2023. december 11. hétfő - Árpád napja van

HÍREK

Események

2012-09-28 19:48:51
A hatodik, valószínűleg a teljes átalakulás előtti utolsó tanév kezdődött a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás Óvodája, Általános Iskolája, Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma életében. 2007-ben 13 településen 33 telephelyen 6100 diákkal, és közel 700 alkalmazottal indult az első év. A 2012-13-as tanévben a tanuló és a gyermek létszám 2924, a pedagógus létszám 310.
2012-09-24 18:06:36
Városunk első polgármesterét, dr. Szenohradszki Bélát 20 évvel ezelőtt ezrek kísérték utolsó útjára. Két évig irányította csak a város életét, mégis olyan biztos alapokat tett le, melyre bizalommal építhettek az őt követő utódai.
2012-09-24 15:28:06
Míg a szőlősgazdák, az apukák, anyukák, nagypapák és nagymamák a város határában szedték a szőlőt, addig kedden a Mohácsi úti óvoda kicsinyei a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola gyakorlókertjében lévő ültetvényén szüreteltek. A Mohácsi úti óvoda kis növendékei a mustkészítés fortélyaiba is bepillantást nyertek.
2012-09-10 15:46:30
Idén már második alkalommal került megrendezésre a Szüreti napok keretében a Veterán jármű kiállítás. A régi különlegességek a Szarvas fogadó udvarában és az épület előtt sorakoztak fel.
2012-09-07 20:10:04
Szeptember első hétvégéje már húsz éve a szüret ünnepe Kiskőrösön. Idén több mint 20 ezren voltak kíváncsiak a háromnapos fesztiválra, ahol megkóstolhatták többek között a régió legjobb borait, de a finom szlovák sztrapacskát és a hólabdát is.
2012-08-30 18:23:42
Rendszámfelismerő rendszerrel szűrték a gépjárműveket szerdán az autóvadászat résztvevői. Kétes autókra vadásztak a rendvédelmisek. A körözés alatt álló, vagy forgalomból kivont járműveket kiszűrő rendszer előnye, hogy kevesebb gépkocsit kell ellenőrzés céljából megállítani, mivel az online adatbázis menet közben jelzi, ha valamilyen szabálytalanságot észlel.
2012-08-27 11:00:41
A segítségnyújtás egyik legnagyobb példája a XX. - XI. században a véradás. Évente több ezer egység vérre van szükség hazánkban, műtétekhez, gyors beavatkozásokhoz, állapotmegőrző kezelésekhez. Kiskőrösön az elmúlt héten szerdán és csütörtökön ismét véradást szerveztek.
2012-08-27 10:59:05
A Bayer CropScience 2012-ben Kiskőrösön rendezte meg a kilencedik Bayer Borversenyt. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy a borverseny része a Magyar Borakadémia által védnökölt versenyeknek. A borverseny után a Bayer Légyott elnevezésű program keretében szakmai bemutatót tartottak a Mediterrán borászat pincéjében.
2012-08-27 10:58:12
Szentmisével vette kezdetét államalapító Szent István királyunk ünnepe a katolikus templomban augusztus 20-án.
2012-08-09 18:08:49
Minden évben méltó ünnepléssel emlékeznek a nemzet nagy költőjének fiatal elmúlására. Idén egy kiállítás megnyitásával és Petőfi Sándor első szobránál tartott emlékünnepséggel tisztelegtek a kiskőrösiek és a meghívott vendégek Petőfi Sándor halálának 163. évfordulójára.
2012-08-02 09:05:59
A kiskőrösi evangélikus templom jövőre lesz 230 éves. A gyülekezet szeretné, ha az évfordulóra megújulna a templom. A felújításhoz mintegy 70 millió forint szükséges. Ebből a külső felújítás a városközpont rekonstrukciós pályázaton nyert pénzéből valósul meg, a belső megújulást segíti az a 28 millió forint, melyet a Magyar Evangélikus Egyház ad.
2012-07-24 12:02:16
Hivatalos európai útjának egyik állomásaként kínai delegáció látogatott Kiskőrösre július 17-én. A rendkívül széles körű kínai borpiacon a világ összes bora megtalálható. A hat főből álló zhenjiang-i (csencsiangi) küldöttség jövetelének célja az volt, hogy testvérvárosával, Kiskőrössel szorosabb gazdasági kapcsolat alakuljon ki, hogy a kínaiak megismerjék a kiskőrösi borokat. A tervek és remények szerint több ezer palack kiskőrösi, illetve térségi bort exportálnának Kínában.
2012-07-24 11:10:54
Kiskőrös idén is benevezett a Koccintás 2012 elnevezésű eseményre, melynek keretében az ország legkedveltebb borvidéki településévé az a város vagy falu válhat, ahol - az adott helység lélekszámát is figyelembe véve a legtöbb borász és borkedvelő koccint 2012. szeptember 1-jén 16 órakor.
2012-07-09 12:36:46
Javában tart a nyári szünet. Ilyenkor a szülők mindig gondban vannak, hogyan foglalják le gyerekeiket. Nincs is jobb mód a tanév fáradalmainak kipihenésére, mint a táborozás. Így a gyerekek velük egykorúakkal tölthetnek el kellemes perceket, együtt szórakozhatnak, barátokat szerezhetnek. Néhány tábor már lezajlott a városban. Július 9.-e és 14.-e között tartja a baptista gyülekezet hagyományos zene táborát, a rákövetkező héten pedig napközis táborba várják a gyerekeket.
2012-07-02 13:41:02
Gazdag programmal szervezték meg a múzeumok éjszakáját Kiskőrösön. Június 23-án a Közúti Szakgyűjtemény és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum valamint a Szlovák Tájház közös programmal várta az érdeklődőket.
2012-07-02 13:29:14
Idén második alkalommal szervezte meg az evangélikus gyülekezet „Nyomkereső” táborát a KIE-házba június 18-22 között a 7-12 éves korosztályt számára.
2012-07-02 12:45:53
A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 2012. évi 40. Országos Szakmai Konferenciáját a Magyar Fonetikai Foniátriai és Logopédiai Társasággal közösen rendezte meg június 21-23. között Kiskőrösön. A három napos konferencia kerettémája: "A gyógypedagógiai tevékenység építőkövei: diagnosztika, terápia, rehabilitáció". A rendező a kiskőrösi Integrált Közoktatási Intézmény volt.
2012-07-02 10:29:45
Az elmúlt hét végén elbúcsúztak iskolájuktól, tanáraiktól a 8. osztályt végzett diákok, akik életük első keresztútjához érkeztek: ősztől sokan más iskolában, más helységben, más pedagógusokkal folytatják tanulmányaikat. A régi iskolától, társaktól való megválás kicsit mindig megható, kicsit fájdalmas is, amit a ballagás ünnepélyes külsőségei, a hagyományos diákénekek, a beszédek, virágok csak hangsúlyoznak.
2012-06-19 13:53:05
Még tavaly indította útjára a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Kiskőrösön a Mese-vár című programját a legkisebbek számára. Havonta egyszer édesanyákat, édesapákat, nagymamákat és nagypapákat vártak a gyerekekkel, unokáikkal, hogy egy mese meghallgatása után együtt játékos formában töltsenek el néhány órát. A múlt héten tartotta a könyvtár a nyári szünet előtti utolsó Mesevárát.
2012-06-19 13:46:56
Minden évben visszatérő gond, hogy milyen programot, nyaralást, értelmes elfoglaltságot szervezzünk a gyereknek a két és fél hónapos iskolai vakációra. No és hová tegyük a kicsit, amíg bezár az óvoda? Utánanéztünk Kiskőrösön milyen lehetőségei vannak a szülőknek, hol és milyen táborokkal várják a gyerekeket.
2012-06-11 13:03:36
Az Evangélikus gyülekezet idén is szervez nyári napközis táborokat két korosztálynak. A Nyomkereső táborba június 18-22 között a 7-12 éves korosztályt várják. Az óvodásoknak augusztus 13-17-ig szerveznek délelőtti játékos, kézműves, mozgásos foglalkozást az imaházban.
2012-06-01 16:06:52
Minden kultúrában jellemző, hogy a felnövekvő ifjakat valamely beavatási szertartással fogadja nagykorú tagjaivá a közösség. A protestáns történelmi egyházakban ennek gyakorlata a konfirmáció. A kiskőrösi Református gyülekezet pünkösd vasárnapján 4 ifjút avatott a gyülekezet teljes jogú tagjává.
2012-06-01 16:04:39
A Thököly óvoda apróságai eddig a József Attila úti játszótérre jártak levegőzni. Mostantól már nem kell, hiszen megkapták a Küzdősportok Háza udvarának egy részét, és így duplájára nőtt a szaladgálásra használható terület, ahol elfér az idejáró közel 70 gyerek.
2012-06-01 16:03:24
Május 11-én nyitott a kiskőrösi strand, de az első német lakókocsik már áprilisban megérkeztek. Valljuk be, a kempingezés nem a legvonzóbb nyaralási megoldás, hiszen a kempingező az éves all inclusive pihenés helyett a lakásánál sokkal kényelmetlenebb körülmények között küzd az ételkészítéssel, a tisztálkodással. Nem így gondolták a szekszárdi Táborozó Természetbarátok Egyesületének tagjai, akik a pünkösdi hét végén a 30 lakókocsival népesítették be kemping területét.
2012-05-30 14:29:23
13. alkalommal rendeztek országos rétes fesztivált Kiskőrösön. 15 csapat, több mint 100 versenyző gyúrta, nyújtotta, töltötte és sütötte a rétest
2012-05-30 14:28:12
Városalapítók Napja volt Kiskőrösön, melyhez Országos Rétes Fesztivál, Bajtársi Találkozó és Nemzetközi Hőlégballon Találkozó kapcsolódott. A helyi és a külföldi vendégek két napon keresztül ünnepelhették a város alapításának 294. évfordulóját.
2012-05-14 13:06:35
Az elmúlt hét végén benépesült a város, ünneplőbe öltözött emberek siettek a ballagásra vagy éppen virágot vásároltak. Pénteken délután a Wattay Középiskola és Szakiskola, szombaton a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola diákjai vettek búcsút az alma matertől. A wattay végzős diákokkal együtt búcsúzott az intézmény igazgatója, Antalfi Antal, aki szeptembertől már a megérdemelt nyugdíjas éveit kezdi.
2012-05-14 13:05:52
Kiskőrös Város Önkormányzata lomtalanítást szervezett május 8-án és 9-én. A lomtalanítás keretein belül a város lehetőséget biztosít arra, hogy minden évben egy alkalommal a háztartásokban keletkezett lomot az ingatlanjuk elé kihelyezze a lakosság. A kihelyezett lom elszállításáról az önkormányzat gondoskodott.
2012-05-11 07:59:57
Ismét társadalmi munkára hívták és várták a pedagógusokat, szülőket és támogatókat az Integrált Közoktatási Intézménybe, vagy ahogy jobban ismerős, a speciális iskolába.
2012-05-11 07:40:23
Az idősebb generáció legtöbb tagja még úgy emlékszik a május elsejékre, mint a felvonulások, a majálisok és a sör-virsli ünnepére. Ma már a legtöbb embernek annyit jelent a május elseje, hogy ez a késő tavasz-kora nyár első szabadnapja, a strandszezon kezdete. Kirakodóvásár, körhintázás, légvár várta május 1-jén a városi Sportpályán az érdeklődőket. A sportot, mozgást kedvelők számára is kínáltak programot a szervezők.
2012-04-28 13:28:02
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat még tavaly adta át teljes gyermekvédelmi szakellátását, gyermek- és lakásotthonait, nevelőszülői hálózatát, az utógondozást a Szeged-Csanádi Egyházmegyének. A feladatvégzésre öt évre kötöttek szerződést, amelynek értelmében az előbb említett feladatokat az egyházmegye az által alapított Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Intézmény útján működteti.
2012-04-28 13:12:42
A Magyar Vöröskereszt tevékenységei között kiemelkedő fontosságú az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek minél szélesebb körben történő megtanítása és a humanitárius szemléletmód terjesztése. Elsősegély-nyújtási céljaik megvalósítása érdekében ebben az évben 41. alkalommal hirdették meg felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyünket, melynek megyei fordulóját a héten rendezték meg Kiskőrösön.
2012-04-20 15:07:57
Tegyük szebbé és tisztábbá környezetünket, ahol élünk! - ezzel a jelszóval hívta és várta szemétszedésre április 13-án, pénteken a kiskőrösieket a Zöldek Kiskőrösért Egyesület a keceli útra. Az Egyesület célja, hogy az összes Kiskőrösre vezető utat megtisztítsák a szeméttől.
2012-04-20 15:05:48
A Magyar Zarándokút Egyesület szervezésében idén második alkalommal indult zarándoklat Esztergom és Máriagyűd között. Március 30-án indultak Esztergomból, és április 15-én érkeztek meg Máriagyűdre. Ez volt a 2012-es évi zarándoklat megnyitója, a zarándokszállások októberig várják az úton lévőket. A táv közel 500 km, melyet 20-40 km körüli napi szakaszokban teljesítenek. A tíz induló zarándok közt volt Rideg László és felesége Font Éva, akik már tavaly is végiggyalogolták a távot.
2012-04-13 14:05:50
Szeptember óta működik városunkban a Harangvirág Evangélikus Óvoda, és azóta ismerkednek, játékos formában a középső- és nagycsoportos gyerekek a német nyelvvel. A héten a német testvérvárosból érkeztek hozzájuk vendégek. A stadtlengsfeldieket a Német Nemzetiségi Önkormányzat fogadta, és a húsvéti ünnepek alatt megszervezte a vendégek programját. Április 10-én a testvérvárosból érkezett családok, gyerekeikkel együtt ellátogattak a Harangvirág Evangélikus Óvodába, hogy megnézzenek egy német nyelvű foglalkozást.
2012-04-10 14:11:02
A Polgármesteri Hivatalban a 100 éves Lengyel Jánost köszöntötte Domonyi László polgármester.
2012-04-10 14:08:05
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság április 4-én baleset-megelőzési előadásra várta a város 7-8. osztályos diákjait a Művelődési Központba. A „Vigyázz magadra! Akkor és ott is jusson az eszedbe!” című előadás Klobusitzky György prezentálásában inkább egyfajta szórakoztató show volt. Mert néha bizony dőltek a nevetéstől a teremben lévők, miközben szórakozva-szórakoztatva beszéltek halálosan komoly dolgokról: arról, hogy a közlekedés veszélyes üzem, ám mégis hogyan kerülhetők el a veszélyek.
2012-04-10 14:05:54
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a városi termelők és borászatok borainak versenyét az önkormányzat, a hegyközség, valamint a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend szervezésében a Vinum Hotel éttermében.
2012-04-02 16:24:51
Március 31-én és április 1-jén harmadik alkalommal rendezik meg a kiskőrösi városi sportcsarnokban a Duna-Tisza közi Agrár Expót, melynek fővédnöke Font Sándor országgyűlési képviselő, célja pedig a minőségi magyar kézműves élelmiszerek népszerűsítése. A magyar termelői kiállításon és vásáron idén százhúsz manufaktúra mutatja be minőségi kézműves ételeit, huszonöt bor- és pálinkaház kínálja italait, az expó szabadtéri részére pedig mezőgazdasági gépkiállítást szerveznek. Mindeközben magas színvonalú szakmai előadásokat is hallhatnak az érdeklődők.
2012-03-26 15:10:06
Ha tavasz, akkor műsoros est.közel 1600-an igényeltek jegyet a Bem József Általános Iskola fesztiváljára. Március utolsó hétvégéjén öt alkalommal élvezheti a közönség a táncot, a zenét, a verset és a mesét, a fesztiváli hangulatot.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.