2023. december 11. hétfő - Árpád napja van

HÍREK

Térségünk

2013-12-06 14:45:58
A Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskolában immár második alkalommal szervezték meg a hálaadás ünnepét, amely a három évvel ezelőtti Halloween partyt váltotta az intézmény munkatervében. Ilyenkor a nyolcadikosok meghívják az összes felső tagozatos diákot egy mulatságra.
2013-11-25 11:33:03
Ha ősz, akkor csillagászati előadást és távcsöves bemutatót tart Kiskőrösön a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportja és a Neptunusz Amatőrcsillagász Kör. Az idei rendezvény vendége Balogh Gábor, a kecskeméti Planetárium szakelőadója, meteorit kutató volt, aki az üstökösök évében ezekről a gyönyörű égi jelenségekről tartott előadást.
2013-11-25 11:24:29
November 13-14-én rendezte meg a 17. Jövő útjai konferenciát az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete Kiskőrösön. A Társadalmi felelősségvállalás a sajátos nevelési igényű gyermekért alcímet viselő, az ország gyógypedagógus szakembereit évről évre városunkba hívó programra ezúttal is közel 200 vendég érkezett. Az idei téma az Egységes Gyógypedagógai Módszertani Intézmények jelene és jövője volt a köznevelésben bekövetkezett változások tükrében.
2013-10-11 18:58:39
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozók ügyeinek gyorsabb elintézése érdekében rendszeresen kihelyezett ügyfélszolgálatot tart Kiskőrösön. Legutóbb szeptember 27-én az Árpád utcában Péjó Zoltán a kamara kalocsai képviseletvezetője várta a helyi vállalkozókat.
2013-09-21 11:15:28
A kiskőrösi kertészeti szakközépiskolában lassan két évtizede folyik borászképzés. A modern kor elvárásainak megfelelő ismeretekkel rendelkező szakembereket képeznek. A jelentkezés feltétele a sikeres érettségi vizsga. Az idei tanévtől a szakközépiskola először élelmiszeripari technikus minősítést ad a végzősöknek, majd ezt követően egy év után szerezhetik meg a borász-technikusi szakképesítést.
2013-08-21 15:34:30
A Kiskőrösi Járásban 100 új munkahelyet teremtenek annak a pályázatnak a segítségével, melyet még a tavasszal írt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium. A megyében 144 vállalkozás élt a pályázás lehetőségével, melyek közül száz nyert. A megítélt támogatásokkal 326 új álláshelyet hoznak létre Bács-Kiskunban.
2013-08-06 09:52:22
Fél év telt el azóta, hogy megalakult a Kiskőrösi Járási Hivatal. Dr. Fröschl Péter irányítása alatt kilencvenhárman dolgoznak, akik korábban 15 településen végezték a munkájukat. Január óta a körzeti földhivatalban közel 12 ezer, a munkaügyi kirendeltségen 8549-, a gyámhivatalokban több mint 7 ezer, az okmányirodákban közel 8 ezer, a járási törzshivatalban pedig valamivel több, mint 10 ezer ügyet intéztek a munkatársak.
2013-07-21 10:15:31
2009-ben indult az a nagyszabású ivóvízminőség-javító program, amelynek köszönhetően 2015. január 31-re megvalósul a Kiskőrös és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás projektcsoportjához tartozó 15 település lakosságának egészséges ivóvízzel való ellátása. A megvalósításra a társulás több mint három milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert.
2013-07-15 13:33:19
Egy, megérett a meggy - így szól a mondóka is, és a meggy az a gyümölcs most, amelynek a szezonja lassan a végéhez közeledik. Süteménybe, lekvárnak, szósznak vagy akár csak magában is szeretjük a meggyet. Ez a gyümölcs nagyon gazdag vitaminokban - leginkább A-, C- és B-vitaminokban - , ezek mellett kalcium, kálium, magnézium és szelén is található benne. A meggynek számos jótékony hatása van: elősegíti az érfalak rugalmasságát, vértisztító hatású. Fogyasztása csökkenti a hirtelen leeső vérnyomás esélyét, serkenti az emésztést, gyorsítja az anyagcserét és méregtelenít.
2013-07-08 15:44:08
Június 22-én, szombaton hivatalosan is megnyitotta kapuit a Lantos Borház Soltvadkerten. A családi vállalkozás több mint 70 milliós beruházás keretében valósult meg egy év alatt, kizárólag helyi vállalkozások kivitelezésében.
2013-06-21 19:00:56
Mint ahogy arról ár korábban beszámoltunk Dávid Károly rendőr dandártábornok, megyei főkapitány május 16-i hatállyal a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetésével Csizovszki László rendőr alezredest bízta meg, aki egy hónapja kezdte meg szolgálatát városunkban.
2013-06-21 19:00:13
Június 17-étől már az új helyen, a Kossuth Lajos utcai szakrendelőben fogadják a gyógyulni vágyókat. A tavaly novemberben átadott, és most használatba vett intézmény a kiskőrösi kistérség lakosságának egészségügyi ellátását teszi biztonságosabbá, elérhetőbbé és korszerűbbé.
2013-06-10 17:23:09
Családias légkörű, rendhagyó kiállítás nyílt a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A tárlat dr. Garai István jóvoltából valósulhatott meg, aki megvásárolta a kiskunmajsai Bárány Tiborné babagyűjteményét. A kiállítást – amire kiválogatták a legkülönlegesebb és legszebb darabokat június 14-ig tekinthetik meg az érdeklődök.
2013-05-07 07:22:24
Az Integrált Közoktatási Intézményben, vagy ahogy a városban mindenki ismeri a speciális iskolában szinte nincs olyan hét, hogy nem múljon el konferencia nélkül. A legutóbbin három tantestület ismerkedett a kiskőrösi jó gyakorlatokkal egy TÁMOP-os pályázat keretében.
2013-04-13 20:17:21
A brutális izsáki rendőri bántalmazás miatt április 10-én Papp Károly vezérőrnagy, országos rendőr-főkapitány felmentette az izsáki rendőr-őrs parancsnokát, és a kiskőrösi rendőrkapitányság vezetőjét.
2013-03-15 15:47:11
Több mint kétszáz kilométer hosszan húzódik majd az a zarándokútszakasz, amelyet Magyarország 34 kiemelt turisztikai beruházásának egyikeként egy év alatt alakítanak ki a Dél-Alföldön. A 13 tagú konzorciumot vezető megyei önkormányzat korábban 751 millió forintot nyert A Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának fejlesztése című pályázat megvalósítására. Tasson, a zarándokút Bács-Kiskun megyébe lépő helyszínén alapkőletétellel vette kezdetét a fejlesztési projekt.
2013-02-15 18:12:39
Jelentős mértékben, több tízezer forinttal nőhet egy egyetemi végzettségű kezdő tanár fizetése a szeptembertől induló pedagógus-életpályamodell bevezetésével – ezt Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár mondta Kalocsán.
2013-01-11 18:59:37
2013 elején megkezdődik a Magyar Zarándokút fejlesztése a Bács-Kiskun megyei szakaszon. Mint ismert, másfél évvel ezelőtt alakították ki az Esztergomtól Máriagyűdig tartó magyar El Camino-t. A beruházás keretében többek között szálláshelyek, közösségi házak létesülnek.
2012-12-16 21:27:01
December 7-én, pénteken nyílt meg a Flora Virágkiállítás, melyen immár 26. alkalommal mutatkoznak be a régió virágkertészei, illetve a szakközépiskolák virágkötész diákjai. A több mint negyed évszázados rendezvény népszerűsége töretlen, éppen úgy, mint a 2003-ban a virágkiállításhoz csatlakozó fazekas kiállítás termékei, ami szintén látogatók ezreit vonzza a városba.
2012-12-07 21:14:22
Őszi agrárfórum rendezvénysorozat indult a megyében. Sükösd, Nagybaracska, Bácsalmás, Kunszentmiklós és Városföld után november 28-án Soltvadkerten a Művelődési Ház, Könyvtár és Szabadidő Központba várták az érdeklődőket.
2012-11-16 20:57:53
Domonyi László, a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke még június 7-én Kecelen írta alá azt a támogatási szerződést, amelynek tartalma szerint a kiskőrösi kistérség tizenöt településének ivóvize lesz minőségileg kifogástalan. A 15 településen összesen csaknem hatvanezer ember él, dolgozik és már évek óta próbál egészséges ivóvízhez jutni.
2012-11-05 19:38:39
Fontos pontjához érkezett a járási rendszer kialakítása. Az érintett települések önkormányzatainak döntése alapján október 30-án a polgármesterek aláírták a Kiskőrösi Járási Hivatal kialakításának alapjául szolgáló megállapodást. Az ünnepi eseményen részt vett dr. Kerényi János a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, dr. Zombor Attila a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója és dr. Havassy Sándor a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója.
2012-10-05 22:13:21
Hamarosan ünnepélyesen is átadják a kistérségi járóbeteg szakellátó központot. Az új szakrendelő orvosi műszereinek gyarapítására már hetek óta adományokat gyűjt az Ordo Hungariae Lovagrend. Az adományokból megvásárolt műszerek által szeretnék emelni az ellátás színvonalát az új szakrendelőben, és elérni, hogy bizonyos vizsgálatokra ne kelljen a térség lakóinak a környező kórházakba menni. Október 19-én az Ordo Hungariae Lovagrend kiskőrösi tagjainak szervezésében nagyszabású gálaműsort szerveznek a művelődési házban, melynek bevételét szintén erre a célra ajánlják fel.
2012-07-09 12:30:36
Domonyi Lászlót választotta meg elnökének a legutóbbi taggyűlésén az ÜDE-Kunság Vidékfejlesztési Egyesület. Az elnökségbe másik új tag is került, az akasztói polgármester Suhajda Antal, az Akasztói Sporthorgász Egyesület képviseletében. Munkaszervezet vezetőnek pedig Pethő Attilát választotta meg a 26 fős tagság.
2012-06-06 18:45:33
Hétfőn az Országgyűlés rendkívüli eljárás keretében a módosította a hitelintézeti törvényt. A módosított törvényben a pénzintézeti végelszámolás és felszámolás szabályait megváltoztatták, így amennyiben a köztársasági elnök aláírja a törvénymódosítást, akkor a jövő heti törvényerőre emelkedésétől számítva 20 napon belül az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) ki kell fizetnie a kártérítést ügyfelei számára.
2012-04-13 16:48:31
Tavasszal – áprilisban – három, és ősszel – októberben – is hárommillió eurónyi összeg állhat a szőlőt telepítő gazdák rendelkezésére.
2012-04-13 16:36:13
Kérdéses, hogy megépülhet-e a Kiskőröst Akasztóval és az akasztói sziki tavakkal összekötő kerékpár út a térségben.
2012-04-13 16:18:34
Soltvadkert, Kiskőrös, Fülöpszállás, Imrehegy és Tázlár is átadná az iskoláit az egyházaknak. Egy tavaly december végén hozott jogszabály-módosítás ezt nem teszi lehetővé.
2012-02-04 08:49:48
A profi sakkozó Polgár-lányok egyikének, nevezetesen Juditnak soltvadkerti férje van. Így aztán időnként kicsit hazajön a „sakk-királylány”. Judit a közelmúltban nővéreivel egy óriási sakknapot szervezett Budapesten, mely már negyedik alkalommal várta a sakk szerelmeseit. A sportolónő lapunknak elmondta, hogy miután beleszületett a sakkozás világába, édesapjának és nővéreinek köszönhetően azt soha nem érezte tehernek, még ha nem is volt egyszerű megfelelni az elvárásoknak. A Vadkerti Újságnak a folyamatosan zajló versenyek alatt adott telefonos interjút. Az utolsó forduló díszvendége lesz Polgár Judit.
2012-02-04 08:34:24
Az ünnepek után már az új bölcsődében kezdték az évet a bölcsődés gyerekek, a működési engedély megérkezte nagy örömet szerzett mindenkinek. A Kalocsai u. 4-6. sz. alatti bölcsődében a férőhelyszám 28, a József A. u. 3. sz. alatti bölcsődében 7. Sokan várták az egyéb szolgáltatások bevezetését is, melyek már mindkét bölcsődében elérhetőek a szülők és a gyerekek számára.
2011-12-30 09:02:00
Kaland- és fitneszpark, illetve játszótér építése kezdődik tavasszal a Vadkerti-tó partján.
2011-12-28 11:35:18
Bár már évekkel ezelőtt bezárta éttermét a térség egyik legismertebb vendéglőse, a hivatásától nem távolodott el a soltvadkerti Szakál László.
2011-12-20 14:48:04
Az év elején megkezdett országjáró körútja során december 8-án Bács-Kiskun megyében járt Schmitt Pál köztársasági elnök. Ahogy eddig, úgy erre a megyejáró útra is elkísérte a Magyar Köztársaság Elnökét felesége, Schmittné Makray Katalin. Az elnök felesége külön programot teljesített meglátogatva a Ménteleki Általános Iskolát, a színházat és a játékmúzeumot, délután pedig ellátogatott a kaskantyúi Harmónia Szenvedélybetegek Otthonába.
2011-08-10 08:47:06
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága a régió megyeszékhelyeinek nagy piacain - a piacfelügyeletekkel együttműködve - fokozott ellenőrzéseket hajtott végre az utóbbi hetekben.
2011-08-02 14:30:40
Hétfőn elindult az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) új, kistérségi szintű időjárási veszélyjelző rendszere. Az OMSZ honlapján (www.met.hu) található, egy-három órás időintervallumra kiadott riasztások között már nem régiókra, hanem a kistérségekre szól az előrejelzés. Jelenleg felhőszakadásra vonatkozóan van érvényben első fokú riasztás több kistérségben, így a kiskőrösiben is.
2011-07-14 12:37:38
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság járőrei légi támogatással néhány perc alatt elfogták azokat a tolvajokat, akik, Kiskőrös határában egy tanya melletti transzformátort előbb szétvertek, majd abból kiszedett három darab, egyenként körülbelül 30 kg-os réztekercseket akarták volna elvinni. Nem volt szerencséjük, mert egy a közelben legeltető juhász megzavarta őket.
2011-06-29 11:52:13
Mongólia Magyarországi Nagykövetsége és Kaskantyú Önkormányzata Mongol napot rendezett a község központjában. Kaskantyú egy távoli ország Bughangai városával létesített testvér-települési kapcsolatot már évekkel ezelőtt. A megjelent vendégeket Őex. Omboosuren Erdenechime Mongólia Magyarországi Nagykövete és Ujházi Zsolt, Kaskantyú község polgármestere köszöntötte. tag heuer replica
2011-06-20 12:40:41
2011 június 10-12. között rendezték meg az ország legnagyobb BMW találkozóját Soltvadkerten, a POWERFANATICS.com csapatának szervezésében. Idén is a soltvadkerti kemping adott otthont az eseménynek.
2011-06-16 13:50:42
Június 15-én E. Antal 45 éves soltvadkerti lakos tett feljelentést kapitányságunkon, mivel ismeretlen személy aznap 17 óra és 18 óra közötti időben a Soltvadkert külterületén lévő szőlőültetvénye előtt lezárt állapotban parkoló személygépkocsijának bal első ablakát betörte és az autóból eltulajdonította a tulajdonos pénztárcáját, készpénzével, valamint személyes okmányaival együtt. A lopással 4.000 Ft., míg rongálással 25.000 Ft. anyagi kár keletkezett. Az ismeretlen elkövető ellen hatóságunk lopás bűntett elkövetése ügyében indított büntető eljárást.
2011-06-15 14:19:15
Nyolcan vehették át a Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány kitüntető díjait a megyeházán tartott ünnepségen június 6-án, köztük Lelkes Lászlóné a BKMÖ Kiskőrösi Közoktatási Intézménye gyógypedagógusa. A Pro Honore és a Pro Educatione díjakkal immár ötödik alkalommal ismerték el a megye oktatási intézményeiben kiváló munkát végzők tevékenységét.
1
2
3
4
5
6
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.