HÍREK

ÓVODAÁTADÓ ÜNNEPSÉG KEREKEGYHÁZÁN - Kerek egy világ lett
2019-09-06 19:51:59
Több mint tíz éves álom egyik utolsó darabja került a helyére Kerekegyházán, mikor átadták az óvoda legújabb szárnyát. Két különálló intézmény épületet foglal magába mától a korszerű létesítmény, amely igazodik a fejlődő Kerekegyháza igényeihez.
„Az ipari területek fejlesztésével, a gombamód épülő családiházakkal megjelent az igény, hogy az óvodai és bölcsődei helyek számát is növelnünk kell. Ennek az új, 6 csoportot befogadó, 120 férőhelyes óvodai szárny jó példája. A fejlesztések ezzel nem állnak meg, hiszen a bölcsődei férőhelyek számának növelése is a közeli terveink között szerepelnek” – mondta el köszöntőjében Dr. Kelemen Márk polgármester, aki megköszönte a megyei önkormányzatnak, Rideg László elnöknek, a területfejlesztési kft.-nek, Kicsiny László ügyvezetőnek, hogy sikeresen, együttműködve létrejöhetett a település új gyöngyszeme.





„A megyei fejlesztési keret felosztását, hasznosulását az országos átlagban is kimagasló szinten látta el a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, mikor a mára már 70 ezer millió forintot is meghaladó keretet úgy osztotta el, hogy a megye minden településén indulhatott beruházás, fejlesztés, aminek révén az egész megye fejlődni tud” – említette meg Dr. Salacz László, országgyűlési képviselő beszédében.





„Mára már több mint 500 pályázat indult el, vagy fejeződött be Bács-Kiskunban az elmúlt években. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által koordinált fejlesztési pénzekből Kerekegyháza egy milliárd forinthoz juthatott hozzá, amelyből közel fél milliárd forintból valósulhatott meg ez a csodálatos, korszerű intézmény is” – mondta el köszöntőjében Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.



Az új komplexum egy több lépcsőből álló fejlesztési ütem utolsó, befejező létesítménye, amely a huszonegyedik századi elvárásoknak megfelelően tudja szolgálni a településen élő családok és gyerkőcök igényeit.

IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.