Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Több mint 200 versenyző 3 szőnyegen
2011-03-16 10:16:00
50 éves történetének 10. rangos versenyét rendezte a Kiskőrösi Petőfi Birkózó Klub, mely vasárnap 4 megye több mint 200 sportolóját fogadta a Városi Sportcsarnokban. Három szőnyegen, délelőtt 10 órától zajlottak a küzdelmek, melyekben 9 birkózó képviselte városunkat.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Maróthy István, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke is, aki díszokleveleket adott át Tóth Mátyásnak, aki immár 25 éve vezeti a klubot, és Domonyi László polgármesternek, akit a kiskőrösi birkózósport elhivatott támogatójaként mutatott be a megnyitó közönségének.



Tóth Mátyást a Bács-Kiskun Megyei Birkózó Szövetség képviselői is köszöntötték, majd bemutatták a helyi birkózóélet elmúlt évtizedeinek meghatározó személyiségeit. Eljött a versenyre Pohankovics János, Frei László, Martinovits György és Tóth Zoltán is, akik a régi lendülettel bíztatták a jövő nemzedékét.



Az óriási küzdelmeket hozó verseny jó hangulatban, sérülések nélkül zajlott, bár ketten nagyon hiányoztak a helyi csapatból.
Szekeres Mihály néhány nappal korábban edzés közben sérült meg, Cseh-Szakáll Olivér pedig Esztergomban képviselte városunkat egy 16 ország kadett birkózói számára rendezett rangos versenyen, ahol súlycsoportjában a 74 kilogrammban 27 indulóból a 10. helyet szerezte meg.



A hazai rendezésű versenyen végül 6 aranyérem került a kiskőrösi versenyzők nyakába, Ficsór József pedig itthon tartotta a legtechnikásabb birkózó különdíját is.

A X. Petőfi Kupa kiskőrösi eredményei:

Bognár  Erika           I.
Szögyi  Norbert        I.
Mezei   Patrik            III.
Ficsor  József          I.
Csőrgö  Vilmos       III.
Csőrgö  Hugó          V.
Bábszky Gergő         I.
Bognár  Árpád          I.
Aszódi József            I.


IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.