2023. június 7. szerda - Róbert napja van

HÍREK

2018-07-30 17:24:39
A Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Kiskőrös kistermelői piac kialakítására. A piac teljes rekonstrukciója valósulhat meg ezzel a következő időszakban. Az önkormányzat az első lépéseket 2 évvel ezelőtt már megtette azzal, hogy a területet és a rajta lévő csarnokot önerőből megvásárolta.
2018-07-30 17:23:20
A Kiskőrös 300 emlékév kapcsán, a Viramax Kft. és a Kiskőrös Ifjúságáért Egyesület ötlete alapján valósult meg július 20-21-én az első Kiskőrös Feszt. A nagyszabású zenei fesztiválnak a Városi Sporttelep adott otthont. A fellépők között a helyi zenekarok mellett az ország legnépszerűbb előadói is feltűntek.
2018-07-30 17:22:10
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat munkatársai ezekben a napokban megyénk számos városát veszik célba annak érdekében, hogy minden helyi vezető és lakos elmondhassa véleményét és észrevételeit a megyei területrendezési terv kapcsán. A járási fórumokon a javaslatokat összegzik, melyek segítségével alkot majd egy egységet Bács-Kiskun megye Területrendezési Terve. Július 25-én délelőtt a kiskőrösi Városháza dísztermében jöttek össze a környék polgármesterei és szakemberei.
2018-07-30 17:20:30
Szezonnyitó családi napot szervezett a Kiskőrös LC július 21-én szombaton. A klub minden játékosa meghívót kapott az eseményre. A legfiatalabb résztvevő 3 éves, a legidősebb 52 éves volt. A jókedvű, játékos együttlétnek különleges apropót adott az, hogy mostantól mindkét utánpótlás nevelő klub a Kiskőrös LC szárnyai alatt működik.
2018-07-30 17:19:01
RIPORT – Dózsa Tamás – pedagógus – KEVI A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának sporttáborában forgattunk múlt héten. Közben jókedvű sorverseny zajlott az evangélikus imaház udvarán. A hét folyamán a közel 30, 2-7. osztályos diák kerékpározott, úszott, kézilabdázott, kosárlabdázott is. Emellett a nap nagy részét játékkal és mozgással a szabad levegőn töltötték.
2018-07-23 11:19:12
430 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el Kiskőrös Város Önkormányzata a TOP-3.1.1-16 kódszámú „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés” című pályázat keretében a Tabdi elágazásig tervezett közel 5 km hosszúságú kerékpárút megvalósítására. A biciklisek így jóval nagyobb biztonságban haladhatnak majd a forgalmas útszakaszon.
2018-07-23 11:15:16
Március közepén adtunk hírt arról, hogy a VIKUV Vízkutató és Fúró ZRT. szakemberei megkezdték egy új termálkút fúrását a strand területén. A munkálatok május végén befejeződtek. Nemrégiben megtörtént a műszaki átadás, augusztus végétől üzembe áll az új termálkút. A víz minősége és mennyisége is az elvárásoknak megfelelően alakul.
2018-07-23 11:13:18
Június elején véget ért a Tesco immár negyedik alkalommal meghirdetett jótékony célú, helyi kezdeményezéseket támogató „Ön választ, mi segítünk” programja, melynek keretében országos szinten összesen 40 millió forintot osztottak szét. Kiskőrös és Kalocsa körzetében 3 civil szervezet pályázott, így az áruházlánc vásárlói rájuk szavazhattak egy hónapon keresztül. A legtöbb szavazatot a Wattay Szakmunkásképzésért Alapítványa kapta. A támogatási összegek ünnepélyes átadására július 17-én kedden került sor.
2018-07-23 11:09:38
Baltás Adrienn c. r. zászlós – balesetvizsgáló- Kiskőrösi Rendőrkapitányság
2018-07-20 23:39:16
Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-3.2.1-15-BK1 – Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra. A 33 472 015 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrás keretében a település Faluházának és óvodájának energetikai korszerűsítése valósult meg.
2018-07-20 23:32:15
A Bács-Kiskun Önkormányzat ösztöndíjprogramja jóvoltából sok fiatal kap lehetőséget, hogy továbbtanuljon és gyökeret eresszen szülőföldjén. Az önkormányzat kiemelt célja, hogy a megyei fiatalokat anyagi támogatással, ösztöndíjjal segítse abban, hogy elkezdhessék és sikeresen be is fejezhessék, tanulmányaikat. A helyben való boldogulás egyik alapvető lehetősége, hogy megyénkben tudnak elhelyezkedni, mely gazdasági, társadalmi és közösségi szempontból kiemelten fontos feladat. A Bács-Kiskun Önkormányzat ösztöndíjprogramja is azon törekvést támogatja, amely a megyei fiatalok identitástudatát erősíti és megalapozza jövőjüket, boldogulásukat településükön, térségükben.
2018-07-20 23:26:25
Egynek minden nehéz, sokaknak semmi nem lehetetlen
2018-07-20 23:13:31
Gondolkodjunk együtt, egy élhetőbb megyéért! A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat munkatársai ezen a héten, illetve a jövő hét folyamán megyénk számos városát veszik célba annak érdekében, hogy minden helyi vezető és lakos elmondhassa véleményét és észrevételeit a megyei területrendezési terv kapcsán. A járási fórumokon a javaslatokat összegzik, melyek segítségével alkot majd egy egységet Bács-Kiskun megye Területrendezési Terve.
2018-07-19 10:43:55
Uszód Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-3.2.1-15-BK1 – Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra. A 28 145 692 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrás keretében a településen működő Idősek Napközi Otthonának energetikai korszerűsítése valósult meg.
2018-07-16 15:21:27
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egykori és jelenlegi dolgozói 2018. július 11-én szerdán, a kiskőrösi Úttörténeti Múzeumban találkoztak, hogy felidézzék a közutas szakma szervezeti irányításának 60 éves történelmét.
2018-07-16 15:18:51
A korábbiakhoz képest jóval több szülő igényelt nyári óvodai ellátást gyermeke számára, így ezúttal a szünet első négy hetében a Kiskőrösi Óvodák két tagintézménye is nyitva tartott. A Szűcsi és a Mohácsi utcai óvodákban összesen közel 130 gyermeket fogadtak. Július 16-tól már csak a Mohácsi utcai óvoda lesz nyitva.
2018-07-16 15:13:19
1991 óta működik városunkban a „Kiskőrös Városért" Alapítvány, amelynek létrehozásával az alapítók Kiskőrös kulturális életének támogatását, fejlesztését tűzték ki célként. Az alapítvány a város történelmi és kulturális hagyományaira alapozva részt vesz a helyi rendezvények szervezésében és bonyolításában, szerepet vállal az egészségmegőrzésben, a tudományos, oktatási, szociális és sporttevékenységekben, a környezet-, természet-, valamint a gyermek- és ifjúságvédelemben, elősegíti a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségét. Július 10-én kedden két új kuratóriumi tag kapcsolódott be a munkába.
2018-07-16 15:09:54
Több évtizedes múltra tekint vissza a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Képzőművészeti Alkotótábora, melynek idén második alkalommal a tiszakécskei Lübbecke ház adott otthont. A meghívott művészeknek július másodikától egészen a hét végéig voltlehetőségük elmerülni a táj szépségében és az alkotói folyamatokban. A művészeti csoport vezetője ezúttal is Babucsikné Zeikfalvy Anna, kiskőrösi grafikusművész volt.
2018-07-16 11:16:10
A közösségek ereje A meglévő és új közösségek fejlesztése, a helyi identitás erősítése térségünkben is kiemelt feladat, hiszen a társas kapcsolatok fenntartása, a barátságok megőrzése, a közösséghez tartozás élménye nem csak egyéni, de össztársadalmi szinten is számos pozitív lehetőséget rejt magában. Bács-Kiskun megye 77 települése most erre a célra, a helyi közösségek megerősítésére nyert el több mint 870 millió forint támogatást a TOP keretében.
2018-07-06 14:33:32
Csodálatos helyre látogatott stábunk az elmúlt hét végén, és nem is kellett elutaznunk a városból, csak a Csokonai utcáig autózni. Ugyanis itt alakította ki a Petróczi család 3000 fajta kaktuszból álló gyűjteményét és a kaktuszmúzeumot, mely számtalan ritkaságot tartogat az látogatók számára.
2018-07-06 14:31:08
Június 30-án I. Protokon Life-Fitnesz Horgász- és Főzőverseny néven szervezte meg replicas rolex Protokon Kft. a Robertó Horgászpark Kempingben Folyamatfejlesztési projektjének zárónapját.
2018-07-06 14:29:49
Július 2-4. között került megrendezésre a Nyári Evangélikus Pedagógiai Akadémia Kiskőrösön. A rendezvényt a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium szervezte. Városunk ezen a három napon közel 300 pedagógust látott vendégül az ország minden részéből.
2018-07-02 17:51:26
Egy EFOP pályázatnak köszönhetően a Kiskőrösi Tankerület több iskolájának diákjai nyári táborban vehettek részt. Volt, aki bentlakásos és volt, aki napközis táborban gyűjthette az élményeket. A KT Bem József Általános Iskolában sport-és kézműves tábor várta a gyerekeket, míg Mátraházán bentlakásos táborban tölthettek el 6 tartalmas napot a diákok.
2018-07-02 17:49:21
Első alkalommal rendezték meg a hétvégén a HS Box Inline hoki tornáját, ahol 5 csapat küzdött meg egymással. A cél az volt, hogy a kiskőrösön jégkorongozó gyerekeket közelebb vigyék ehhez a sportághoz is. Plusz motivációként válogatott jégkorongozókat is meghívtak az eseményre.
2018-06-29 17:10:12
Öt tagintézményben 367 kisgyermek jár a Kiskőrösi Óvodákba. Őket 54 dolgozó látja el. Ez is kiderült abból az átfogó beszámolóból, mely a legutóbbi testületi ülésen került a városatyák elé. Az írásos anyaghoz Répásiné Lovász Márta igazgató részletes szóbeli kiegészítést is fűzött.
2018-06-29 17:07:37
Egyéjszakás kaland – hogy minél több kulturális élmény szülessen. Ezt a ma már jól ismert jelszót adta ki immár 16. alkalommal országszerte mintegy 400 intézmény, ahol több mint 2000 programmal várták a kicsiket és nagyokat. Az idei Múzeumok éjszakája a családok évéhez kapcsolódva az Ami összeköt: család és kultúra mottót viselte.
2018-06-29 16:59:26
Június 23-án szombaton fúvósmuzsika csendült a főtéren, mely a kiskőrösiek számára talán nem annyira meglepő, ez az alkalom mégis különleges volt. Gmoser István hívására ugyanis egy ritkán használt hangszer, a vadászkürt kedvelői és megszólaltatói érkeztek városunkba.
2018-06-29 16:55:53
A klub vezetése a különböző sporteseményeken és civil rendezvényeken történt tragikus halálesetek hatására döntött az életmentő készülék beszerzése mellett. A nemes kezdeményezést a Defibrillátor Plusz Kft. nagyobb kedvezménnyel, valamint díjmentes oktatással támogatta. Az ünnepélyes átadásra és az oktatásra június 25-én hétfőn került sor.
2018-06-28 13:54:39
RIPORT: Szabóné Tereánszki Nóra – pedagógus – KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája A Határtalanul pályázat keretében ismét Erdélyben kirándultak a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának 7. évfolyamos diákjai. Az úti cél Gyergyószentmiklós volt, ahol 5 napot töltött a közel 50 fős csapat. Az utazást gondos felkészülés előzte meg, melynek aktív részesei voltak a gyerekek is, akik aztán életre szóló élményekkel gazdagodva tértek vissza Kiskőrösre.
2018-06-26 08:47:50
2018-ban immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Trizoli Jótékonysági Futás és bringázás, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokra, s tegyen valamit a családok segítéséért. A rajttól a célig, vagyis Kecskemét és Kiskőrös között a távolság 57 km. Ezúttal is lehetett teljesíteni a távot futva, vagy bringával, egyénileg, vagy csapatban, sőt résztávokat is vállalhattak a résztvevők.
2018-06-26 08:43:10
Az elektronikus sport, röviden e-sport résztvevői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videojátékokkal, ebből fakadóan a játékos megjelölés mellett e-sportolóknak is nevezik őket. Magyarországon 2005-2006 óta van a köztudatban a kifejezés, de csak a 2010-es évek után nőtte ki magát akkorára, hogy többen is elismerik e szó valódi értelmét. 2017-ben az e-sport-közösség mintegy 385 millió embert jelentett világszerte. Kiskőrösön első ízben szervezett az érdeklődő fiatalok számára találkozót, játékot és e-sport versenyt a Győztes Kör Sportegyesület.
2018-06-22 14:22:30
A törvényi előírásoknak megfelelően „A tűzoltó parancsnok vagy kijelölt helyettese évente beszámol a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról.” Ennek megfelelően a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítása alatt működő Kiskőrös Hivatásos Tűzoltóságának parancsnoka, Paksi Dénes tűzoltó alezredes, elkészítette a beszámolót, mely tartalmazza a Kiskőrös Hivatásos Tűzoltóság által 2017. évben végzett munkát, valamint átfogja a térség katasztrófavédelmi eseményeit, és amely június 20-án szerdán került Kiskőrös Város Képviselő-testülete elé.
2018-06-22 14:20:44
„Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.” - Lasztovicza László igazgató búcsúzó gondolataiból való ez az idézet, mellyel június 16-án szombaton útjára bocsájtotta az idei végzős évfolyamot. Ünneplőbe öltözött a Bem József Általános Iskola erre a napra, hogy méltó helyet adjon a ballagóknak, életük egy fontos és meghatározó szakaszának lezárásához.
2018-06-22 14:18:43
„Találkozás és búcsúzás. Az élet annyi csak, Valaki jön, valaki megy, S az emlék megmarad.” - ezzel az idézettel kezdte beszédét Grausza Jánosné tagintézmény-vezető a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája végzőseinek június 15-i ballagásán. A megható és emelkedett hangulatú eseményen ezúttal is megtelt az evangélikus templom.
2018-06-22 14:16:51
Pál apostol korintusiakhoz írt első levelében olvashatjuk: Dicsőítsétek Istent testetekben! Ez volt a jelmondata a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola év végi csendesnapjának, mely a nyitó és a záró áhítat között 18 műhelyben nyújtott testnek és léleknek egyaránt tartalmas időtöltést.
2018-06-22 14:14:46
Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása. Ez a pontos neve annak az EFOP projektnek, melynek keretében térítésmentesen táborozhat sok-sok általános iskolás diák országszerte. A Kiskőrösi Tankerületi Központ 2 év alatt 110 millió forintot költhet 22 iskolájában napközis és bentlakásos táborok szervezésére. Ezek közül stábunk ezen a héten a KT Bem József Általános Iskola sport és kézműves táborában járt.
2018-06-22 14:10:51
Az elmúlt héten befejeződött a Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság küzdelemsorozata. Az eredményhirdetést és a záróvacsorát ezúttal a Szabadidő Presszóban tartották. Jöjjenek először az utolsó forduló eredményei:
2018-06-18 14:53:47
Mozgásban, játékban gazdag héttel, és a hagyományos diáknappal zárta a 2017/2018-as tanévet a KT Bem József Általános Iskola. A Győztes Kör Sportegyesület jóvoltából minden nap dartsozhattak a diákok, csütörtökön pedig többek között a floorball és az asztali foci világába is bepillanthattak.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180
181
182
183
184
185
186
187
188
189
190
191
192
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203
204
205
206
207
208
209
210
211
212
213
214
215
216
217
218
219
220
221
222
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.