HÍREK

2020-02-05 20:32:05
Szakmai délutánra hívta a Kiskőrösi Rendőrkapitányság nemrégiben a társszervek képviselőit. A rendőrséggel nap mint nap együttműködő szakemberek a gyermekvédelem és a gyermekjogok témakörében jutottak friss információkhoz, és cserélték ki tapasztalataikat.
2020-02-05 20:29:44
Január 21-én a Petőfi Sándor Művelődési Központban nyitották meg a Magyar Fotóművészek Világszövetsége jóvoltából a 19. Nemzetközi Magyar Fotószalon vándorkiállítását. A szövetség évente ír ki pályázatot, melynek legsikerültebb alkotásai vándorkiállításon kerülnek bemutatásra, valamint a társulás által kiadott katalógusban jelennek meg. Az idei pályázatra 112 alkotótól csaknem 1500 alkotás érkezett. A művelődési központ falain most ezekből a fotográfiákból egy 44 képből álló válogatást láthatunk február 10-éig.
2020-02-05 20:28:16
A 2008. január 1. után születettek, vagyis az U12-es korosztály számára rendezett labdarúgó teremtornát a Kiskőrös LC a KEVI sportcsarnokában. A tornán a hazai fiatalok mellett az Akasztói Focisuli SE, a Kiskunhalasi Szilády RFC és a Soltvadkerti Foci-Suli sportolói léptek pályára.
2020-02-05 13:48:01
Harmadik alkalommal szervezett Vega Ház Kupa elnevezéssel teremlabdarúgó tornát az U9-es korosztály számára a Kiskőrös LC. Február elsején szombaton 6 csapat küzdött körmérkőzéses rendszerben a helyezésekért a KEVI sportcsarnokában.
2020-02-05 13:45:56
2017 decemberében egy nagyszerű emberrel bővült a kiskőrösiek égi futball csapata. Biácsi Sándor játékosként, edzőként, játékvezetőként és sportvezetőként is beírta magát a helyi sportkrónikába. Halála pótolhatatlan veszteség volt nemcsak családja, de a város közössége számára is. Emlékére már második alkalommal rendezett vasárnap teremlabdarúgó tornát a Kiskőrös LC az U14-es korosztály számára.
2020-01-31 21:55:50
Kiskőrös Város Képviselő-testületének döntése értelmében újabb 5 évig Turán Istvánné vezeti a Petőfi Sándor Városi Könyvtárat. A pályázat benyújtási határidejének lejártáig egyedüliként az intézményt már régóta vezető szakember nyújtotta be pályázatát, melyet az ilyenkor kötelezően felállításra kerülő 3 tagú szakmai bizottság is egyhangúlag támogatott.
2020-01-31 21:54:53
A régi illemtankönyvek szerint a bálok lényege az, hogy „lássunk és láttassunk”. Ám vannak olyan bálok is, amelyeket az együttlét öröméért és jótékony célból rendeznek. A Bem József Általános Iskola pedagógusai és szülői szervezete a január 25-én megrendezett bállal a közvetlen környezetüknek szeretnének hasznára lenni, az intézmény gyermekei számára kívánnak több lehetőséget biztosítani.
2020-01-31 21:21:37
2020. március 1-től a jegyzők építésügyi hatósági hatásköre megszűnik, az építésügyi hatósági feladatokat a kormányhivatalok fogják ellátni. Az átadás-átvételről szóló megállapodásról legutóbbi ülésén tárgyalt Kiskőrös Város Képviselő-testülete.
2020-01-31 20:52:06
Stúdióbeszélgetés Schäffer Tamással, a Kőröskom Kft., Kőrösszolg Kft. – ügyvezető igazgatójával
2020-01-31 20:49:55
A Magyar Kultúra Napi rendezvények sorát január 23-án a Petőfi Sándor Városi Könyvtár által szervezett író-olvasó találkozó zárta. Kiállítás, színház, hangverseny és a múzeumi előadás után Tarics Péter író, újságíró mutatta be legújabb könyvét. A Tanúságtétel, (I)gazság, Végítélet - 1956 cselekvő lelkiismerete határon túli magyar hitvallással című könyv számos új információt tartalmaz, és hátborzongató titkokat boncolgat 1956 témájában. A kötet mondanivalóját több mint 350 fénykép gazdagítja, erősíti, és olyan kutatási eredményeket tartalmaz, melyeket eddig még soha senki nem hozott nyilvánosságra.
2020-01-31 20:47:50
Január 21-én nagy siker volt a Veres 1 Színház Pletykafészek című előadása a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A darabot Nagy Sándor rendezte, aki játszott is a komédiában. Vele beszélgettünk az előadás szünetében.
2020-01-31 20:46:07
Molnár Gyula a Molnár Dixieland Bandből, Nagy Iván a Benkó Dixieland Bandből, Bényei Tamás a Hot Jazz Bandből, a sokoldalú Papa Fleigh, aki többek között a Budapest Ragtime Bandben is játszott, Apáti János, Juhász Zoltán és Galbács István. A hazai klasszikus jazz élő legendái léptek fel január 17-én pénteken a Verébfészek Jazzklubban. A Szürkeverebek vendége ezúttal a Hungarian All Stars névre keresztelt formáció volt, melyet 1996-ban a Hot Jazz Band frontembere, Bényei Tamás hívott életre. A különleges eseményre zsúfolásig megtelt az Úttörténeti Múzeum.
2020-01-29 22:56:34
1989 óta országszerte kulturális események sorával emlékeznek meg arról, hogy Kölcsey Ferenc január 22-én Csekén letisztázta a magyar nép imáját, a Himnuszt. Kiskőrös az elmúlt héten változatos programokkal: kiállítással, hangversennyel, előadással és könyvbemutatóval ünnepelte a magyar kultúra napját. Az ünnep előestéjén a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek és a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjainak közreműködésével magyar szerzők műveiből összeállított ünnepi hangversenyt rendeztek a Tarnówi téri hangversenyteremben.
2020-01-29 19:51:37
Tartalom: - A Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának közgyűlése - Cimbalomtól Pönögéig – előadás a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban - Évről évre jobb eredményeket érnek el a kiskőrösi úszópalánták - Kiskőrösi sikerrel zárult a Szentgyörgyi Sándor Emléktorna
2020-01-29 19:50:00
Január 25-én szombaton tartotta idei első összejövetelét a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubja. A T. S. Gastro éttermében megjelenteket Fadgyas István, a klub elnöke, valamint Gottfried Béla elnökhelyettes köszöntötte. A beszámolók és a 2020-as év terveinek elfogadása után elismerések átadása következett.
2020-01-29 19:47:52
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján Cimbalomtól Pönögéig – Magyar dalköltészet 1800 és 1840 között címmel Csörsz Rumen István tartott előadást a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Központ Irodalomtudományi Intézetének kutatójától többek között azt is megtudhattuk, hogy a címben említett Cimbalom nem a hangszert takarja.
2020-01-29 19:45:54
Néhány nap és már a diákolimpia megyei döntőjében bizonyíthatnak a tehetséges, és évről évre jobb eredményeket elérő kiskőrösi úszópalánták. Január 21-én kedden a körzeti selejtezőkre került sor a Tanuszodában, ahol az 1-2. korcsoportnak 50, a 3-4. korcsoportnak pedig 100 méteren kellett helytállnia.
2020-01-29 19:43:37
Hagyományosan az ifjúsági korosztálynak ad játéklehetőséget ilyenkor télen az egyik legrégebbi teremlabdarúgó torna Kiskőrösön. Szentgyörgyi Sándor emlékére immár 22. alkalommal szervezte meg a Kiskőrös LC ezúttal 5 csapat részvételével a megmérettetést, mely elsöprő hazai sikereket hozott. Az első helyen a Kiskőrös LC „B” csapata végzett, megelőzve a hazai A jelű gárdát. A harmadik helyen a Méhecskék SE Kalocsa zárt, negyedik lett az Izsáki Sárfehér SE, ötödik pedig az Akasztói Focisuli SE U19-es csapata.
2020-01-28 10:57:31
A kiskunfélegyházi Szalamandra Team is részt vesz a Budapest-Bamako rallyn, iskolaszereket és ruhákat visz az afrikai rászorulóknak Több mint fél éve lázasan készül 4 félegyházi, hogy részt vegyen a Dakar szellemi örökségét tovább vivő Budapest-Bamako rally-n. A rally történetében először Marokkó, Mauritánia és Szenegál után Guineába és Sierra Leonébe is ellátogat a kihívásokkal teli futam, a valaha volt leghosszabb útvonalat megtéve.
2020-01-27 18:37:58
Néhány nap és már a diákolimpia megyei döntőjében bizonyíthatnak a tehetséges, és évről évre jobb eredményeket elérő kiskőrösi úszópalánták. Január 21-én kedden a körzeti selejtezőkre került sor a Tanuszodában, ahol az 1-2. korcsoportnak 50, a 3-4. korcsoportnak pedig 100 méteren kellett helytállnia.
2020-01-27 18:35:56
Hagyományosan az ifjúsági korosztálynak ad játéklehetőséget ilyenkor télen az egyik legrégebbi teremlabdarúgó torna Kiskőrösön. Szentgyörgyi Sándor emlékére immár 22. alkalommal szervezte meg a Kiskőrös LC szombaton, ezúttal 5 csapat részvételével a megmérettetést, mely elsöprő hazai sikereket hozott.
2020-01-27 18:33:46
Vasárnap délelőtt a 2008. január 1. után születettek, vagyis az U12-es korosztály számára rendezett labdarúgó teremtornát a Kiskőrös LC a KEVI sportcsarnokában. A tornán a hazai fiatalok mellett az Akasztói Focisuli SE, a Kiskunhalasi Szilády RFC és a Soltvadkerti Foci-Suli sportolói léptek pályára.
2020-01-27 15:22:18
Az önkormányzati tulajdonban lévő strandfürdő, tanuszoda és kemping üzemeltetője hosszú évekig a Kőrösvíz Kft, majd a Kiskunsági Viziközmű-Szolgáltató Kft. volt. A felek közt közbeszerzési eljárás után megkötött koncessziós szerződés 2019. július 31-én lejárt, a képviselő-testület pedig úgy döntött, hogy 2019. augusztus 1-től közfeladatellátási szerződés keretében a Kőrösszolg Kft. üzemeltesse a létesítményt. A Rónaszéki Fürdő tavalyi évéről szóló tájékoztató a januári testületi ülésen került a városatyák elé.
2020-01-27 15:20:05
1989 óta országszerte kulturális események sorával emlékeznek meg arról, hogy Kölcsey Ferenc január 22-én Csekén letisztázta a magyar nép imáját, a Himnuszt. Kiskőrös az elmúlt héten változatos programokkal: kiállítással, hangversennyel, előadással és könyvbemutatóval ünnepelte a magyar kultúra napját.
2020-01-27 10:03:36
Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-3.2.1-16-BK1 – Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra. A 117 085 809 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrás keretében a helyi sváb értéktár és uszoda épületének energetikai korszerűsítése valósult meg.
2020-01-24 21:06:32
A hazai klasszikus jazz élő legendái léptek fel január 17-én pénteken a Verébfészek Jazzklubban. A Szürkeverebek vendége ezúttal a Hungarian All Stars névre keresztelt formáció volt, melyet 1996-ban a Hot Jazz Band frontembere, Bényei Tamás hívott életre. A különleges eseményre zsúfolásig megtelt az Úttörténeti Múzeum.
2020-01-24 21:04:34
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság hírei
2020-01-24 21:03:06
Szokásunkhoz híven az év kezdetén ismét hosszabb interjúra kértük Domonyi László polgármestert. Stúdiónkban január 16-án csütörtökön kérdeztük 2019 eredményeiről, a folyamatban lévő és a tervezett nagyberuházásokról, projektekről.
2020-01-24 21:00:39
Első idei báli meghívásunk a Kiskőrösi Óvodák Thököly utcai tagóvodájából érkezett. A két csoportos óvoda kollektívája és szülői közössége a Fortuna étteremben szervezett jó hangulatú összejövetelt „Ezek állatok!” mottóval.
2020-01-23 17:24:53
Tartalom: - Gazdaköri este volt a Pátriában - Utolsó tárlatvezetés a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban - Kiskunhalasra került a Bubee Hungary Kupa
2020-01-23 08:55:31
A tavaly elnökségében megfiatalodott Kiskőrösi Gazdakör Egyesület január 16-án vacsorával egybekötött előadást szervezett a helyi gazdaköri tagoknak tápanyag-utánpótlás és növényvédelem témakörben. Természetesen szóba kerültek a február 8-i Városi Disznótor szervezésével kapcsolatos feladatok is.
2020-01-23 08:53:31
1997 szilveszterén, vagyis éppen 22 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum helytörténeti, irodalomtörténeti és kultusztörténeti kiállítása. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kiskőrös Város Önkormányzata, mint fenntartó, 2019-ben a Kubinyi Ágoston Program keretében 22 millió forintot nyert el az állandó kiállítás megújítására, melynek megkezdése előtt rendhagyó tárlatvezetéssel búcsúztak a jelenlegitől. A kiállítás élete szinte egy az egyben lefedi Kispálné dr. Lucza Ilona múzeumigazgatói munkásságát, így ki is lett volna szakavatottabb tárlatvezető, mint a tavaly nyáron nyugdíjba vonult szakember.
2020-01-23 08:50:57
A kiskunhalasi Szilády RFC korosztályos csapata nyerte a szombaton megrendezett Bubee Hungary Kupát a KEVI sportcsarnokában. A dobogó második és harmadik fokára a rendező Kiskőrös LC B illetve A csapata állhatott. A további sorrend: Akasztó, Solt, Soltvadkert. A 6 csapatos torna gólirálya a hazai Tiricz Áron lett, legjobb játékosnak az ugyancsak kiskőrösi, de halasi színekben focizó Filus Áront választották. A legjobb kapus Szabó Levente, a legjobb hazai játékos pedig Vikor Benedek lett.
2020-01-20 18:44:22
A kiskunhalasi Szilády RFC korosztályos csapata nyerte a szombaton megrendezett Bubee Hungary Kupát a KEVI sportcsarnokában. A dobogó második és harmadik fokára a rendező Kiskőrös LC B illetve A csapata állhatott. A további sorrend: Akasztó, Solt, Soltvadkert. A 6 csapatos torna gólirálya a hazai Tiricz Áron lett, legjobb játékosnak az ugyancsak kiskőrösi, de halasi színekben focizó Filus Áront választották. A legjobb kapus Szabó Levente, a legjobb hazai játékos pedig Vikor Benedek lett.
2020-01-17 23:15:33
Szokásunkhoz híven az év kezdetén ismét hosszabb interjúra kértük Domonyi László polgármestert. Stúdiónkban január 16-án csütörtökön kérdeztük 2019 eredményeiről, a folyamatban lévő és a tervezett nagyberuházásokról, projektekről.
2020-01-17 23:13:46
A tavaly elnökségében megfiatalodott Kiskőrösi Gazdakör Egyesület január 16-án vacsorával egybekötött előadást szervezett a helyi gazdaköri tagoknak tápanyag-utánpótlás és növényvédelem témakörben. Természetesen szóba kerültek a február 8-i Városi Disznótor szervezésével kapcsolatos feladatok is.
2020-01-17 23:12:01
1997 szilveszterén, vagyis éppen 22 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum helytörténeti, irodalomtörténeti és kultusztörténeti kiállítása. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kiskőrös Város Önkormányzata, mint fenntartó, 2019-ben a Kubinyi Ágoston Program keretében 22 millió forintot nyert el az állandó kiállítás megújítására, melynek megkezdése előtt rendhagyó tárlatvezetéssel búcsúztak a jelenlegitől. A kiállítás élete szinte egy az egyben lefedi Kispálné dr. Lucza Ilona múzeumigazgatói munkásságát, így ki is lett volna szakavatottabb tárlatvezető, mint a tavaly nyáron nyugdíjba vonult szakember.
2020-01-17 23:10:09
Első idei báli meghívásunk a Kiskőrösi Óvodák Thököly utcai tagóvodájából érkezett. A két csoportos óvoda kollektívája és szülői közössége a Fortuna étteremben szervezett jó hangulatú összejövetelt „Ezek állatok!” mottóval.
2020-01-17 23:07:20
A korábbi hagyományokkal szakítva, 2019 utolsó napján délután 4 órára hívta emlékezni a kiskőrösieket az Országos Petőfi Sándor Társaság, Kiskőrös Város Önkormányzata és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum. Petőfi Sándor születésének 197. évfordulóján ismét együtt hajthattunk fejet városunk híres szülötte, a nemzet lánglelkű költője előtt. Régi szokás szerint ekkor hangzik el a mindenkori polgármester serleges fogadalomtétele is.
2020-01-17 23:05:23
2019 legvégén a Petőfi Sándor Művelődési Központban zárták az évet a Kunság Média Nonprofit Kft. dolgozói. Csányi József meghívására a Művelődési Központ dolgozói mellett mi is ott voltunk, hiszen a Kiskőrös TV is tagja ennek a nagy családnak. Az elmúlt években volt szerencsénk több ilyen összejövetelen is részt venni, most azonban az esemény különlegessége miatt kamerát is vittünk.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.