Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Ismét Erdélyben szűrtek a kecskeméti orvosok - Meghosszabbította együttműködését Hargita és Bács-Kiskun megye önkormányzata
2016-06-01 10:31:57
A múlt héten immáron 10. alkalommal végeztek szűrővizsgálatot a Bács-Kiskun Megyei Kórház orvosai Erdélyben, Székelyvarságon. Idén 15 orvos utazott ki, s 519 lakoson végeztek a szakemberek összesen 1710 vizsgálatot. Az odaérkezők labor-, belgyógyászati-, EKG-, radiológiai-, bőrgyógyászati-, fül-orr- gégészeti-, reumatológiai-, nőgyógyászati-, gyermekgyógyászati-, sebészeti és neurológiai vizsgálatokon vehettek részt.
A két megye elöljárói elfogadtak egy szándéknyilatkozatot az együttműködés meghosszabbításáról újabb 10 évre, mely egyben az egészségügyi szűrőprogram folytatását is jelenti.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: Varságon először a kecskeméti orvos csoporttal járt, s azóta az orvosok közül sokan házat építettek a településen és a kecskemétiek java is vendégeskedett már ott. A baráti együttműködésnek köszönhetően egyre több erdélyi és magyar település alakít ki valóban gyümölcsöző testvérkapcsolatot. „Mindez sokat jelent nekünk. Ezt a kapcsolatot folytatni kell, és folytatjuk is.”- jelentette ki a megyei elnök.



Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója beszámolt terveikről, miszerint egy új szűrőkamiont helyeznének üzembe az egészségügyi programban, amely egy nagyon modern, 16 szelepes CT-vel rendelkezik. Mócza György, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház vezetője úgy nyilatkozott: ahogyan az elmúlt években, úgy ezúttal is minden kollágája önzetlenül, elhivatottan és szeretettel végezte a szűrővizsgálatokat.

Borboly Csaba köszöntőjében arról beszélt, hogy a testvértelepülési, testvérmegyei kapcsolatoknak számos pozitív hozadéka van a térségükben. „Negyedszázaddal ezelőtt lelkesedéssel töltött el mindannyiónkat az újbóli egymásra találás, és az együttműködési szándékot sok helyen sikerült közös gondolkodásra, közös cselekvésre váltani. E testvértelepülési, testvérmegyei szálak ott maradtak meg és élnek a mai napig, ahol sikerült tartalommal megtölteni az újbóli egymásra találás lelkesedéséből létrejött kapcsolatot. Erre kiváló példa a Bács-Kiskun megyével létrejött testvéri együttműködés. Ennek egyik nagyon jelentős hozadéka a kecskeméti kórház munkatársai évenkénti Hargita megyei látogatása.”- mondta a hargitai önkormányzat elnöke.



A szándéknyilatkozat aláírását követően Borboly Csaba emlékplakettet adott át Rideg Lászlónak, Svébis Mihálynak, Mócza Györgynek, továbbá azon Hargita megyei intézmények jelen lévő képviselőinek, akik hozzájárultak az egészségügyi szűrőprogram megvalósításához: Tar Gyöngyinek, a megyei közegészségügyi igazgatóság, valamint Birta Mária, a csíkszeredai Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum vezetőjének.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.