Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Megkezdte működését a Harangvirág Evangélikus Óvoda Kiskőrösön
2011-09-07 10:12:25
A Déli Evangélikus Egyházkerület legnagyobb gyülekezetének természetes igénye, hogy keresztyén szellemű nevelésben részesüljenek a gyermekek intézményi kereteken belül is. Kiskőrösön évente 100-120 gyermek részesül a keresztség szentégében, a számokból adódóan is a vezetőség már régóta szerette volna létrehozni ezt az intézményt. A Harangvirág Evangélikus Óvodába 4 csoportba, összesen 85 gyermek jár szeptembertől.
Lupták György evangélikus esperes 20 éves álma vált valóra, amikor szeptember 4-én ünnepélyes tanévnyitó istentiszteleten köszöntötte a gyermekeket, szüleiket és a meghívott vendégeket vasárnap az evangélikus templomban.







Az istentisztelet során megkereszteltek egy kisgyermeket, akinek példáját kiemelve Gáncs Péter elnök- püspök arról beszélt, mit jelent Jézushoz vinni a gyermekeket.
„Sokszor nem is a szülők, hanem maguk a tanítványok és az egyház az akadályai annak, hogy a gyermekek nem jutnak el Jézushoz. Kiskőrösön azonban minden akadály elhárult ez elől, hiszen az óvodánál már egyházunkhoz fordulhatnak, és így a szülőket és keresztszülőket segítjük majd elhatározásuk megvalósításában” – mondta a püspök, aki nemrégiben magyar evangélikus lelkészekkel együtt Svédországban járt, az ottani gyermekbarát egyházat hozta fel jó példaként.






Az ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet Dénes Istvánné eskütételével és beiktatásával folytatódott tovább.
Domonyi László polgármestert követően, köszöntőt mondott Kákay István a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója.

A tanévnyitó istentisztelet után az egybegyűltek meglátogatták az óvodát, ahol Dénes Istvánné intézményvezető köszöntötte a megjelenteket. Kiskőrös németországi testvérvárosának polgármestere Ralf Adam átadta Stadtlengsfeld óvodásainak ajándékát és sok sikert kívánt az intézmény működéséhez. Lengyel Anna az egyházkerület felügyelőasszonya megajándékozta az óvodát a Déli Evangélikus Egyházkerület jelvényével, majd Gáncs Péter püspök megáldotta az épületet.





 A közös faültetés és az óvónők rövid műsora után lufik eregetésével adták hírül, hogy elkezdte működését a Harangvirág Evangélikus Óvoda Kiskőrösön.




IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.