Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Állampolgári tanács a Roma centrumban
2011-09-29 14:11:04
Egy hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy anyaklubot indítanak a Roma Centrumban.

A cél, hogy az anyaközpontok a legszegényebb közösségekben élő anyák hétköznapi életét segítsék, és önsegítő csoport jellegüknek köszönhetően a benne résztvevők önállóságát, aktivitását fejlesszék. Szeptember 27-én állampolgári tanácsot, fórumot tartottak, amely abból a célból jött létre, hogy az anyaklub beindítása kapcsán kikérjék az érintettek véleményét.A részt vevők elmondhassák miben tudnak segíteni, mi az amihez értenek és amit szívesen megosztanának másokkal.

Az anyaklubban lehetőség lesz arra is, hogy az édesanyák, miközben vigyáznak egymás gyerekeire, kimossanak, hiszen a centrumnak pályázati pénzből sikerült beszerezni és automata mosógépet, egy szárítógépet és egy vasalót. A varrógép, amely szintén az anyukák rendelkezésére áll, szintén segíthet a részt vevőknek.

IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.