Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Kultúra

2013-11-29 15:15:33
A Hotel Menthol a rock and roll korszak immár elveszett világa, ahová visszavágynak hőseink. Visszavágynak a lázadás, az önfeledség, a humor, a polgárpukkasztásból túlflitterezett és színezett ruhák, a fölfésült frizurák, a sajátos napszemüvegek birodalmába. Ez a világ elevenedett meg november 26-án kedden a Művelődési Ház színpadán, amikor a színházszerető kiskőrösi közönség a Pannon Várszínház előadásában élvezhette a Hungária együttes mára már kultikussá vált zenéjét.
2013-11-25 10:43:00
Táncház-mozgalmat indított Kiskőrösön a Szivárvány Néptánc Együttes. Első rendezvényükön a Fröccsben a sárközi táncok rejtelmeibe avatta be a részt vevőket Lukácsné Haránt Eszter a Kecskemét Táncegyüttes egyik vezetője, néptánc-pedagógus.
2013-11-15 13:26:40
15 évvel ezelőtt jött létre a Német Nemzetiségi Önkormányzat. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás a Művelődési Központban Umenhoffer Pál hajósi naív festő alkotásaiból november 11-én hétfőn. Az eseményhez kapcsolódott a Kiskőrösi Evangélikus Iskola Petőfi Általános Iskolájának Márton napi ünnepsége is, hiszen a német nemzetiségi nyelvoktatást folytató intézményben fontosnak tartják a hagyományőrzést is.
2013-11-08 14:02:10
2010-ben hirdette meg először a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Határtalanul programot, melynek célja a magyarországi és külhoni fiatalok közötti személyes kapcsolatok, a részt vevő intézmények közötti szakmai kapcsolatok kialakulásának elősegítése. Ennek keretében október elején a Wattay Középiskola és Szakiskola két végzős osztályából 36 diák kelt útra 4 pedagógus kíséretében, hogy ismerkedjenek Erdéllyel, és az ottani magyarokkal.
2013-11-01 15:19:50
Harmadik alkalommal tartottak csendes napot a Kiskőrösi Evangélikus Iskolában. Október 24-én csütörtökön a gimnázium, 25-én pénteken pedig az általános iskola diákjai beszélgettek, gondolkodtak, játszottak közösen a város templomaiban, imaházaiban és az oktatási intézményekben.
2013-10-25 14:45:10
A kiskőrösi evangélikus templom felújításáért és 230. születésnapjáért tartottak hálaadó istentiszteletet október 20-án.
2013-10-18 11:36:21
Háromszoros aranyeső hullott október 12-én délután a kiskőrösi sportcsarnokban a show kategóriában megtartott mazsorett fesztiválon.
2013-10-11 19:03:15
11. alkalommal rendezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Irodája Szeptember végén mottójú szavalóversenyét. A Kárpát-medence különböző tájairól érkezett versmondók ezúttal is a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban találkoztak. A verseny kétfordulós volt. A szavalók egy Petőfi verset és egy Bács-Kiskun Megyéhez kötődő költő versét szavalták el.
2013-10-05 21:15:53
Idén márciusban, a Gárdonyi év kapcsán készült el a Gárdonyi kuckó, amely az író életművével, és az Egri csillagok című regénnyel ismerteti meg az érdeklődőket. Nem régen a kiskőrösi általános iskolás diákok lehetőséget kaptak, hogy egy órát eltöltsenek a kuckóban, mely kívülről az író házának miniatűr lenyomata, és tele volt játékokkal és érdekességekkel.
2013-09-28 09:25:00
A Mohácsi utcai óvoda is csatlakozott az országos Madarász-ovi programhoz, melyet 1992-ben dolgozott ki és indított útjára Zsoldos Árpád környezeti nevelő.
2013-09-21 11:17:18
Aknay János Kossuth-díjas magyar festő és szobrász Angyalok című kiállítását láthatja a kiskőrösi közönség a katolikus templomban. Arra a kérdésre válaszlova, hogy miért éppen angyalokat fest, a következőket mesélte: Volt egy kislányunk, Sárika, aki nyolc évesen meghalt leukémiában. Ebben az időben kezdtem el festeni az angyalt, amely több mint angyal: átlényegült gyermek és olyan szellem, amely őriz, véd, figyel. Ahol az angyal megjelenik, nagyobb baj nem lehet. Része életemnek, de része a mindenségnek is”
2013-09-15 20:26:59
A régi szüretek hangulatát idézve, a bor, a kultúra és a szlovák nemzetiségi hagyományok ápolásának összefonódása jegyében rendezi meg Kiskőrös a szüreti fesztivál immár 21. éve. A főtéren felállított szabadtéri színpad programjaira mindhárom este több százan voltak kíváncsiak.
2013-09-06 18:39:03
A közúti igazgatóságok a hetvenes évek „nagygépes” rendszerei után 1983-tól alkalmaztak személyi számítógépeket. E kettős jubileum előtt tisztelgett a Közúti Szakgyűjtemény a DOStalgia című kiállítás bemutatásával. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum vándorkiállítása így augusztus 31-től Kiskőrösön is látható, mégpedig néhány lépésre „Józsitól, az úthengertől”.
2013-08-30 11:25:27
Augusztus 8-11. között rendezte meg a Modern SE Zánkán a XIX. Zánkai Gyermek és Ifjúsági és II. Zánkai Felnőtt Táncfesztivál táncversenyt, ahol Ifjúsági Standard kategóriában a kiskőrösi Dulai Gyuri és új párja, Juhász Kitti 5. helyezést ért el. Gyuri itt, városunkban kezdett táncolni a Flash Táncsport Egyesületben Babenyecz Erika tanítványaként. Sólyom Fannival aratták első sikereiket. Jelenleg Szentesen a Szilver Táncsport Egyesületben táncol.
2013-08-23 20:51:55
Augusztus 9-étől nemzetközi grafikai tábort szervezett városunkba Babucsikné Zeikfalfy Anna. Egy hét alatt együtt alkottak a volt tanítványok és a határokon kívül, de magyar lakta területeken élő fiatalok, akik képzőművészeti egyetemen, főiskolán tanulják a mesterséget.
2013-08-21 15:37:54
„Hosszabb ideje fiatalok” találkoztak múlt hétvégén Petőfiszállás-Szentkúton, ahol az „Idősek határon átívelő kulturális és művészeti Ki-Mit-Tud?” rendezvénysorozat megyei döntőjét rendezték. A vetélkedő alapkoncepciója az, hogy megmutassák, az idősek is értékei társadalmunknak, nem áll meg az élet 65 éves kor után sem. Városunkat is képviselték a rendezvényen. Molnár Pálné, a Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon lakója nyerte meg a legszebben csillogó aranyérmet vers kategóriában.
2013-08-09 21:22:32
Az Esztergom és Párkány között 1944-ben felrobbantott Duna-híd egy szakasza a kiskőrösi Közúti Múzeum udvarán van felállítva. Nem régen ez alatt a híd alatt tartottak szabadtéri koncertet. A forró hangulatú éjszakán a Papa jazz együttes lépett fel, melyet Korb Attila alapított profi muzsikusokból. A koncert aktualitását pedig az adta, hogy Luis Armstrong világhírű dzsesszmuzsikus születésnapja augusztus 4-e, amely az ő tiszteletére az Oh Yeah világnap is.
2013-07-27 13:50:54
A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban mindig történik valami. Július 31-én fél egykor a szülőház udvarán emlékezik a város a költő halálának 164. évfordulójára. A megemlékezés középpontjában idén a világ első köztéri Petőfi-szobrának történetét bemutató kiállítás áll. A szülőház és emlékmúzeum augusztus 4-én indítja annak pályázati projektnek a második évét, amelyről nem régen számoltunk be önöknek, emellett a fotózást kedvelők is részt vehetnek egy pályázaton, melynek témája „Ezt szerethette az Alföldben Petőfi”.
2013-07-15 13:34:22
Három megye könyvtárai versengenek az Olvasó Dél-Alföld című vetélkedőn. A megmérettetést a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárral és a Békés Megyei Könyvtárral közösen indította el. A Dél-Alföld legtöbbet olvasó települése az lesz, amelynek lakói a legtöbb könyvet olvassák el a 200 könyvet tartalmazó listáról.
2013-07-08 15:50:51
Idén is nagyon sokan voltak kíváncsiak a múzeumok éjszaka eseményeire Kiskőrösön is, de a szervezők is mindent megtettek, hogy a program vonzó és különleges legyen. A Közúti Szakgyűjtemény és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum közös programja az éjféli tűzugrás után koncertekkel folytatódott.
2013-06-29 21:51:59
Ebben a nevelési évben a Kiskőrösi Óvodákban kiemelt szerepet kapott a tehetséggondozás. Június 6-12. között Csoda-lurkók címmel tehetséghetet tartottak a Batthyány óvodában. Az intézmény hat tehetségterületen biztosította a gyerekek számára a képességeik kibontakoztatását. Az ehhez szükséges anyagi forrást a Nemzeti Tehetség program pályázaton nyerte az óvoda. A programban a városból 70 kiscsoportos vett részt.
2013-06-21 19:03:04
Május utolsó hétvégéje a gyerekeké, a Közúti Szakgyűjtemény azonban június elején várta gyereknapi rendezvényére a kicsiket és a kicsit nagyobbakat. Volt itt minden, ami egy gyereknek szórakozást, játékot, kikapcsolódást jelenthet. A legnépszerűbb a roller volt, amelyből több típust is kipróbálhattak az apróságok.
2013-06-14 20:12:25
Az év leghosszabb napja előtti szombat idén is különleges élményt rejtegetett városunkban. Kiskőrösön június 22-én lehetnek részesei a látogatók annak a kulturális kalandnak, melynek a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum valamint a Közúti Szakgyűjtemény ad teret a múzeumok éjszakáján.
2013-06-10 17:22:28
A Játékkal a Tudásért Alapítvány és az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ Országos Egyesülete országos Ki Mit Tud vetélkedőt hirdetett meg tanulásban és értelmileg akadályozott, autista gyermekek számára. Hat kategóriában való bemutatkozásra jelentkezhettek a gyermekek: vers, mesemondás, színdarab, báb előadás, ének, zene és tánc. Ezen kívül rajzversenyt is hirdettek Varázsceruza címmel. A rajzok témájának egy művészeti élményhez kellett kapcsolódnia.
2013-05-31 19:00:52
A Petőfi Sándor Művelődési Központban került megrendezésre egy rendkívül érdekes interaktív kiállítás Játékos tudomány - A fizika csodái címmel. 2005-ben a fizika éve alkalmából jött létre. és azóta járja az országot. Korunk egyik nagy problémája hogy egyre kevesebb fiatal választ természettudományos pályát. Aggodalomra ad okot hogy honnan kerülnek majd ki, s kik lesznek a jövő tudósai, oktatói, feltalálói. Hogyan és miként kaphatnának kedvet jövőbeli pályájukhoz a mai fiatalok.
2013-05-24 16:25:18
A múzeumok és a színházak éjszakájának mintájára Nyelvek éjszakája címmel szervezett hangulatos és eredményes rendezvényt a Bem József Általános Iskola. Több mint 70 diák töltötte az éjszakát az intézményben, ahol négy idegen nyelvvel, az angollal, a némettel valamint a francia és a spanyol nyelvvel ismerkedtek a gyerekek.
2013-05-17 18:29:42
Két ellentétes világ, de egyforma siker. A városi napok szombati napján a két vagány repper, Majka és Curtis, vasárnap pedig a Holdviola együttes szórakoztatta a városi napok részt vevőit, akik elektronikus zenével teszik ismertté és szerethetővé a fiatalok körében a népdalokat.
2013-05-17 18:28:39
Ötödik alkalommal rendezett Területi Zongora-etűd Versenyt a Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kiskőrösön. Az idei megmérettetést is Delley József emlékére és tiszteletére szervezték, aki többször a Szegedi Konzervatórium tanára volt. Többször is járt városunkban halála miatt idén már nem látogatott el Kiskőrösre, de felesége Delley Józsefné megtisztelte részvételével a versenyzőket.
2013-05-10 17:32:16
A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum emeleti galériájában tartotta a Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény grafikai tanszakának évzáró kiállítását. A kiállított remekművek ügyes kezű alkotói és fáradhatatlan mestereik egyfajta üzenetet továbbítottak, közvetítettek azok felé, akik megnézték a tárlatot.
2013-05-10 17:28:53
A Nemzeti Művelődési Intézet idén is megrendezte a Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncversenyt Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Nevezni három kategóriában lehetett: szóló, kamaracsoport és együttes kategóriában. A válogatón szakmai zsűri értékelte a színpadon bemutatkozott produkciókat, és a résztvevők megyei arany-, ezüst- és bronz minősítésben részesülhettek.
2013-05-04 09:53:48
Tavaly év végén mutatta be a Ciróka Bábszínház a Kutyaúti iskola című darabot, áprilisban pedig a Petőfi Sándor Művelődési Központban a kiskőrösi gyerekek is élvezhették az előadást. Az úgynevezett asztali bábjátékot három bábszínész 19 bábbal mutatta be.
2013-04-19 17:12:25
Ismét városunk vendége volt Szulák Andrea, aki a Sorsok Alapítvány jótékonysági estjén lépett fel a Classic Jazz Orchestra kíséretében. A népszerű énekesnőt telt ház fogadta, ami azért is örömteli, mert a belépő jegyekből és a tombolából befolyó összeggel a Stefanidesz Anna vezette alapítványt támogatják a szervezők.
2013-04-13 20:20:06
Idén is sokan vettek részt a Költészet napja alkalmából meghirdetett félnapos felolvasó- versmondó programon április 11-én. A Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeumban Petőfi Sándor, Arany János, József Attila és Weöres Sándor költeményeit szólaltatták meg a versmondók.
2013-04-05 16:15:29
Tégy egy könyvet, végy egy könyvet az elnevezése annak az országos kezdeményezésnek, amelynek keretében a városok bizonyos pontjain bárki leteheti megunt könyveit és el is veheti a számára érdekes olvasnivalót. Hamarosan Kiskőrös bizonyos pontjain mi is találkozhatunk ilyen könyvekkel.
2013-03-29 22:30:05
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár csatlakozott a három dél-alföldi megye, Csongrád, Békés és Bács-Kiskun könyvtárai számára A Dél-Alföld legtöbbet olvasó települése címmel meghirdetett vetélkedőhöz. A vetélkedő célja az olvasás népszerűsítése játékos formában. Az a település lesz a nyertes, vagyis a Dél-Alföld legtöbbet olvasó települése, amelynek lakói a legtöbb könyvet olvassák el a vetélkedő időtartama alatt.
2013-03-22 17:27:26
A filmklubokban valamilyen tematika vagy gondolatkör alapján összegyűjtött filmeket láthatunk. A filmklub legfőbb célja az lenne, hogy ne csak nézzük filmeket, hanem miközben élvezzük, dolgozzuk is fel azokat, váljunk képessé arra, hogy egy-egy vetítés után, egy közös beszélgetés kapcsán akár kritikákat, értékeket, is megfogalmazzunk. Ezzel a céllal indít filmklubot vasárnaponként a művelődési központ.
2013-03-15 15:54:08
A Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ tavaly ötödik alkalommal rendezte meg a BlickPunkt – Képek versenye című fotóversenyét. A verseny most is népszerűnek bizonyult, 77 versenyző 275 képével nevezett. A pályázatra érkezett alkotásokból a Kiskőrös Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának szervezésében nyílt kiállítás a művelődési központban.
2013-03-15 15:52:40
Január 8-án volt a 105. évfordulója annak, hogy 1908-ban, a Kolozs megyei Válaszúton megszületett Wass Albert erdélyi magyar író, költő, akinek regényei, versei, novellái, cikkei alapján, mintegy hétezer oldalnyi szöveg alapján készült el az a két személyes előadás, melyet a nagyváradi Kiss Stúdió Színház mutatott be a művelődési központ színháztermében, a Polgári esték sorozat keretében.
2013-03-11 15:21:16
A szerelmes nagykövet és a Honfoglalás című darabok után a Száguldó Orfeum színház a Lulu című két részes, zenés bűnügyi komédiát mutatta be a művelődési központban. A fergeteges tévedések komédiája, szerelemmel, tánccal, felejthetetlen alakításokkal és a mára már klasszikusnak számító Fényes - Szenes slágerekkel és elő zenei kísérettel, nem is kell ennél több egy romantikusan vidám estéhez.
2013-03-01 16:25:52
Március 8-án pénteken a Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kiskőrösi néptáncos növendékei mutatkoznak be a művelődési központban. A kicsik nagy izgalommal készülnek, hiszen most lehetőségük lesz megmutatni a szüleiknek, nagymamáknak, nagypapáknak és ismerősöknek, hogy mi mindent tanultak szeptember óta.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.