Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Gyertyagyújtással búcsúztak a kiskőrösi sportbarátok Rajz Attilától
2014-11-17 19:48:37
Gyászolnak a kiskőrösi hokibarátok: elhunyt Rajz Attila a HC Kiskőrös Sportegyesület vezetőedzője.
Rajz Attila tragikus halála megrázta a kiskőrösi jégkorongos közösséget is. Az éppen lábra álló kiskőrösi hokiklubban nyáron kezdte meg a munkát, mint főállású vezetőedző.
 
November 17--én a Jégcsarnok előtt több mint száz helyi sportbarát, gyerekek és felnőttek néma gyertygyújtással búcsúztak a tragikus hirtelenséggel elhunyt edzőtől és baráttól. 
 

 
Rajz Attila kicsit hazajött, hiszen a Csíkszeredai születésű fiatalember dédapja kiskőrösről származott.  
 
Rajz Attila (Tilu) profi jégkorongos pályafutásának legnagyobb részét az Alba Volánnál töltötte. 2009-ben vonult vissza. Visszavonulását követően továbbra is a jégkorong jelentette számára a szórakozást, valamint edzőként igyekezett átadni tudását. Így került a HC Kiskőrös Sportegyesületéhez, ahol az évek alatt megszerzett tudását, tapasztalatait adta át a fiataloknak. 
 
Karakteres, határozott és következetes edzőt veszített el az egyesület személyében. Lelkes, csupaszív, mosolygós ember volt. Kiskőrösön baráti szálak fűzték a Szekeres és László családhoz.
 
Rajz Attila edzőként szombaton, játékosként vasárnap vett részt utolsó mérkőzésén. Gólokkal, pontokkal búcsúzott csapattársaitól, barátaitól. Azon a pályán vesztette életét, ahol évekkel ezelőtt életveszélyes sérülést szenvedett, de azt a csatát kiváló fizikai állapotának köszönhetően megnyerte. Rajz Attila 38 évet élt.
 
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.