2023. december 11. hétfő - Árpád napja van

HÍREK

Térségünk

2016-07-22 22:02:54
Bács-Kiskun megye 13 településén, köztük Kiskőrösön 2016. július 1-jétől a katasztrófavédelem végzi a kéményseprőipari közfeladatot a lakosság körében.
2016-07-21 16:09:40
A főszereplő ön és a sör
2016-07-15 13:22:27
2016. július 8-án Chen Hao kormányzó vezetésével Bács-Kiskun megyébe látogatott a kínai Jünnan tartomány delegációja, amelyet Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott fogadott.
2016-07-07 09:39:03
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének meghívására Kecskemétre érkezett az a Kárpátaljai delegáció, aki korábban testvérmegyei kapcsolat kiépítésének szándékával kereste meg a megyei vezetőt. A mostani látogatás helyszínei az agrárium témája köré épültek.
2016-07-04 20:06:02
Családok és baráti társaságok százai töltötték július első hétvégéjét a Vadkerti-tónál, ahol július egy és három között rendezték meg a már-már hagyományosnak mondható Borfesztivált.
2016-06-29 14:05:07
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés ezúttal Jánoshalmán vendégeskedett, az Imre Zoltán Művelődési Központban.
2016-06-29 13:53:06
Ünnepélyes keretek közt nyitotta meg Dr. Homoki Tamás a 2016. évi Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivált a város főterén június 22-én. Az alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy több szempontból megújult az idei borfesztivál, többek között azért, mert most először ünnepeljük karöltve a térség két jelentős italát, a pálinkát és a bort egy ünnep keretében.
2016-06-29 11:04:54
Újszerű rendezvénysorozatot indított a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Bács-Kiskun a mi megyénk” címmel. Egy éven át minden hónap első vagy második péntekén bemutatkozik a megye egy-egy járása, felfedve természeti-, turisztikai- és tárgyi értékeit, hagyományait, házi, tájjellegű termékeit.
2016-06-27 10:22:46
Borfesztiválra hívja Soltvadkert a bor és a kultúra szerelmeseit július első hétvégéjén. A finom, zamatos borok mellett mindhárom napon zenei programok garmadája várja a Vadkerti-tóhoz látogatókat.
2016-06-01 10:46:54
Nagyszabású rendezvény keretében adták át május 30-án a 2015/2016. évi Bács-Kiskun megyei tanulmányi versenyek díjait a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium koncerttermében.
2016-06-01 10:40:46
1944 augusztusában egy angol felségjelű, de lengyel személyzetű szállítórepülőt lőttek le a németek, a gép Lajosmizse mellett zuhant le. Május 25-én avatták fel a hét áldozat tiszteletére emelt emlékművet a város főterén.
2016-06-01 10:31:57
A múlt héten immáron 10. alkalommal végeztek szűrővizsgálatot a Bács-Kiskun Megyei Kórház orvosai Erdélyben, Székelyvarságon. Idén 15 orvos utazott ki, s 519 lakoson végeztek a szakemberek összesen 1710 vizsgálatot. Az odaérkezők labor-, belgyógyászati-, EKG-, radiológiai-, bőrgyógyászati-, fül-orr- gégészeti-, reumatológiai-, nőgyógyászati-, gyermekgyógyászati-, sebészeti és neurológiai vizsgálatokon vehettek részt.
2016-05-25 15:45:32
A Kárpátaljai Megyei Tanács delegációjának tavaszi, Bács-Kiskun megyébe tett bemutatkozó látogatásakor sikerült egy, a mindkét megye számára gyümölcsöző együttműködés és barátság alapköveit lerakni. Ennek továbblépéseként Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és delegációja meghívást kapott Kárpátaljára, melyre a múlt héten került sor.
2016-05-25 15:35:05
2016. május 19. és 24. között a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Koch Pincészet meghívására Magyarországra látogatott Patrick Guiraud bioborász, a francia Homoki Borok Védelméért és Népszerűsítésért Felelős Testület elnöke és Raymond Cres agrárszakértő. A vendégek Franciaországnak egy olyan borvidékét képviselték, ahol szintén homokos talajon folyik a szőlőművelés.
2016-05-25 15:03:39
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat meghívást kapott a múlt hétvégén az erdélyi Gyulafehérváron megrendezett Fehér Megyei Ízek Vásárán való bemutatkozásra. A meghívás apropója Bács-Kiskun és Fehér megye testvérkapcsolatának erősítése, a megyék közötti együttműködések ösztönzése, a hazai ízek megismertetése volt. A Bács-Kiskun megyei delegációt Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke vezette.
2016-05-13 14:14:26
A tegnapi napon írták alá a területi önkormányzatok - köztük a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat - képviselői azt a regionális együttműködési megállapodást, mely a Tisza vízgyűjtőjén élők közös cselekvését deklarálja.
2016-05-13 11:08:53
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat minden évben, így 2016-ban is meghirdette a „Bács-Kiskun Megye Bora” versenyt, melyet tegnap rendeztek Hajóson a Vidám Sváb Rendezvényházban. A megye legjobb fehér-, rozé-, vörös- és desszertborát minden alkalommal a Kunsági Borvidék és a Hajós-Bajai borvidék borversenyének aranyérmes borai közül szigorú pontozási rendszer alapján szakmai zsűri választja ki.
2016-05-03 09:35:33
Lezárult annak a 60 tanya kútjának vízminőség-vizsgálata, melyre támogatást a Földművelésügyi Minisztérium pályázatán keresztül nyert a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat. A 4.660.900 Ft támogatást nyújtó programról, az eredményekről és a jövőbeni feladatokról tartott sajtótájékoztatót Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a Megyeházán.
2016-05-03 09:25:30
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének, Rideg Lászlónak megválasztása utáni egyik fontos célkitűzése volt, hogy szakítva a korábbi hagyománnyal, a közgyűlés mindig a megye más és más városában ülésezzen. Ezzel is hangsúlyozva Bács-Kiskun sokszínűségét, s annak fontosságát, hogy mi, itt élők is minél jobban megismerjük szűkebb hazánkat, Bács-Kiskun megyét és annak településeit. A 2016. április 22-i ülésnek ezúttal Tiszakécskén, az Arany János Kulturális Központ adott helyet.
2016-04-15 21:25:01
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a megyei települések polgármestereivel való rendszeres konzultációra, szakmai és baráti eszmecserére. Fontos feladatának tekinti, hogy a településvezetőket hasznos információk átadásával segítse abban, hogy munkájuk sikeres és eredményes lehessen. Az idei év első, polgármestereknek rendezett szakmai fórumra április 14-15-én Császártöltésen, a Közösségek Házában került sor.
2016-03-31 14:25:13
A hónapok óta tartó egyeztető és komoly előkészítő munkát követően a mai napon benyújtásra kerülnek az első Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elkészített pályázatok. A Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című felhívásra több mint 1 milliárd forint értékben nyerhető el uniós támogatás a települési önkormányzatok részére.
2016-03-31 13:27:25
Erre szólít fel a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű, országos akció, melyhez idén először Bács-Kiskun megye is csatlakozni kíván. A program ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma, mely az idei évben immár hatodik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében, mely április 28-tól május 1-ig tart, szerte az országban tavaszi nagytakarítanak a TeSzedd! önkéntesei, hogy tisztábbá tegyék szűkebb-tágabb környezetüket.
2016-03-31 09:11:26
Szerdán délután a Megyeházán került sor a partnerek közötti együttműködési megállapodás aláírására és annak a pályázatnak a benyújtására, melyet konzorciumi együttműködésben készített elő és adott be a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft.
2016-03-29 14:05:15
A Lépésről lépésre roadshow 2016 tavaszán, olyan műhelymunkákon való részvétel lehetőségét kínálja, ahol trénerek, gyakorló pedagógusok a Lépésről lépésre programba való közvetlen bepillantást, saját élmény megszerzését teszik lehetővé. A budapesti, győri, pécsi, miskolci helyszínek mellett 2016. március 21-én a Kiskőrösi EGYMI, mint Lépésről Lépésre Módszertani központ adott helyet a szakmai napnak.
2016-03-21 15:25:21
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés márciusi ülését ezúttal Kecskeméten, a Megyeházán tartotta. Rideg László elnök két ülés közötti beszámolójában az önkormányzat elmúlt havi területfejlesztés, vidékfejlesztés, megyemarketing és nemzetközi kapcsolatok terén végzett tevékenységéről szólt.
2016-02-19 15:43:09
Nagy érdeklődés fogadta azt a vidékfejlesztési tájékoztató fórumot, melyet a megye polgármesterei, egyházi képviselői és civil szervezetei számára szerveztek ma a Megyeházán.
2016-02-03 10:39:21
Az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítésének folytatására két körben, 2016. március 1. napja és 2016. március 31. napja közötti időszakban kerül sor a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Halasi út 34. számú épületében.
2016-01-22 14:11:55
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat - hagyományőrző módon – az idei évben is nagy hangsúlyt kíván fektetni a megyei egyházakkal való kölcsönös együttműködésre. A 2014-2020-as időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) ad keretet és forrást a közösségi érdekeket szolgáló fejlesztéseknek, ami egyes tématerületeken jelentős szerepet szán az egyházaknak is.
2016-01-19 11:21:30
A megyében található tanyák többsége 50 évnél régebben épült, s mivel nem tudták követni a kor követelményeit, mára sok tekintetben elavulttá váltak. A legtöbb tanya számára sajnos nincs mód a vezetékes ívóvíz-, szennyvíz és gázhálózathoz történő gazdaságos csatlakozásra.
2016-01-08 13:56:28
2016. január 8-án, pénteken sajtótájékoztatót tartott Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Kecskés László, a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) eddig megjelent kiírásairól. A múlt év végén és a napokban összesen 11 pályázati lehetőség nyílt meg, melyek többsége a települési önkormányzatok számára elérhető. Az elképzelések megvalósítására mintegy 15 milliárd Ft keretösszeg áll rendelkezésre.
2015-12-04 14:08:30
19. alkalommal rendezte meg november 25-én szerdán az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete a „Jövő útjai… „ című konferenciát. A napot bemutató órák kezdték, majd a délelőtt előadásokkal folytatódott. A délután műhelymunkákkal telt.
2015-11-30 18:30:12
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával „Bács-Kiskun megyei értékek” címmel kiadványt készíttetett, amely bemutatja valamennyi, 2015. május végig a megyei értéktárba felvett nemzeti értékünket, valamint a megyénkhez köthető hungarikumokat és a kiemelkedő nemzeti értékeket is.
2015-11-06 14:23:10
A VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete idén is kitünteti a művészet, tudomány, oktatás és sport kimagasló megyei képviselőit. A vállalkozók felajánlásaiból származó, háromszor egymillió forintos Megyei Príma Díjat 2005 óta minden évben nagy érdeklődés mellett adják át. A jelöltek között ebben az esztendőben két kiskőrösi is van.
2015-11-06 14:01:40
Október 21-én a város főtere diákokkal telt meg, akik tollal, körzővel, vonalzóval és szögmérővel járták be a nevezetességeket. Mindannyian egy verseny részt vevői voltak, melyet a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola szervezett. Az intézmény már 25 éve hirdeti meg a Levelész-matekész versenyt. Idén a születésnap alkalmából szabadtéri matematikaversenyre hívták a kiskőrösi járásból az általános iskolás korosztályt.
2015-10-15 09:29:55
Fazekas Sándor, a Hungarikum Bizottság elnöke a 2015. október 13-i debreceni ülésüket követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a debreceni páros kolbásszal, a fröccsel, a bajai halászlével és az alföldi kamilla virágzattal bővült a hungarikumok listája.
2015-10-09 15:13:06
Bács-Kiskun Megye hatodik, a kiskőrösi járás második kormányablaka nyílt meg városunkban október 2-án pénteken. A nemzeti színű szalagot Kovács Ernő kormánymegbízott, Dr. Kerényi János és Font Sándor országgyűlési képviselők valamint Domonyi László Kiskőrös Város polgármestere vágta át.
2015-10-07 10:03:42
A „Megye Bora” verseny után idén először a megye pálinkái is ringbe szállhattak: a Kecelen megrendezett Kárpát-medencei Pálinka- és Párlatverseny, valamint Bor-, Pálinka- és Párlatszépségverseny keretein belül ezúttal Bács-Kiskun megye legjobb szőlő- és gyümölcspálinkáját is kiválasztották.
2015-10-06 15:53:35
Hetek, hónapok óta zúdulnak ránk a migráns-áradattal kapcsolatos hírek a médiából. Ezek értelmezése nem mindig egyszerű. Ebben lehet mindannyiunk segítségére a Halas Televízió által, Font Sándor országgyűlési képviselővel készített stúdióbeszélgetés.
2015-10-02 15:23:06
Hivatalosan is lezárult a „Kerékpárút-hálózat fejlesztés: Kiskőrös és Akasztó” című, KÖZOP-3.2.0/c-08-2010-0008 azonosítószámú projekt. A Kiskőröst Akasztóval és a Halascsárdával összekötő kerékpárút 10096 méter hosszú, a beruházás 500 millió forintos, 100 %-os intenzitású Európai Uniós támogatásból valósult meg.
2015-09-11 16:56:09
Az egyik legrangosabb hazai szakmai díjat, „Az év pincészete” elismerést, a Frittmann János és Frittmann István nevével fémjelzett soltvadkerti borászat nyerte el 2015-ben – ők úgy vélik, „könnyű, gyümölcsös borokban ez a régió az egyik legjobb”. Az ünnepélyes díjátadóra szeptember 8-án, kedden került sor.
1
2
3
4
5
6
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.