2023. szeptember 30. szombat - Jeromos napja van

HÍREK

2020-04-03 19:38:36
A 2020/2021-es tanítási évre történő iskolai beiratkozások szervezését – figyelemmel az országos járványügyi helyzetre – az emberi erőforrások miniszterének határozata rendkívüli módon szabályozza. A határozat célja, hogy a járványhelyzet várható alakulására tekintettel az általános iskolai beiratkozások minél előbb és minél kevesebb személyes kontaktussal valósulhassanak meg. Emellett ugyanakkor biztosítani kell a szülők szabad intézményválasztását is. Mi is megkérdeztük a város oktatási intézményeinek vezetőt, hogyan oldják meg a beiratkozást.
2020-04-03 19:35:44
A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában egy szándéknyilatkozat kitöltése után az elsősök beíratása a KRÉTA rendszeren keresztül történik majd április 6-9 között. További részletek Grausza Jánosné tagintézmény-vezetőtől.
2020-04-03 19:33:13
Speciális helyzetben van a Kiskőrösi EGYMI. Az óvodai és az általános iskolai beiratkozást ott április 2. és 20. között tartják. Kérik, hogy a beiratkozást megelőzően a 78/511-592-es telefonszám 101-es mellékén munkanapokon, tehát hétfőtől péntekig 8-13 óra között időpontot egyeztetni szíveskedjenek.
2020-04-01 20:40:15
Tartalom: - Információk a Bem József Általános Iskolába készülő elsősök szüleinek - Három este aratott fergeteges sikert a kaskantyúi Komédiás Kompánia - Közgyűlést tartott a Soltvadkert Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület
2020-04-01 20:39:04
A koronavírus utáni időkre gondolva készítettünk riportot nemrégiben Lasztovicza Lászlóval, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola igazgatójával. Beszélgetésünk nagyrészt a leendő elsősök szüleit látja el információkkal. Az interjú elkészítésekor még nem tudtuk, hogy március 16-tól zárva lesznek az iskolák.
2020-04-01 19:19:18
A „Mi megyénk” című műsor a Bács-Kiskun Megyei Helyi Televíziók Egyesületének közreműködésével készül a Kiskőrös Televízió stúdiójában, és jut el a megye minden szegletébe.
2020-04-01 19:17:15
Kiskőrös Város Polgármestere március 11-én szerdán délelőtt közleményben tudatta, majd délután kameránk előtt is megerősítette, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezést irányító Operatív Törzs szakmai ajánlását elfogadva törli a március 15-i ünnepi hétvége minden városi eseményét. Stábunk rögzítette március 13-án pénteken délelőtt a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája ünnepi műsorát, melyet a diákok előadtak volna 15-én a főtéren is, és melyet a kialakult helyzetben az üres tornateremben mutattak be. Hosszú hetek munkájával készült az ünnepre a 3. évfolyam. Név szerint a 3.a Csepediné Szomor Krisztina, a 3.b Rohoskáné Sinkovicz Mariann és a 3.c Néző Sándorné vezetésével. Az osztályfőnökök munkáját Petrányi Ilona tanárnő segítette.
2020-03-30 19:26:25
Közgyűlést tartott nemrégiben a Soltvadkert Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület. Az eseményen tájékoztató hangzott el a 2020 évi horgászversenyről és környezetvédelmi napról. Mindez természetesen még a koronavírus járvány magyarországi elterjedése előtt történt.
2020-03-30 19:22:53
A NOB március 24-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt a jövő évre halasztja az olimpiát, amelyet legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni. Két nappal később pedig megkezdte munkáját a "Tokió 2020 újrakezdés" nevű munkacsoport, amelynek első feladata, hogy kijelölje a játékok új időpontját. A halasztás természetesen a paralimpiát is érinti. Erről kérdeztük telefonon Suba Róbertet, a 2016-os riói játékok ezüstérmes parakajakosát.
2020-03-29 21:03:32
Kiskőrös Város Polgármestere a járványhelyzetre való tekintettel várja azon kereskedők (élelmiszer, gyümölcs, zöldség, hús, vegyiáru, étrendkiegészítő, természetgyógyászati termékek stb. ) és vendéglátó üzletek (éttermek, gyorsbüfék, pizzériák ) jelentkezését, akik házhoz szállítást vállalnak és hozzájárulnak ahhoz, hogy az önkormányzat közzétegye szolgáltatásukat.
2020-03-28 11:10:53
A református közösséghez, és minden kiskőrösi keresztényhez szól Pénzes Péter református lelkész.
2020-03-28 11:09:06
2020. március 19. napján a Kormány kihirdette az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló rendeletét, melynek értelmében az alábbiak kerültek elrendelésre:
2020-03-28 11:06:29
A koronavírus-járvány idején a legveszélyeztetettebb kategóriába tartozik az idősebb korosztály. Megvédeni Önöket úgy tudjuk, ha Önök is együttműködnek ebben. Nagyon fontos, hogy a járvány lezajlásáig lakásukban vagy házukban maradjanak, ne menjenek ki az utcára, ne kerüljenek közel másokhoz! Kérjük, hogy akik a 70. életévüket betöltötték, ne hagyják el lakóhelyüket vagy tartózkodási helyüket! Akinek gondot jelent saját maga ellátása, és ezt hozzátartozói, ismerősei sem tudják megoldani, kérem, jelezze az önkormányzat felé!
2020-03-28 11:03:48
Az új koronavírussal bárki megfertőződhet és bárki fertőzhet, a kórokozó az országban mindenhol jelen van. A ténylegesen megfertőződöttek száma nyilvánvalóan jóval nagyobb, mint az igazolt fertőzött szám. Felelősség és együttműködés kellene a koronavírus elleni küzdelemben, ez sajnos nem mindenütt tapasztalható. A kormány szerdán jelentette be, hogy újabb 15 milliárd forintot biztosít a védekezéshez, amiből egészségügyi eszközöket vásárolhat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Telefonon értük el Font Sándor országgyűlési képviselőt.
2020-03-27 19:43:25
Evangélikus istentisztelet következik. Igét hirdet Kecskeméti Pál lelkész. Találkozásra hívunk a képernyő elé minden evangélikust és felekezeti hovatartozástól függetlenül bárkit, aki igére és istentiszteleti közösségre vágyik.
2020-03-27 19:41:17
A járvány időszaka rámutat törékenységünkre és arra, hogy a saját és mások életére vigyáznunk kell. Imáinkkal és példánkkal erősítsük a bizalmat Istenben és egymásban. Gyakoroljuk a nagylelkűség erényét, és ebben a helyzetben különösen is figyeljünk egymásra, főleg beteg és idős embertársainkra. Olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében. E gondolatok jegyében ajánlom figyelmükbe a most következő szentmisét, melyet Seffer Attila esperes atya celebrál.
2020-03-27 19:37:18
Szünetelteti közösségi alkalmait a Kiskőrösi Baptista gyülekezet is. Istentiszteleteiket vasárnap délelőttönként élőben közvetítik youtube csatornájukon, de azokra gondolva, akik nem igazodnak el az internet világában, itt a Kiskőrös TV-ben is hallhatnak igehirdetést. Át is adom a szót Győri Gábor lelkipásztornak.
2020-03-27 19:34:40
A Kiskőrösi Pünkösdi Gyülekezet tagjaihoz, és a Kiskőrös TV nézőihez szól Csóka Efraim lelkipásztor.
2020-03-27 12:15:05
Tartalom: - Tantermen kívüli, digitális munkarendre álltak át az iskolák - Iskolanyitogató programok a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában - Városismereti verseny - Kalocsára került a Holló János Emlékverseny fődíja
2020-03-26 21:38:31
Ünnepi szentmisét tartottak március 19-én csütörtökön a közösség védőszentjének főünnepén, a kiskőrösi Szent József Katolikus Templomban. Az eseményt stábunk rögzítette, és most megosztjuk Önökkel is.
2020-03-26 08:21:41
A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben is tovább kell működtetni az oktatási rendszert, a tanulóknak biztosítani kell a tanulási lehetőséget, az iskoláknak és a pedagógusoknak alkalmazkodniuk kell a váratlanul kialakult szituációhoz. Március 16-án tantermen kívüli, digitális munkarendre álltak át az iskolák. Ennek kapcsán beszélgettünk Filus Tiborral, a képviselő-testület Kulturális, Turisztikai és Sport Bizottságának elnökével.
2020-03-26 08:19:54
Az elmúlt hetekben lezajlottak az iskolanyitogató programok a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában. Február 27-én, március 5-én és március 12-én egyenként mutatkozott be a három tagozat. Hasznos információkkal várták a szülőket, a leendő elsősök pedig játékos foglalkozáson ismerkedtek a tanítónénikkel és az intézménnyel. A most következő riport még azelőtt készült, hogy elrendelték volna az iskolák bezárását a koronavírus-járvány miatt.
2020-03-26 08:17:48
2015-ben rendezett először városismereti versenyt az Eltájolók TSE, ahol a résztvevő csapatoknak a városközpontot bejárva tréfás kérdésekre kellett válaszolniuk. Például, hogy mi van Petőfi jobb kezében? Milyen zenemű jelenik meg a Zeneiskola kerítésén vagy hogy hány led villog egy fénysorompó fényjelzőjében? A verseny célja nem elsősorban a lexikális tudás felmérése, hanem a város nevezetességeinek, és kevésbé ismert helyeinek felkeresése, bemutatása. A jó hangulatú megmérettetés egyre népszerűbb lett az elmúlt években, ennek köszönhetően, betartva az akkori előírásokat, 2020. március 14-én is megtartották.
2020-03-26 08:15:34
Kalocsára került az idei, 33. Holló János Emlékverseny fődíja. A Kiskőrös LC által szervezett hagyományos teremlabdarúgó torna a serdülő korosztálynak ad megmérettetési lehetőséget a felkészülési időszakban. A második helyen a Kiskőrös LC csapata, míg a harmadikon az Akasztói Focisuli végzett. Negyedik lett a Solt, ötödik pedig a Kiskunhalas.
2020-03-25 11:29:11
​Domonyi László polgármester ezúton tájékoztatja a társasházi lakókat, hogy Kocsis Zoltán közös képviselő az általa kezelt társasházakban elkezdte a lakókörnyezet és bejáratok fertőtlenítését.
2020-03-24 16:24:01
A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége 2020. március 14-én 0:00 órai hatállyal a koronavírus megjelenésének és terjedésének megelőzése érdekében, a Magyar Kormány rendeletére is figyelemmel – további intézkedésig – valamennyi, a Magyar Kézilabda Szövetség és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat mérkőzéseit felfüggesztette. A Kiskőrösi KSK március 14-i hazai mérkőzését tehát már nem játszotta le. Edzéseket sem tartanak azóta, mindenki egyénileg mozog, amennyire lehetséges.
2020-03-24 14:17:52
Tisztelt 70 éven felüli Kiskőrösiek!
2020-03-24 14:00:16
Kiskőrös Város Polgármestere a lakosság által is ismert veszélyhelyzetre való tekintettel a mai napon az alábbiakról tájékoztatja a lakosságot és a kereskedőket:
2020-03-23 13:45:36
Kiskőrös Város Önkormányzata 2020. március 24. napján 16.00 óráig várja azon a város területén működő önkéntes és karitatív szervetek és személyek jelentkezését, akik a jövőben bármilyen önkéntes segítséget fel tudnak ajánlani a lakosság egészségének védelme érdekében.
2020-03-20 20:18:45
A koronavírus gyors terjedése miatt hozott kormányzati intézkedésekkel összhangban a Magyarországi Református Egyház elnöksége is arra kérte a gyülekezeteket, lelkipásztorokat és egyháztagokat, hogy szüneteltessenek minden egyházi alkalmat. Ez vonatkozik többek között az istentiszteletekre, áhítatokra, jegyes-oktatásra, bibliaórára, konfirmáció-előkészítésre, ifjúsági alkalmakra, baba-mama körökre, egyházi testületi ülésekre. Kérik, hogy a lelkészi hivatalban telefonügyeletet tartsanak, az egyházközségek az adminisztrációt online intézzék, temetésekkor csak a szűk család vegyen részt a szertartáson. Felhívják minden egyháztag figyelmét, hogy a reformatus.hu honlapon minden reggel online áhítatot tartanak, továbbá vasárnap délelőtt online istentiszteletet közvetítenek. Pénzes Péter református lelkipásztor hirdet igét ezúttal ezen a csatornán, a következő percekben.
2020-03-20 19:57:29
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig elrendeli, hogy a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei ne zárjanak be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárni, ezért a nyilvános liturgia 2020. március 22., Nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani. A paptestvéreket arra kérik, hogy továbbra is tartsanak templomainkban vagy megfelelő kápolnában szentmiséket, tanúságot téve arról, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa is tanít, hogy az Eucharisztia az Egyház életének középpontja. A híveket pedig arra bátorítják, hogy otthonról kapcsolódjanak be a szent cselekménybe, ezzel is kifejezve, hogy minden szentmisében az egész Egyház egyesül Krisztus áldozatával. Seffer Attila esperes atya gondolatai következnek.
2020-03-20 19:54:35
A Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei körlevelet intéztek egyházuk gyülekezeteihez, amelyben nyomatékosan azt tanácsolják az egyházközségeknek, hogy 2020. március 16-tól kezdve bizonytalan ideig, de legalább virágvasárnapig ne tartsanak sem istentiszteleti, sem egyéb gyülekezeti alkalmat. A lelkészektől változatlanul azt kérik, hogy lelkigondozó odaadással figyeljenek a hívekre, különösen az idősekre, a betegekre és az egyedül élőkre. Éljenek az online közvetítés vagy akár a hagyományos média eszközeivel. A kormány utasításait a személyes kapcsolatok elkerülésére – beleértve adott esetben az önkéntes karantént – vegyük nagyon komolyan, és ezek megtartására kérjünk másokat is. Ennek megfelelően a Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezetben sem tartanak mostantól egy ideig semmilyen alkalmat, így az igehirdetés a Kiskőrös Televízión keresztül jut majd el a Önökhöz.
2020-03-20 19:46:33
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 73-ra nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. – adta hírül pénteken reggel a koronavirus.gov.hu portál. A járvány második szakaszához - a csoportos megbetegedések szakaszához - értünk, amikor közösségben, személyes érintkezéskor terjed a fertőzés. Ahogy dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos fogalmazott, már "Magyarországon is bárhol jelen lehet a vírus”. Ezért nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, és aki teheti, az maradjon otthon, tartsa be az szabályokat és az ajánlásokat.
2020-03-20 19:44:20
A koronavírus utáni időkre gondolva készítettünk riportot még az elmúlt héten Lasztovicza Lászlóval, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola igazgatójával. Beszélgetésünk nagyrészt a leendő elsősök szüleit látja el információkkal. Az interjú elkészítésekor még nem tudtuk, hogy március 16-tól zárva lesznek az iskolák.
2020-03-20 15:44:45
A járványhelyzettel kapcsolatos aktuális kérdésekről beszélgettünk Domonyi László polgármesterrel.
2020-03-19 16:37:53
Kiskőrös Város Polgármestere ezúton tájékoztatja a Város lakosságát a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb intézkedéseiről:
2020-03-19 12:33:09
Kiskőrös Város Polgármestere megkereste városunkban működő legnagyobb létszámú foglalkoztatókat azzal, hogy a kialakult veszélyhelyzetben adjanak tájékoztatást arról, hogy a napi tevékenységük és működésük hogyan alakul ebben az időszakban? Milyen járványügyi óvintézkedéseket tettek saját és munkavállalóik egészségének megőrzése és védelme érdekében ?
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180
181
182
183
184
185
186
187
188
189
190
191
192
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203
204
205
206
207
208
209
210
211
212
213
214
215
216
217
218
219
220
221
222
223
224
225
226
227
228
229
230
231
232
233
234
235
236
237
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.