HÍREKEvangélikus istentisztelet - igét hirdet Luptákné Hanvay Mária lelkész
2020-04-10 20:34:02
A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah. A szó kikerülést, elkerülést jelent. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett. A níceai zsinat i. sz. 325-ben szabályozta a keresztény ünnepek rendjét, ekkor vált el a két ünnep ideje. Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. A húsvét ünnepét megelőző vasárnap, virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe. A nagycsütörtök Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe. Nagypéntek Krisztus Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának a napja. Nagyszombat este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus - amint azt előre megmondta - harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból. A jelenleg életünket megnehezítő járvány következtében kiürültek a templomok, ahogy az elmúlt hetekben azonban a Kiskőrös TV nézői már megszokhatták, mi ismét elhozzuk Önöknek Isten igéjét. Elsőként ma is az evangélikus templomból szól az istentisztelet. Igét hirdet Luptákné Hanvay Mária.
TOVÁBBI VIDEÓKIsmét országos mazsorett fesztivál lesz Kiskőrösön10 éves a Kiskunvíz Kft.Harmadik alkalommal került megrendezésre a Tóról-Tóra-TúraHárom napot töltött el Naszvadon a Kiskőrösi Önkormányzat delegációjaHÍRADÓ - 2023. szeptember 20. szerdaGALÉRIA![]() Protokon
2020-11-17 11:56:18
![]() A város tojásfája
2017-04-15 16:20:16
![]() Háromdimenziós alkotások dobozban
2017-03-15 17:24:39
![]() II. Télűző futó és kerékpáros találkozó
2017-02-25 15:31:19
![]() Kistérségi sakkverseny
2017-02-24 19:19:14
![]() Zsuzsanna bál
2017-02-19 18:49:55
![]() Gimnázium szülők-nevelők bálja - Gimi Cirkusz
2017-02-19 00:43:42
![]() Erdőtelki Óvoda szülők-nevelők bálja
2017-02-19 00:37:37
![]() A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2017. évi első ülését Lajosmizsén tartotta
2017-01-26 10:00:03
![]() Nagymama bál 2017.
2017-01-15 18:56:16
Médiaszolgáltatási tevékenységünket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
![]() |