Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Megyei értékekkel ismerkedtek a fiatalok
2016-11-02 11:47:53
A kiskunfélegyházi Natura Hungarica Közhasznú Alapítvány 4 napos, értékgyűjtő rendezvényt szervezett, melyben komoly helyet kapott a Bács-Kiskun megyei értékek bemutatása is. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a helyi értékek gyűjtését, népszerűsítését és továbbörökítését, ezért az Alapítvánnyal összefogva teret adtunk az eseménynek. 20 kiskunfélegyházi középiskolás diák, 5 erdélyi és 4 vajdasági tanuló érkezett pedagógusaikkal a Megyeházára.
Dr. Bankó Ágnes, megyei aljegyző, köszöntője után ismertette a Megyei Értéktárat, valamint az annak létrehozásába és gyarapításába fektetett, áldozatos munkát. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat értékmentő feladatainak részeként igyekszik a megyei értékeket kihelyezett közgyűlésein, valamint települési rendezvények, falunapok, gasztronómiai fesztiválok alkalmával népszerűsíteni és a látogatókkal játékos formában megismertetni. Ennek kellékeit és módszereit Mayer Andrea, az önkormányzat munkatársa mutatta be az érdeklődő gyerekeknek.

Ezt követően látogatóinkat – a gyerekek legnagyobb örömékre – a Megyei Értéktár ízeiből tartott kóstolóval vendégeltük meg: terítékre kerültek a lajosmizsei Kiss Cukrászda aprósüteményei, valamint a keceli Bóna Méhészet mézes gyümölcsszörpjei. A napot kiscsoportos, interaktív vetélkedővel, játékkal, és reményeink szerint hasznos, tudásukat mélyítő élményekkel zárták a fiatalok.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.