2022. október 4. kedd - Ferenc napja van

HÍREK

Sport

2021-01-18 21:19:18
A Kiskőrösi LC régen látott nagyszerű teljesítményt nyújtott ősszel, aminek köszönhetően az első helyen állnak, és a szezon végén is a dobogón szeretnének maradni.
2021-01-13 19:21:47
A Kiskőrösi LC keretén belül több utánpótlás korosztályban folyik a munka. Az U7-es csapatot a legkisebbek alkotják, akik rendszeresen részt vesznek a Bozsik Tornákon és az országos versenyeken. Az elmúlt évi munkáról Pásztor Gyula edző számolt be televíziónknak.
2021-01-13 19:17:07
A Kiskőrösi LC keretén belül több utánpótlás korosztályban folyik a munka. Az U9-es csapatot alkotó közel 20 fő szorgalmasan edz szabadban a téli időszakban is. A lelkes fiatalok heti három alkalommal gyakorolnak és már készülnek a tavaszi folytatásra.
2021-01-11 18:27:07
Idén van 44 éve annak, hogy Kelemen István a Kiskőrösi Labdarúgó Klub hazai mérkőzéseinek hangosítója vagy ahogy focista berkeken belül ismerik, a csapat stúdiósa. Két évvel ezelőtt születésnapjára munkájának elismeréseként készítette számára Filus Tibor azt az összeállítást, melyet szeretnénk a következő percekben a sportszerető közönséggel is megosztani, ezzel is elismerve a 44 év áldozatos munkáját. Bízunk benne, hogy legalább még ennyit tud a KLC zöld gyepe mellett a hazai mérkőzéseken eltölteni.
2021-01-08 18:10:56
A Kiskőrösi LC sikeres TAO pályázatainak köszönhetően már több beruházás is megvalósult a kiskőrösi Városi Sporttelepen. A fejlesztések tovább folytatódnak, aminek köszönhetően a tervek szerint újabb pályák és lelátók épülhetnek majd meg.
2021-01-06 19:01:48
A 2020-as év több nehézséget is hozott a helyi labdarúgás tekintetében, de ezek ellenére is sikeres szezont tudhatnak maguk mögött a Kiskőrösi Labdarúgó Klub csapatai. 2018-tól az új alapokra helyezett utánpótlás képzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az elmúlt év eredményeiről Somlyai Péter a KLC alelnöke számolt be.
2020-12-30 19:47:38
A HC Kiskőrös több csapatot is versenyeztet az országos utánpótlás bajnokságokban. Az egyesület jégkorongozói az igen erős mezőnyben is megállják a helyüket és több korosztályban is az élcsapatok közé tartoznak. A klubnak az idei évtől már felnőtt gárdája is van és a tervek között szerepel egy új és a jelenleginél jóval nagyobb jégcsarnok megépítése is.
2020-12-29 16:45:24
A Kiskőrösi LC sikeres TAO pályázatainak köszönhetően már több beruházás is megvalósult a kiskőrösi Városi Sporttelepen. A fejlesztések tovább folytatódnak, aminek köszönhetően újabb pályák és lelátók épülhetnek majd meg a tervek szerint. Mindezek mellett a megyei I. osztályban szereplő felnőtt gárda jelenleg veretlenül vezeti a bajnoki tabellát.
2020-12-23 21:00:57
A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban évek óta meghatározó szerepet játszik a Kiskőrösi LC II. csapata. Az együttes idén is nagyszerűen szerepelt és az őszi szezont a fiúk a második helyen zárták. Az erőviszonyokat tekintve talán a valaha volt egyik legerősebb mezőnyben szeretnének a kiskőrösiek bajnoki címet szerezni.
2020-12-16 20:25:38
A megyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapata ősszel kiváló teljesítményt nyújtott a bajnokságban. A járványhelyzet miatt félebeszakadt a küzdelemsorozat, de az addig lejátszott 7 mérkőzés után a kiskőrösi csapat a 3. helyről várhatja majd a folytatást, ha lesz folytatás, hiszen a járvány felülírt mindent és még a jövő is bizonytalan.
2020-12-09 20:29:59
November 7-én és 8-án rendezték meg az idei PowerBuilder Kupát, immár hetedik alkalommal. A testépítő versenyek után első alkalommal ezen a budapesti megmérettetésen is elindult Andriska János erőemelő, aki Kiskőrösön készült fel a versenyre.
2020-12-02 18:32:41
A Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő két szabadtéri hidegvizes medencéje és a tanuszoda nem csak nyári fürdőzésre, de a vízisportok különböző ágainak gyakorlására is alkalmas. Az utóbbi években egyre népszerűbbek a Kiskőrösi Vízisport Alapítvány által támogatott úszásoktatások, versenyek és rendezvények.
2020-11-25 19:50:54
Egy jó légkörben, egy jól szervezett mozgásos tevékenységben az óvodás gyermekek örömmel vesznek részt. Ez a kicsik számára nemcsak pozitív élményt nyújt de újabb és újabb cselekvésre készteti őket. Nem régen ehhez adott segítséget 50 kiskőrösi óvodásnak az Ültess Fát Mozgalom Egyesület az Ovi Kupa megszervezésével.
2020-11-23 18:50:35
A HC Kiskőrös szervezésében november 21-én, zárt kapuk mögött rendezték meg a 3x3-as felnőtt jégkorongtornát. A házigazda Kiskőrös csapatán kívül pályára lépett egy szegedi és egy békéscsabai gárda is.
2020-11-18 19:56:35
A szigorodó járványügyi szabályok korlátozzák a szabadidős sportok űzését. Azonban az egyéni szabadidős sporttevékenység – különösen futás, gyaloglás, kerékpározás – gyakorlása megengedett. A szabadtéri sportolás színtereinek bővítésével ad segítséget az önkormányzat, valamint a Kiskőrösi Labdarúgó Klub az itt élőknek.
2020-11-16 18:54:03
Hat évvel ezelőtt a mai napon gyászba borult a magyar sporttársadalom, a hazai és határon túli jégkorongosok, Kiskőrös és Székesfehérvár hokisai. Fiatalon, tragikus hirtelenséggel veszítették el a sportág meghatározó játékosát, edzőjét Rajz Attilát, Tilut. Sporttársai halálának évfordulóján mindig megemlékeznek róla a kiskőrösi vagy székesfehérvári jégpályánál, melyet a vírushelyzet az idén nem tesz lehetővé. Ezért mai adásunkban rá emlékezünk.
2020-11-11 18:48:25
A 4. JP TEAM STEEL WEEKEND Versenysorozat keretében Steel Challenge minősítő versenyt tartottak november 7-én szombaton a Kiskőrösi Lőtéren. Ez volt az idei év utolsó versenye, melyre az ország egészéről érkeztek a sportlövők. A Kiskőrösi Lövészklub tagjai ismét remek eredményeket értek le.
2020-11-09 20:22:17
A JP TEAM STEEL WEEKEND Versenysorozat 4. fordulóját rendezték meg november 7-én szombaton a Kiskőrösi Lőtéren. Ez volt az idei év utolsó versenye, melyre az ország egészéről érkeztek sportkiválóságok.
2020-11-09 20:19:57
U7-es és U9-es utánpótlás labdarúgók részvételével Kiskőrösön zajlott Bozsik Fesztivál, ahol az 5 és 9 év közötti labdarúgók játszottak mérkőzéseket november 8-án vasárnap.
2020-11-09 20:17:33
Ilyenkor nemcsak a sportolók, hanem a korcsolyázni vágyók is a jégre léphetnek.
2020-11-06 18:21:59
A Trizoli Jótifuti Egyesület szervezésben pénteken Bagoly Bringatúra volt a városban. A szervezők a programmal nemcsak a mindennapos sportolás jelentőségére, de a biztonságos közlekedésre is felhívták a figyelmet.
2020-11-04 20:37:40
A Déli Régió Gyermekliga bajnokság 4. fordulóját Kiskőrösön rendezték október 24-én szombaton. Az utánpótlás bajnokságban 6 csapat, közel 120 labdarúgó palántája játszott mérkőzéseket a sportpályán.
2020-11-02 19:04:31
Idegenben lépett pályára a Kiskőrös Labdarúgó Club csapata a Megye I-es bajnokság 11. fordulójában Kecskeméten, ahol nagy arányú 6-1-es győzelmet arattak a fiúk. Ezzel a tabella élére kerültek.
2020-11-02 18:21:04
Negyedik alkalommal rendezte meg a Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület a Halászlé Kupát a Vadkerti-tónál. Az idén 28-an neveztek a megmérettetésre.
2020-11-02 18:17:06
A Trizoli Jótifuti Egyesület szervezésben pénteken Bagoly Bringatúra volt a városban. A szervezők a programmal nemcsak a mindennapos sportolás jelentőségére, de a biztonságos közlekedésre is felhívták a figyelmet.
2020-10-28 19:44:47
Igen aktív a sportélet a kiskőrösi lőtéren. Folyamatosan különböző élménycsomagokkal várják a lövészet szerelmeseit és azokat, akik ki szeretnék próbálni a lövészetet, mint sportágat. Jó példával járhatnak előttük a Kiskőrösi Lövészklub versenyzői, akik az országos bajnokságban indultak, és kiváló eredményeket értek el.
2020-10-26 20:10:59
Október 24-én szombaton idegenben sikerült az NB II-es férfi kézilabda bajnokság Dél-Nyugati csoportjában győzelmet szerezni a kéziseinknek a Kiskunhalas otthonában. Az elmúlt hetek sikertelen szériája után a két pont megszerzése új lendületet adhat a csapatnak.
2020-10-26 20:09:38
Vasárnap hazai pályán fogadta a Lajosmizse csapatát a Megye I. 10. fordulójában a Kiskőrösi Labdarúgó Club csapata. Az első találatot a második játékrészben a vendégek szerezték meg, majd perceken belül egyenlítettek a kőrösiek. A 2-1-es végeredmény Salami találatának köszönhető. Így továbbra is a Kiskőrös az egyetlen veretlen csapat a bajnokságban.
2020-10-26 20:07:57
A Déli Régió Gyermekliga bajnokság 4. fordulóját Kiskőrösön rendezték október 24-én szombaton. Az utánpótlás bajnokságban 6 csapat, közel 120 labdarúgó palántája játszott mérkőzéseket a sportpályán.
2020-10-21 18:01:25
Ebben az idényben indultak először az OBIII-as bajnokságban a kiskőrösi teniszesek. A bajnokság tapasztalatairól és a jövőbeni tervekről tartottak évértékelőt.
2020-10-19 18:33:29
A Megye I-es bajokság 8. fordulójában hazai pályán játszott rangadó mérkőzést a Kiskőrös labdarúgó csapata. A nehéz kezdés után a fiúknak végül sikerült a három pontot itthon tartani. A kommentátor: Biácsi Gábor
2020-10-19 18:20:07
Október 17-én, szombaton tartották a 20. Bringabarátság Bringatúrát a Trizoli Jótifuti Egyesület szervezésében. Az idei őszi túra Kiskőrösről a főtérről indult, ahol a regisztrációt követően Soltvadkert érintésével tekert el a lelkes társaság Kiskunhalasra, majd egy baráti beszélgetés és vendéglátás után indultak vissza a kerékpárosok Kiskőrösre.
2020-10-19 18:17:43
Az NBII Dél-nyugati csoportjában a felnőtt csapat október 18-án a Mecseknádasd otthonában lépett pályára. Beigazolódtak a félelmek, az eltiltások és az edzéshiány miatt nem sikerült szoros mérkőzést játszani a fiúknak, akik nagyarányú vereséget szenvedtek a tabella élvonalában tanyázó mecseknádasdiaktól.
2020-10-19 18:16:31
A keceli sportcsarnokban kellet, hogy lejátsszák hazai mérkőzésüket a kiskőrösi női kézilabdások a Megye I-ben. Október 18-án vasárnap a Kalocsa csapatát fogadták, akik két ponttal gazdagabban térhettek haza, hiszen a félidei döntetlen eredményt követően a második játékrészben hárommal több gólt tudtak szerezni, mint a kiskőrösi gárda. A lányok így 7 ponttal a tabella 4. helyén állnak.
2020-10-19 18:15:18
Továbbra is őrzi veretlenségét a Kiskőrösi Labdarúgó Club Megye I-es csapata, akik rangadó mérkőzést játszottak október 18-án, vasárnap a tabella harmadik helyén álló Szabadszállás csapatával. A Kiskőrös Salami találatának köszönhetően a 40. percben megszerezte a vezetést, melyre a második félidő elején azonnal érkezett az egyenlítő találat. A 63. percben Simon Dominik gólja állította be az 1-2-es végeredményt, ami három pontot jelentett a Kiskőrösnek.
2020-10-14 20:10:05
Ez évben is megrendezték a kiskőrösi Ültess Fát Mozgalom Egyesület szervezésében a hagyományos kétkerék túrát. A résztvevő családok idén a vadkerti tóhoz tekertek el. A Petőfi iskolától indultak a biciklisek, akiknek indulás előtt Pásztor Gyula tartott a csoportos kerékpározás szabályairól tájékoztatót. Az eseményen idén is voltak kísérő programok, egy rendhagyó környezetismeret órát is tartottak azoknak akik bevállalták a túrát.
2020-10-14 20:09:07
Kiválóan indult a Kiskőrösi Labdarúgó Klub számára az idei szezon. A Megye I-es bajnokságban eddig 7 mérkőzést játszó csapat veretlenül áll a tabella második fokán. Legutóbb hazai pályán fogadták a fiúk a Kiskunhalas gárdáját. A mérkőzés kezdete nem indult valami fényesen, de végül sikerült a három pontot megszerezni a fiúknak, akikhez hosszú idő után csatlakozhatott kezdőjátékosként újra Hajnal Gábor kapus.
2020-10-14 16:34:54
Továbbra is veretlen a Megye I-ben a Miskocvicz Bálint vezette labdarúgó csapat, aki vasárnap hazai pályán fogadta a Kiskunhalas gárdáját. Gólhátrányból tudtak fordítani a fiúk Salami és Filus találatának köszönhetően.
2020-10-13 09:06:20
A kiskőrösi teniszesek házi bajnokságot rendeztek október 10-én szombaton a klub pályáin a Kakaspörkölt Főző Fesztiválhoz kapcsolódóan.
2020-10-13 09:01:57
Október 11-én, idegenben a Somogytarnóca otthonában léptek pályára az NBII-es bajnokságban a férfi kézilabdások, akik 7 gólos vereséget szenvedtek így most pont nélkül tértek haza.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.