Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

JUBILÁL A KECELI MEGGYFESZTIVÁL
2019-05-31 15:22:19
Országosan harminc százalékkal kisebb meggytermés várható idén, ami a piacokon is áremelkedést hoz. Tudjuk persze, hogy a gyümölcshozam tekintetében minden évben van némi rizikófaktor. Van ami viszont 10 éve állandó a keceli Fresh Fruit TÉSZ Szövetkezet háza táján, az pedig az egy évtizede életre hívott Keceli Meggyfesztivál, mely a legelső alkalomtól fogva a gazdáknak hívatott meghálálni az együttműködést és az égig repíteni a keceli meggy hírnevét. Persze, időközben egyre szélesedett a fesztivál közönsége is, mivel a meggyes étkek és programok mellett egyedülálló zenei kínálat várja itt a vájtfülűeket.
– Magyarországon a közepes-jó virágzás után gyenge terméskötődést (az átlagosnál jóval erősebb gyümölcshullást) látunk idén. Jó termés egyedül az Érdi bőtermő fajtánál van kilátásban, és elfogadhatónak tűnik a cigánymeggy is, az Újfehértói és a Kántorjánosi gyenge-közepes, a Debreceni bőtermő pedig gyenge. Mindezek alapján úgy 30%-kal alacsonyabb termést várunk, mint tavaly – közölte érdeklődésünkre Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke, aki maga is előadója lesz az idei meggyfesztivál szakmai konferenciájának. Elmondása szerint a korai fajták virágait károsították a tavaszi fagyok, majd a részben virágzás alatti, részben virágzás utáni szeles, csapadékos, hűvös időjárás miatt rossz volt a terméskötődés. – Kecelt is érintette a május negyedikei jégverés, de nagy kárt szerencsére nem okozott - nyilatkozta Juhos Csaba, a rendezvény főszervezője, a Fresh Fruit Tész elnöke, aki arról is beszámolt, hogy a tavaly ősztől idén május elejéig tartó aszály miatt ők például folyamatosan locsoltak a meggyesben is. A májusi eső azonban a meggy tekintetében aranyat ért, a cseresznyének viszont már nem használt, reped a gyümölcs.
 
A Duna-Tisza közén, így Kecelen is az Érdi bőtermőből terem a legtöbb. Az idei harminc százalékos termékcsökkenést viszont főleg az Észak-Kelet Magyarországon termő Újfehértóit ért fagykár okozza – tudtuk meg a Fresh Fruit Tész elnökétől. Aki azt is megosztotta velünk: a 90-es évekhez képest mára közel három héttel korábban kezdődik a meggyszedés. Idén június elsején már indul a szezon, ami körülbelül 3 hét alatt le is megy majd.


 
A meggyfesztivál tehát épp a fő fajta szüretének kezdetén éri majd a termelőket, és az érdeklődőket. Ennek köszönhetően, idén is többféle meggyes finomsággal készülnek a szervezők. Sőt, idén meglepetés műsorral is lesz, hisz a 2019. június 7–én és 8-án zajló Keceli Meggyfesztivál idén lesz 10 éves.

A híres keceli meggy köré épített kétnapos rendezvényen a sportprogramok mellett az egy évtizede megszokott igényességű zenei kínálatra számíthatnak a résztvevők.
 
Hetedikén reggel meggyszakmai konferenciával indul a fesztivál, ahol az európai meggypiac helyzetének bemutatásával kezdi majd meg a napot dr. Apáti Ferenc, a Fruitveb alelnöke, majd a
a friss meggy aktuális hazai és helyi piaci helyzetéről Juhos Csaba, a rendezvény főszervezője, a Fresh Fruit Tész elnöke beszél.


 
Új részvevője lesz a konferenciának Vargáné Topor Erika, kertészmérnök; marketing, PR tanácsadó, a kertportal.hu tulajdonosa, főszerkesztője, aki a meggy feldolgozás és értékesítés jövőjéről tart majd előadást. De prezentációját követően is érdemes lesz megszólítani, ugyanis férjével Varga Szabolccsal néhány éve költöztek a fővárosból a Kiskőrös közeli Tabdira, ahol példaértékű tevényekséget végeznek nap mint nap erőt adva a vidéken újrakezdőknek. 2015-ben alapított Gourmet & Delicious Manufaktúrájuk, mely desszerttészta készítéssel indult mára az izgalmas, például belga csokoládés vagy épp zöldséglisztes ízvilágú tésztakülönlegességek mellett a Tabdin megtermelt zöldségeikből és gyümölcseikből készülő szószok és mártások lelőhelye lett. A párosnak egyébként néhány hete jelent meg Vidéken újrakezdők ahogy mi látjuk című e-könyve, tele van praktikus tippel és gazdaságépítési fortéllyal.
 
Mindezek mellett persze a gazdáknak szóló további hasznos előadásokra is számíthatnak a részt vevők. Szó lesz ugyanis az intenzív meggyültetvények koronaformáiról és metszési tehchnikáiról is a Szent István Egyetem tanárának, dr. Hrotkó Károlynak a tolmácsolásában. De az intelligens gazdálkodási megoldások, a mikrometeorológia mérések és a madár-riasztás mikéntje is terítékre került.
 
A konferencia ültetvénylátogatással zárul majd. Annak végeztével pedig kezdetét veszi a két napos meggyfesztivál.


 
Pénteken délután 17 órakor szó szerint nekifuthat aki szeretne a kétnapos szórakozásnak. A pénteki NeKiFuTás és a szombati Bringatúra a sportkedvelőket csábíthatja majd Kecel központjáva. A zenei csemegék pedig - mint a Turnaround koncert, a Takáts Tamás BluesBand, a Szürke Verebek fellépés, a Nincs ott semmi együttes, a Jóvilágvan és a Volvox zenekar pedig a táncolni, énekelni vágyókat.


 
A szervezők pénteken estére meglepetéssel is készülnek. Ezért, meg mert 10 éve tudható, hogy ez egy igényes fesztivál, érdemes lesz ellátogatni Kecelre június 7-én és 8-án.
 
További információk a www.facebook.com/kecelimeggyfesztival oldalon.


 

A Fresh Fruit TÉSZ Szövetkezetről és a Meggyfesztiválról
 
A keceli FRESH FRUIT TÉSZ Szövetkezet 2002-ben alakult. Jelenlegi taglétszáma több mint 400 fő, többségében dél-alföldi termelő. A tagok ültetvényeinek mérete meghaladja az 1600 hektárt, melyen többségében gyümölcsöt termelnek. Az értékesítésen kívül a szövetkezet a tagjai számára szaktanácsadást végez és különböző képzéseket tart. Elsősorban exportra dolgozik, partnerei az EU jelentős nagykereskedői, feldolgozói és áruházláncai. A szövetkezet 2003-ban előzetes, 2008-ban végleges TÉSZ elismerést kapott. Legfontosabb termékei a meggy, a szilva, az alma és a bodza, a zöldségek közül pedig a paprika és néhány káposztaféle. Az évente forgalmazott árumennyiség 8 ezer tonna körül alakul.

A kiskőrösi kistérség legnagyobb gyümölcsfelvásárló szövetkezete megalakulása óta fontosnak tartja a helyi ügyek támogatását, a társadalmi szerepvállalást. Ennek nyomán született meg a Keceli Meggyfesztivál ötlete is, melyet tíz éve (2010 óta) rendeznek meg Kecel szívében. A fesztivál küldetése többrétű. A szövetkezet szeretné, ha erről az értékes antioxidánsokban dús mélybordó gyümölcsről, a meggyről jobb kép alakulna ki az emberek szemében. Emellett kiemelten fontos szempont az is, hogy fesztiváljukkal újra és újra megköszönjék a termelőkkel 17 éve tartó eredményes együttműködést. Mindezt úgy, hogy olyan a magas kultúra részeként számon tartott, igényes zenei kiválóságokkal, szakmai és szórakoztató programokkal töltik meg június második hétvégéjét, mely minden szempontból valódi értéket teremt és maradandó élményt nyújt. Az idei év fesztiválszervezésében a TÉSZ-ÉSZ és a Fruitmarketing Kft. is közreműködik.
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.