs Mária – szakmai egységvezető – Család-és Gyermekjóléti Központ
2018-11-13 23:36:02
A másik nemmel és az igenekkel ismerkedett a kiskamasz korosztály az Országos Könyvtári Napok keretében Sohonyai Edit ifjúsági regényíró segítségével, aki humorosan vezette be a fiatalokat a nonverbális kommunikáció és az emberismeret világába. RIPORT: Sohonyai Edit – író
2018-11-13 23:34:08
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében 2018-ban is megrendezésre került a hazai könyvtári rendszer legátfogóbb, több mint egy évtizedes múltra visszatekintő programsorozata, az Országos Könyvtári Napok. A Petőfi Sándor Városi Könyvtár is gazdag programsorozattal várt minden korosztályt október elseje és hatodika között. RIPORT: Turán Istvánné – igazgató – Petőfi Sándor Városi Könyvtár
2018-11-13 23:32:04
Nagy Attila 15. percben szerzett góljával megnyerte a szomszédvári rangadót a Kiskőrös LC Soltvadkerten. A mieink továbbra is vezetik a tabellát, előnyük 3 pont az üldöző Akasztóval, és 4 pont a harmadik Kiskunfélegyházával szemben. RIPORTOK: Miskovicz Bálint – edző – Kiskőrös LC, Hatvanyi Edvárd – edző – Soltvadkerti TE
2018-11-13 23:28:31
Az állatok világnapját 1931 óta október 4-én ünnepelik. Ezen a napon Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének emléke előtt is tisztelegnek. Ilyenkor az állati lét minden formája ünnepelt. A világnap üzenete, hogy az emberek éljenek harmóniában az élőlényekkel, a természettel. Többek közt ez volt a célja a „Megóvlak” Állatbarát Alapítvány által szervezett október 7-i kiskőrösi rendezvénynek is. RIPORT: Gubik Ibolya elnök – „Megóvlak” Állatbarát Alapítvány
2018-11-13 23:26:31
Egykor országszerte emlékezetesek voltak a Szent Mihály napi vásárok, amelyeket a nagyobb városokban tartottak. A távolabbi helyekről, akkor még lovaskocsival, vagy ökrös szekérrel mentek a vásárba. De nemcsak azért mentek a vásárba, hogy megvegyék, amire szükségük van. Ez szórakozást, ismerkedést, hírszerzést is jelentett az embereknek. A Kiskőrösi Óvodák Szűcsi tagóvodájában a hagyományőrzés jegyében szerveztek Szent Mihály napi vásárt szeptember 28-án pénteken. RIPORT: Kecskemétiné Viczián Ilona – tagóvoda-vezető – Kiskőrösi Óvodák Szűcsi Tagóvodája
2018-11-13 23:24:43
Visszatekintés az út végéről címmel nyílt meg szeptember elsején a Petőfi Sándor Művelődési Központban Simonné Dulai Mária természetfestő kiállítása. Az alkotóval hosszan beszélgettünk életről, festészetről, filmekről, természetről. Legyenek részesei Önök is e gondolatoknak! Tartsanak velünk képzeletben a Szűcsi erdőbe, ahonnan a művész legtöbb alkotása ered. RIPORT: Simonné Dulai Mária – természetfestő
2018-11-13 23:16:37
1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, aminek célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó, Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a demokratikus rendszer felszámolása volt. A következő napokban a világ felháborodva, ám tétlenül figyelte, ahogy a szovjetek páncélosaikkal megszállják Magyarország városait, lefegyverzik hadseregét, és hatalomra juttatják Kádár János Munkás-Paraszt Forradalmi Kormányát. A Vörös Hadsereg támadását természetesen a forradalom hívei nem nézték tétlenül, Budapesten és az ország számos pontján elkeseredett fegyveres harc kezdődött a szocialista szuperhatalom bevonuló erőivel szemben. November 4-én, a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 62. évfordulóján gyertyagyújtással emlékeztek a kopjafánál. Ezen a napon fejet hajtunk a hősök előtt, akik - akár életük árán is - kiálltak a szabadság eszménye mellett. BESZÉD: Turán István – történész
2018-11-13 21:45:15
Szeptember 15-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a „Tekerj velem hetvenet” kerékpártúrát. A start és a cél helyszíne a Művelődési Ház előtt volt. A kisgyerekektől egészen az idősebb korosztályokig sokan vágtak neki a 70, 40 vagy 20 kilométeres távnak. RIPORTOK: Berkecz Mónika – szervező – Eltájolók TSE, Döme Géza – elnök – Eltájolók TSE
2018-11-13 21:43:30
9. alkalommal szervezte meg az ötletgazda Boda Zsuzsa a Kiskőrösi Sütiparádét, melyre 5 kategóriában 46 remekmű érkezett. A szakemberekből és támogatókból álló zsűrinek édes, sós, reform, szlovák és torta kategóriában kellett kiválasztania a legjobbakat a Szüreti Napok vasárnapján. RIPORTOK: Fehér Katalin - aranykoszorús cukrászmester, Tóth Szivák Erika Kuti Zoltán – Trizoli Jótifuti Egyesület
2018-11-13 21:40:31
„Gyere el, ismerd meg, hogy mit teszünk érted!” - szólt a felhívás a Kiskőrösi Önkormányzat által a „Kiskőrös 300 emlékév” programsorozat keretében szeptember 15-én megrendezett Rendvédelmi Napon. A rendezvényen a Szabadidő Parkban a résztvevők megismerkedhettek a mindennapok őreivel. A rendőrség, tűzoltóság, a büntetés-végrehajtási intézet, a mentők és a polgárőrség munkatársai tájékoztatókkal és látványos bemutatókkal adtak ízelítőt abból, milyen feladatokat végeznek a mindennapokban.
2018-11-13 21:37:55
2018. augusztus 1-től 2023. július 31-ig Vlcskóné Csatlós Erzsébetet bízta meg a Kiskőrösi Óvodák vezetésével a város képviselő-testülete. Az igazgatónővel nemrégiben a változásokról és a tanévkezdésről beszélgettünk. RIPORT: Vlcskóné Csatlós Erzsébet – igazgató – Kiskőrösi Óvodák
2018-11-13 21:35:34
A Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok amellett, hogy őseink és a szőlőművelés tiszteletét hirdetik, jó lehetőséget biztosítanak hagyományaink és gasztronómiánk megismertetésére, éltetésére. Ennek szellemében szeptember első hétvégéjén a szlovák mellett a német és a cigány konyha remekeit is megkóstolhattuk. A német nemzetiségi önkormányzat vendégül látta a stadtlengsfeldből érkezett delegációt és az éppen a városban tartózkodó 30 fős testvérvárosi diákcsoportot is. RIPORT: Kincses Mihályné – elnök – Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat
2018-11-13 21:32:24
Az Országos Petőfi Sándor Társaság, Kiskőrös Város Önkormányzata, és a Petőfi Szülőház Múzeumi és Művészeti Alapítványa művésztalálkozót szervezett a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban abból az alkalomból, hogy 35 éve jelent meg először kortárs képzőművészek részére Petőfi témakörben pályázat. A múzeumnak ajándékozott munkákból mára az ország legnagyobb kortárs Petőfi témájú gyűjteménye található meg az intézményben. A találkozó napja nem véletlenül volt szeptember 6-a, Szendrey Júlia 150 évvel ezelőtt, 1868-ban ezen a napon hunyt el. RIPORTOK: dr. Feledy Balázs – művészeti író, Széri-Varga Géza – szobrászművész, Homolya Gábor – grafikus, képzőművész
2018-11-13 21:30:08
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Úttörténeti Múzeuma, Kiskőrös Város Önkormányzata és a Hang-Szín Művészeti Egyesület közös szervezésében Kiskőrös története térképeken címmel nyílt kiállítás szeptember elsején az úttörténeti múzeumban. Az időszaki kiállítást Turán István történész nyitotta meg. RIPORT: Turán István – történész
2018-11-13 21:27:50
Mesés hétpróba színhelye volt a Kiskőrösi Óvodák Batthyány utcai tagóvodája. Az anyanyelvi munkaközösség által szervezett programon a nagycsoportosok vettek részt. Az esemény minden óvodában Benedek Elek születésnapjához, a magyar népmese napjához kapcsolódik. RIPORT: Podobniné Vándor Andrea – óvodapedagógus
2018-11-13 21:25:26
Hosszú évek óta elmaradhatatlan része a Szüreti napoknak a kutyaszépségverseny. A nagy népszerűségnek örvendő eseményre kicsik és nagyok lelkesen készülnek. A négylábúakat ezúttal is több kategóriában díjazták. RIPORT: Farkas Irén, Fejes Richárd - Kalocsa
2018-11-13 21:22:18
Kothencz Lajost nem kell bemutatni a kiskőrösieknek. Itt született, itt lépett először színpadra. Játszott, bálokban, éttermekben, éjszakai bárokban, szabadtéri rendezvényeken. Fellépett már az ország minden szegletében, sőt külföldön is. 4 lemeze jelent meg, és mostanában is járja műsorával sz országot. A szüreti napok közönsége szombaton és vasárnap is találkozhatott vele. RIPORT: Kothencz Lajos – énekes, zeneszerző
2018-11-13 21:20:11
Versenyek, övvizsgák, edzések. Röviden ezek az események határozták meg a kiskőrösi judósok elmúlt hónapjait. A Küzdősportok Házában szorgalmas és eredményes munka folyik, ahol több korosztályban foglalkoznak utánpótlás-neveléssel. RIPORT: Szabó Zoltán – elnök, edző - Kiskőrösi Judo Egyesület
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180
181
182
183
184
185
186
187
188
189
190
191
192
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203
204
205
206
207
208
209
210
211
212
213
214
215
216
217
218
219
220
221
222
223
224
225
226
227
228
229
230
231
232
233
234
235
236
237
238
239
240
241
242
243
244
245
246
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.